„Hiába a rekordmagas részvétel idáig, és hiába mondta korábban mindenki, hogy az urnákhoz járulók számából már következtetéseket lehet levonni a kormánypártok és az ellenzék szereplésére, most minden bizonytalan” – kommentálta a 17.00 órás 63,5 százalékos részvételi adatot Böcskei Balázs. Az Idea Intézet politikai elemzője szerint bár Hódmezővásárhely példája azt mutatta, hogy a magas részvétel azt jelenti: az ellenzéki érzelmű szavazók jelentek meg sokkal nagyobb számban 2014-hez képest, a Medián legutóbbi felmérése szerint vidéken, különösen a kistelepüléseken nagyon jól sikerült a Fidesz mozgósítása a választást közvetlenül megelőző időszakban.
„Biztos, hogy a magas részvétel azért van, mert sokan végül is úgy döntöttek, hogy elmennek a kormány ellen szavazni, de az is látszik, hogy a Fidesz is nagyon hatékonyan viszi el a saját táborát az urnákhoz. Ebben a helyzetben fontos tényező, hogy az ellenzéki szavazatok mennyire koncentrálódnak egy-egy helyben esélyes jelöltre, illetve mennyire szóródnak szét. Ha utóbbi lesz a helyzet, akkor még rekordmagas részvételi arány mellett is biztos többsége lehet a Fidesznek” – mondta Böcskei Balázs a Magyar Nemzetnek. Az elemző szerint ráadásul a magas részvétel ezen a ponton már „küszöbproblémákat jelenthet a kisebb pártoknak”, ha pedig például az LMP és a DK nem jut be, akkor sok ellenzéki voks veszhet el. A részvételi aránya várhatóan 71-73 százalék lesz, és egyelőre nem lehet komoly következtetéseket levonni a végeredményre nézve – hangsúlyozta Böcskei Balázs. A szakértő még arról sem szeretett volna beszélni, hogy a Fidesz újabb kétharmados sikerét ki lehet-e zárni.