Remek kilátások

Milyen kihívást válasszunk, ha a Camino, egy via ferrata, de még a Kéktúra is túl nagy falatnak tűnik?

Rövid pihenő után visszatértünk a zöld jelzésre. Nagyjából sík terepen folytattuk az utat a deres fák közt. Útközben megtudtam, hogy a Piliscsabai Természetjáró Egyesület örökbe fogadott nagyjából 150 kilométer pilisi utat. Évente 15–20 kilométert tesznek rendbe. Metszik a belógó ágakat, újrafestik a megkopott jelzéseket, összeszedik a szemetet, bár abból szerencsére alig van. A Magyar Természetjáró Szövetség szigorú ellenőrzés után kilométerenként 8000 forinttal járul hozzá a karbantartáshoz. Így az egyesület sok önkéntes munka hozzáadásával némi bevételhez jut. Ebből fedezik a pecsétek, kitűzők gyártatását.

Második megállónk a Fekete-hegyen álló Sasfészek turistaház volt. Nevét – a félreértéseket eloszlatandó – a háborítatlan környezetről, a panorámáról és a közelben fészkelő sasokról kapta. Láttunk is egy példányt körözni, ahogy lenéztünk a teraszról. A kilátás valóban impozáns. Bal oldalon a Strázsa-hegyek, szemben az esztergomi bazilika.

A turistaház önkéntes gondnoka kávéra, teára invitált. Elmesélte, hogy hétvégente mindig van valaki a házban a napközben betérő túrázók fogadására. Előzetes foglalással szállást is tudnak adni, aznap estére is várnak egy éjszakai túrára induló csapatot. A házat a dorogi természetjáró-szakosztály üzemelteti, náluk lehet intézni a szállásfoglalást.

A zöld jelzésre visszatérve széles erdei földúton haladtunk, váltogattuk a keréknyomokat, meg-megbicsaklott a lábunk a hóval betemetett gödrökben. Zoltán az általa kitalált túramozgalmakról mesélt. Szavaiból azt éreztem, hogy talán a 2009 óta szervezett Sulikupa áll legközelebb a szívéhez, lelkesen mesélt arról, hogyan tették igazságosabbá a díjazást, hogy ne jelentsen előnyt a gyerekek életkora, erőnléte. Népszerű a 164 kilométeres, 29 pecsételőhelyet felkereső Pilisi Vándorlás mozgalom, de a Pilisi CsupaPiros is. Még két igazolófüzetet mutatott: a Kerüld a Pilist! és a Három forrás útja a Pilisben nagyjából 20 kilométeres távjának megtételét a kérdések megválaszolásával bizonyíthatjuk.

Közben elértük a Pilis-nyereg pihenőhelyét, a második világháborús emlékművel. Innen a piros, majd a zöld kereszt jelzésen mentünk tovább utolsó kilátópontunkhoz, a Kémény-sziklához. Hirtelen egy őz futott át nem messze előttünk, és mindig csak annyit szökellt arrébb, hogy ne kerülhessünk túl közel hozzá. Végül egy utolsó ugrással eltűnt a dombtető mögött.

A Kémény-szikla kihagyhatatlan. Mélyen alattunk Kesztölc, távolban halványan kirajzolódtak a budai hegyek, szép időben a Vértes is látható. A túrának kétségtelenül ez volt a legszebb pontja.

Aki azt állítja, hogy hegyre felfelé menni nehezebb, az még nem próbált félig olvadó hóban, hegyoldalon leereszkedni. Néhol csak a nadrágfék segített. A lejtő aljáról felpillantva látszott igazán, hogy Kémény-szikla rászolgált a nevére. Fala olyan egyenes, mintha valóban emberi kéz rakta volna. Lassan feltűntek az első házak: a pálos kolostor romjait érintve visszaértünk Kesztölc-Klastrompusztára. Eddig jó 10 kilométert mentünk, és 300 méteres szintkülönbséget küzdöttünk le.

Akik talán lesajnálóan legyintenek arra, hogy ugyan mi a kihívás 12 kilátópont felkeresésében, azoknak azt javasoljuk: járják végig az utat! A teljesítés menete személyre szabható; volt, aki egy nap alatt látogatta meg az összes kilátópontot. Bohner Zoltán azonban úgy tapasztalta: a kezdeti lelkesedés sokszor alábbhagy. A Pilisi kilátások négy éve alatt eladott ezer füzetből eddig mindössze 230 érkezett vissza pecsétekkel telve.