– Miért gond az, ha politikusok gyerekek közé mennek?
– Amikor egy politikus csak azért látogat meg gyerekeket, hogy saját magáról beszéljen, s ez a nyilvánosságnak szól, akkor a gyereket egyszerűen eszközként használja. Törvény is kimondja: nem szabad köznevelési intézményekben semmiféle politikai rendezvényt tartani, amikor ott vannak a gyerekek. Ennek ugyanaz a logikája, mint a reklámok tiltásának az iskolában: a gyerekkor egy tiszta lap, amire olyan információkat akarunk írni, mely a gyereket segíti saját döntései meghozatalában. Nem agymosásra van szükség, vagy arra, hogy ideológiát tanítsanak nekik, hanem hogy a lehető legszélesebb körben megismertessék velük, hogyan működik a világ.
– Ugyanakkor Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a 18 év alattiaknak – különösen az óvodásoknak – nincs választójoguk, így kizárt a választás befolyásolása bármilyen nekik adott ajándékkal.
– Ez azért cinikus indoklás, mert a 18 éven aluliak egy háztartásban élnek azokkal, akiknek van választójoguk. A gyerekek pedig hazaviszik az ajándékokat – legyen szó narancsról, lufiról vagy pólóról. Nyilvánvalóan a politikusok sem véletlenszerűen osztogatják ezeket az ajándékokat, hanem jól megfontolt szándékból. A felnőttek közül sincs mindenkinek határozott, kialakult meggyőződése, ezért egy-egy olyan gesztus, amely azt érzékelteti, hogy foglalkoznak a gyerekekkel, befolyásolhatja a bizonytalan szavazókat. Amikor egy ellenzéki politikussal beszéltem erről a problémáról, azt mondta: értsem meg, hogy a politikusok számára a gyerekek jelentik a legolcsóbb és leghatékonyabb kampányeszközt.
– Létezik olyan helyzet, amikor elfogadható, hogy gyerekek közé menjen a politikus?
– Igen, de ezek többsége nem is nyilvános. Vagyis nem készül róla sem fénykép, sem videofelvétel, mert ha igen, akkor az már a nyilvánosságnak szól.
– Vagyis például nem tölt fel róla fényképeket a Facebookra?
– Igen, mert abban a pillanatban már használja valamire a gyereket. Ráadásul a gyerekek 12 éves korukig nem is szerepelhetnek legálisan a Facebookon, hiszen tiltja a szabályzata. A gyerekek részvétele az őket érintő ügyekben fontos és támogatandó, ha partneri viszonyban bevonják őket egy döntésbe. Ehhez szükséges, hogy információt adjunk nekik, ami alapján meg tudja fogalmazni a véleményét, amit aztán figyelembe veszünk. Például egy politikus bevonhatja a gyerekeket abba a döntésbe, hogy merre vezessen egy erdei út. Ezt önállóan nem tudnák megmondani, de a politikus beszélgethet velük arról, hogy ők hogyan szoktak közlekedni, járnak-e biciklivel, és mi lenne a segítségükre. Ennél még jobb helyzet, ha a gyerekek találnak ki egy ötletet – amit meg is tudnak indokolni, hogy miért szeretnék megvalósítani –, és ebben együttműködnek a felnőttek. Igencsak szimbolikus, hogy az egyik oldalon mennyire zár be a hatalom azokra a kezdeményezésekre, amik a gyerekek felől jönnek – például az oktatásban –, míg a másik oldalon mennyire próbálja használni őket olyan módon, ami nem kíván a gyerekek részéről gondolkodást.
– Nemrég az egyik kormánypárti politikus, László Tamás narancsot és tollat osztogatott az aktivistáival egy iskola előtt, és a szülők, de még az igazgató kérésére sem kívánt elmenni. Ilyenkor milyen lehetőség van ez ellen fellépni?
– Ez nagyon nehéz helyzet, mert a gyerekjogok megsértésének nincsenek közvetlen szankciói, vagyis jelenleg a jogszabályaink sem védik elég jól a gyerekeket. Például ha valaki chipset osztogatna az iskola kapujában a diákoknak, azt sem lehetne megtiltani. Sokkal szélesebb körben lehet fellépni akkor, ha egy gyerekről fénykép készül, és ahhoz a szülő nem adja a hozzájárulását, mert lehet kérni a fotók törlését, a megjelent kiadványok bezúzatását. Például ha van egy csoportkép kilenc gyerekről, de akár csak egy szülő is megtagadja a hozzájárulást, akkor az a fotó már nem használható fel. A tollosztogatásos történetre visszatérve: nagyon szűk körű lehetőségei vannak az igazgatónak arra, hogy a tanulóit megvédje. Annyit tud tenni – és az nem kevés –, hogy egy ilyen eset után beszélget a diákokkal. Nem azt kell elmondani, hogy milyen ez vagy az a párt, hanem hogy miért nincs rendben, hogy valaki így próbálja őket befolyásolni. Egyébként ennél a konkrét esetnél maguk a gyerekek is érzékelték, hogy nincs minden rendben, hogy valamiféle manipuláció történt.
– A XI. kerületben ahhoz kötötték a gyerekek önkormányzati ünnepségeken való részvételét, hogy a szülők engedélyezzék egyben azt is, hogy akár kampánykiadványokban szerepeljenek. Rendben van ez jogilag?
– Ezzel az üggyel foglalkozott az alapítványunk is, az egyik szülő rendelkezésünkre bocsátotta a nyilatkozatot. Erről kiadtunk egy állásfoglalást, amit a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság-hatóságnak (NAIH) is megküldtünk, de még nem kaptunk választ. Az esettel többféle probléma is volt: akadt olyan óvoda, ahol már készültek ilyen felvételek, és visszamenőleges hatállyal akarták őket legalizáltatni a szülőkkel. A másik, hogy a nyilatkozat nemcsak azt tartalmazta, hogy célhoz kötötten lehet felhasználni a felvételeket – vagyis az óvoda életével kapcsolatban, annak kiadványaiban –, hanem azt is, hogy a választáson induló személyek által készített felvételekhez is hozzájárul a szülő. Pedig a gyerekek nem lesznek közszereplők attól, hogy politikussal vannak egy légtérben. Ez egyébként a politikusok gyerekeire is vonatkozik.
– Mégis egyre gyakoribb, hogy a politikusok is saját családjukkal kampányoljanak.
– Amikor egy politikus fényképet tesz közzé a családi életéről, akkor az sem a gyerekről szól, hanem arról, hogy megmutassa, ő jó szülő, ami pedig jó pont a választópolgároknál. Például Juhász Péter, az Együtt politikusa, aki a nyilvánosság előtt hárítja vissza a családon belüli erőszakkal kapcsolatos vádakat azzal, hogy a saját gyerekéről készült fotókat rakja ki, súlyosan megsérti saját gyerekének gyerekjogait. Tehát szülőként is elkövethető jogsértés azzal, hogy a saját gyerekünk magánélethez való jogát nem tartjuk tiszteletben.
– Nemrég erről kérdezték Lázár János minisztert is. Ő pár éve még tartózkodott attól, hogy bemutassa a családját, most viszont azt mondta, felesége és gyerekei nélkül nem lehetne teljes képet kapni róla, ki is ő. Ez az érvelés nem állja meg a helyét?
– Azért nem, mert egy felnőtt – például a felesége – képes róla tudatos döntést hozni, akar-e a közélet része lenni. A gyerek ezt nem tudja megtenni. Meg kéne kérdezni Lázár Jánost, hogy a gyereke mit profitál abból, hogy megjelenik a nyilvánosság előtt a kampányban. Valójában ugyanis semmit: elveszti azt a védettségét, ami a magánéletéhez tartozik, közszereplővé válik, és olyanok is megismerik, akiknek semmi közük nincsen hozzá. Egy tizenéves gyereket csak akkor mutathat be a média, ha az a gyerekről szól, például a teljesítményéről. Az ilyen típusú politikai megnyilvánulásokban viszont valójában a felnőtt érdekét szolgálják ki a gyerekek, és ez kizsákmányolásnak számít, akár a szülő csinálja, akár valaki más. A gyerekkornak alapvetően arról kellene szólnia, hogy védjük ezt a teret addig, amíg a gyereket fel nem készítjük arra, hogy mihez adja a hozzájárulását. Addig a szülőnek kell végiggondolnia, hogy ha a gyerek négyévesen szerepel egy Fidesz-kiadványban, akkor erről mit fog gondolni majd első szavazóként.
– Mi a helyzet a kistelepülésekkel, ahol az esetleges következményektől tartva nehezebb visszautasítani egy politikusi kérést?
– Nemrég volt egy eset, amikor óvodásokat térdepeltettek az aszfalton az átadáskor. Ezután az óvoda vezetője írt nekünk, hogy miért keltünk ki ennyire ez ellen, mert az esemény célja hagyományőrzés volt, és ennek az lesz a vége, hogy a szülők többé semmihez nem adják a hozzájárulásukat, mert akkora botrány lett belőle. Ugyanakkor a hagyományőrzésnek feltehetően nem része a Facebookon megjelenő felvétel egy politikus társaságában, és a szülők sem járultak hozzá semmilyen fotóhoz. Az óvodavezetővel való beszélgetés azért volt nagyon tanulságos, mert tényleg nem értette, mi a probléma. Ez az eset éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy sokszor az intézményvezetők tényleg nem rossz szándékból hozzák meg a döntést, hanem azért, mert van egy olyan hatalmi struktúra, amelyben azt érzik, hogy ha nem engedik be a politikust, akkor például legközelebb nem kap támogatást az óvoda. Ugyanakkor az intézményvezető felel a gyerekekért, ezért amikor döntést hoz, mindig azt kell elsődlegesen mérlegelnie, hogy nem sérti-e a gyerekek jogait. Amennyiben igen, akkor intézményvezetőként igenis konfrontálódnia kell, máskülönben nem látja el jól a feladatát.
– Elképzelhető, hogy vannak politikusok is, akik tényleg nem értik, mi a gond? Simicskó István miniszter azt mondta, miután óvodásokkal fényképezkedett, hogy nem is érti ezt a hisztériát.
– A politikusok valószínűleg nem számítottak rá, hogy ekkora gondot fog okozni, ha gyerekkel kampányolnak, mert a korábbi választásoknál ezt következmények nélkül lehetett csinálni. Csak mostanában kezdtünk el nagyon határozottan beszélni arról, hogy a gyerek nem eszköz. A felnőtteknek mindig meg kell kérdezniük saját magukat arról, hogy amibe bevonják a gyereket, az a gyerekről szól-e, vagy a felnőttről. Tehát ha én politikusként kimegyek egy olyan helyre, ahol gyerekek vannak, és ott fotókat készítek azért, hogy a Facebookomon megjelenjen, akkor az rólam szól. A gyereknek sosem érdeke, hogy megjelenjen egy kampánykiadványban. Ám Magyarország történelmi fejlődése kifejezetten nem kedvez az erre való érzékenység kialakításának. Olyan társadalomban élünk, ahol a korábbi rezsim mindenféle aggály nélkül használta a gyerekeket kisdobosként vagy úttörőként tömegrendezvényeken. Ráadásul most életkoránál fogva éppen az a generáció van hatalomban, amelyik még gyerekként maga is megtapasztalta ezt a hozzáállást.
– Azért érkezhetnek olyan reakciók, hogy ez csak liberális túlérzékenység.
– Persze, ezt mi is megéljük az alapítványnál, meg szokták kérdezni tőlünk, hogy miért kell a kérdést olyan szigorúan venni, nem hal ebbe bele a gyerek. Pedig nem most lettünk túlérzékenyek, hanem eddig nem működött jól az immunrendszerünk. Mert abba nem gondolunk bele, hogy van számtalan olyan helyzet, amikor a felnőtt tudása kell ahhoz, hogy a gyereket megvédje. Például amikor egy kicsi minden veszélyérzet nélkül kiszalad a labda után az utcára, a felnőtt tudja, hogy ez neki nem jó. Ez ugyanez a helyzet. A felnőtt tudásra van szükség ahhoz, hogy átlássuk: az internet nem felejt, vagy hogy rendben van-e, ha valaki ingyen reklámeszközként használja a gyereket. Ugyanannak a védelmi ösztönnek kellene életbe lépni ezekben a helyzetekben is, mint amikor a gyereket megtanítjuk, hogy ne menjenek el a cukros bácsival, vagy ne fusson ki az útra.
– Nemzetközi szinten mi a helyzet?
– A franciák élen járnak, az online médiában nagyon határozottan tiltják a gyerekek használatát. Írországban például a választási törvény egy új módosítása tartalmazza, hogy nem használhatják fel a gyerekeket kampánycélokra. Ám az Egyesült Államokban mindenféle megkötés nélkül felhasználhatják a gyerekeket.
– Tervezi az alapítvány, hogy a gyermekek jobb védelméért törvénymódosítást kezdeményezzen az új parlamentnél?
– Azt látjuk, hogy a gyerekek vannak a tápláléklánc alján, az őket veszélyeztető helyzetekkel szembeni jogalkotás ritkán szokott prioritás lenni. Ezért a jogszabály-változtatást nem látom reális lehetőségnek az önkormányzati választásig. Azt viszont szeretnénk addigra elérni, hogy beépüljön az az önszabályozás a pártokba, hogy a saját kampányukban távol tartják magukat a gyerekektől. Ezért minden pártnak megkerestük a kampányirodáját, és kapcsolatba léptünk a választási bizottságokkal is, hogy felhívjuk rá a figyelmüket, nincs rendben a gyerekekkel való kampányolás.
– Van még egy vetülete a kampánynak: a gyerekek is találkoznak a sorosozós-brüsszelezős plakátokkal; van olyan kicsi, aki például azt gondolta, hogy Brüsszelt azért kell megállítani, mert egy szörny. Ezzel mit lehet kezdeni?
– Sokszor borzasztó kettős mércével mérünk: azok a szülők, akik elvárják a kétéves gyereküktől, hogy megértse: elválnak, azt gondolják, hogy azt már nem tudják befogadni, hogy mit jelent a választás és a kampány. Pedig a gyerek abban a valóságban él, amit mi teremtünk a számára. Ezért nagyon fontos alapelv, hogy gyereknyelven tájékoztassuk őt a helyzetről, mert az illúzió, hogy nem hallják meg a politikai üzeneteket. Ha a gyereknek nem adunk elég információt, akkor a saját fantáziája segítségével fogja megmondani, hogy ki az a Brüsszel, hogy értelmet adjon ezeknek az üzeneteknek. Ilyenkor az a felelős felnőtt magatartás iskolában, óvodában és otthon is, hogy válaszoljunk a gyerek kérdéseire. Nem azt az ideológiát kell rájuk pakolni, amiben mi hiszünk, hanem tényszerűen elmondani, mi zajlik. Minél többet beszélgetünk velük, annál kevésbé lesznek kiszolgáltatva a saját félelmeiknek.
