Cáfolják Farhud ügynökmeséjét

Embercsempészetben való részvétel miatt szoros megfigyelés alatt tartották, de nem ügynökük a Budapesten letartóztatott Hasszán Farhud, közölte tegnap a görög hírszerzés. Szerintük azzal együtt, hogy a belga titkosszolgálat terroristajelzést adott, eddig semmi sem igazolta, hogy a szír menedékjogot élvező férfi az Iszlám Állam terrorszervezet tagja vagy hóhérja volna.

2019. 03. 30. 9:54
An Afghan migrant jumps off an overcrowded raft onto a beach in the Greek island of Lesbos
Sokan érkeztek az elmúlt időben az embercsempészek csónakjain a görög szigetekre Fotó: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tagadja a görög Országos Hírszerző Szolgálat (EYP), hogy ügynökük lenne Hasszán Farhud szír állampolgár, aki a letartóztatásáról döntő budapesti tárgyaláson maga állította ezt – áll a hellén titkosszolgálat közleményében, amit pénteken a nemzeti hírügynökség, az ANA–MPA hozott nyilvánosságra.

A férfit teljes névvel nevezték meg, s a közlemény szerint az EYP volt az első ügynökség, amely 2018 augusztusában azonosította Hasszán Farhudot, akit a magyar hatóságok 2018 decemberé­ben fogtak el embercsempészet miatt.

A görögök azt állítják, hogy a férfit 2018 augusz­tusától kezdve alaposan és folyamatosan ellenőrizték, és embercsempészet miatt figyelték, miután a belga titkosszolgálatok még tavaly júliusban felhívták a figyelmet egy Homszból érkezett, akkor még meg nem nevezett szír esetleges terrorista kapcsolataira.

Sokan érkeztek az elmúlt időben az embercsempészek csónakjain a görög szigetekre
Fotó: Reuters

A hivatalos jegyzőkönyvek szerint a férfi illegálisan lépett be Lérosz szigetére 2016. február 27-én, abban az időszakban, amikor rendkívül sok migráns érkezett Görögországba is. Hasszán Farhud belépése és a bejegyzés során a görög, valamint a nemzetközi hatóságok, így a Frontex és az Euro­pol tájékoztatást kaptak a férfiról.

A görög titkosszolgálat a közleményben hangsúlyozza, hogy 2016 februárjától 2018 júliusáig egyetlen európai vagy más szolgálat sem értesítette a görög hatóságokat arról, hogy Hasszán Farhudról a szélsőséges tevékenységét bizonyító információik vagy adataik lennének. Mint írták, az alapos és folyamatos ellenőrzés ellenére nekik semmi sem utalt arra, hogy a férfi részt vett a terrorista tevékenységekben, és eddig olyan információt sem kaptak a társszervektől, amely az Iszlám Állammal (ISIS) kapcsolná össze Farhudot.

A gyilkossággal elkövetett terrorcselekménnyel és terrorcselekmény előkészületével meggyanúsított letartóztatottat meglátogatta börtönében kirendel védője, Kelen László, aki tolmács jelenlétében és megfelelő biztonsági intézkedések közepette több mint két és fél órát beszéltette védencét.

Mint azt az ügyvéd a Magyar Nemzetnek kifejtette, Farhud továbbra is tagadja, hogy 2016-ban a szíriai Homsz városánál a tágabb rokonságába tartozó húsz személy kivégzésében vett volna részt, vagy hogy az ISIS emírje volna. – Részletesen elmondta, hogy 2014 és 2018 között hol tartózkodott, és ezt mivel, illetve kikkel lehet igazolni.

Állítja: abban a négy évben nem volt Szíriában egy percig sem – részletezte a védő, aki arra is kitért, hogy a védői kirendelését tartalmazó irat alapján ügyfele iskolázatlan analfabéta.

A görög hírszerzés tegnapi beismerése, miszerint Hasszán Farhud a görög hírszerző szolgálat célpontja, és az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnözői hálózat részeként vizsgálja tevékenységét, azt jelzi, hogy a férfi tavaly decemberi budapesti lebukása nem egyszeri embercsempészetet feltételez.

Védője, Kelen László arról beszélt lapunknak, hogy ő csak arról az egy esetről tud, amiért felfüggesztett szabadságvesztésre és az országból való kiutasításra ítélték védencét. Ezek szerint Hasszán Farhud ötezer eurót kapott azért, hogy saját felesége menekültként szerzett útlevelével Franciaországba csempéssze ismerőse nejét, aki hasonlít a feleségére. A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság útlevélkezelőjét azonban nem tudta becsapni, és lebukott.

Hasszán Farhud görög közlés szerint 2017. július 27-én kapta meg a menedékjogot Görögországban, ezzel együtt olyan úti okmányhoz jutott, amellyel szabadon beléphet az uniós tagállamokba. A belga titkosszolgálat szerint élt is ezzel a lehetőséggel, és gyakorlatilag bejárta az EU-t, azonban az továbbra sem tisztázott, hogy az embercsempészet során kiket, milyen céllal és hova juttatott el, vannak-e közöttük terroristák, és amennyiben igen, úgy mire készülhetnek.

A kormány választ vár Brüsszeltől

– A kormány egyenes választ vár az Európai Bizottságtól: Brüsszel tudott-e arról, hogy egy szír terroristavezér is kapott migránskártyát, tudomásuk volt-e arról, hogy az Iszlám Állam hóhérát pénzelik – közölte a kormányszóvivő tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. Hollik István azt mondta: az uniós testület szerint a név nélküli migránskártyák nem veszélyesek. – Szerdán Natasha Bertaud európai bizottsági szóvivő továbbra is azt állította – idézte –, hogy nincsenek név nélküli migránskártyák, hiszen a kártyatulajdonosok személyazonosságát ismerik, és havonta ellenőrzik is. Hollik István úgy fogalmazott: az emberek végre szeretnének tisztán látni, mert sokakat felháborít, hogy Brüsszel a jelek szerint terroristákat is pénzel. Az Európai Bizottság nem tudta, hogy a terrorizmus gyanújával letartóztatott Hasszán Farhud előre feltöltött bankkártyát kapott Görögországban, mivel a bankkártyaprogramot nem az Európai Bizottság maga bonyolítja le, hanem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) – közölte az Európai Bizottság az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában tegnap. Az uniós bizottság Hollik István kormányszóvivő tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott kérdésére válaszolva arról tájékoztatott, hogy az említett támogatási formában Görögország által nemzetközi védelemben részesített menedékkérők részesülnek. Ennek megfelelően az UNHCR, valamint a görög hatóságok előtt ismertek a kártyatulajdonosok. A kártyákat kizárólag Görögországban lehet használni – Európában való továbbutazás esetén tehát nem –, készpénzfelvételre pedig eleve nem alkalmasak. Azt is közölték, hogy a szóban forgó bankkártyát letiltották, miután Hasszán Farhud nem jelent meg a havonta végzett helyszíni ellenőrzésen. (B. G.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.