Az elmúlt másfél évben több mint 4,7 millió forintos lakhatási támogatást fizetett ki a főváros uniós forrásokból a Magyarországra befogadott 65 menekültnek és oltalmazottnak, és egy hazánkban jogszerűen tartózkodó külföldinek – derült ki a budapesti városvezetés Tokody Marcell (Jobbik) fővárosi képviselőnek hétfőn megküldött válaszából.
Az ellenzéki politikus január végén tette fel kérdéseit Tarlós István főpolgármesternek azután, hogy a Magyar Nemzet megírta: miközben a kormány és a Fidesz csúcsra járatja bevándorlóellenes kampányát, a főváros hajléktalanellátó szervezete, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) titokban albérletekben helyezi el a befogadottakat. Az ötoldalas válasz, amelynek elkészítése csaknem hat hetet vett igénybe, csupán a jobbikos politikus Facebook-oldalán olvasható, a főváros honlapján a szokásoktól eltérően nem. Pedig különösen érdekes, hogy az is kiderült: a kormánypártok által szinte tűzzel-vassal üldözendőnek tartott, migránssimogató, bevándorlásszervező Soros-szervezeteknek bélyegzett civilekkel ma is szorosan együttműködnek, s az ilyen jogvédő egyesületek ügyintézőjének javaslati jogot is adtak a támogatások elbírálásához.
A Tarlós István és helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra által aláírt válaszlevél részletei még inkább ellentmondanak a hivatalos Fidesz-kampány fő tételeinek, miszerint nem engedik bevándorlóországgá válni hazánkat. Tehát a nem hivatalosan kormánypárti magyarázatokban egyszerűen csak migránsoknak nevezettek 2020-ig tartó támogatási programjának leállítása nem merült fel. A főváros szerint veszélyeztetné az uniós források lehívását, ha felfüggesztenék a programot.
Emlékezetes, az év elején derült ki az addig gondosan őrzött adat: 2017-ben 1291 menekültet fogadott be Magyarország, s az előző években is csaknem ezer ember érkezett legálisan. Január végén pedig a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy szintén eltitkolták: 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek részére. A Belügyminisztériumhoz tartozó BelügyiAlapok.hu portálról ugyanis kitudódott: az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira – a 2014–2020-as időszakban 9,9 milliárd forintra – sikeresen pályázott a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), amely a fővárosi önkormányzat hajléktalanellátó szervezete. A 2015. június 30-án közzétett pályázatra a BMSZKI eredményesen nyújtott be támogatási kérelmet, és Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése című pályázatával 82,5 millió forintot nyert el. Az Európai Unió az alapokból megvalósítandó projektekhez 75 százalékos támogatást nyújt, amelynek mértékét évente határozza meg. A fennmaradó 25 százalékos forrást pedig a hazai költségvetés állja. Ebből fizettek ki 65 menekültnek 2016 óta fejenként átlagosan 72 ezer forintot meghaladó összeget.