„Vádlottakat már megjavítani nem lehet”

Hatvan évvel ezelőtt, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulóján, nem sokkal 18. születésnapja után végezték ki Mansfeld Pétert.

„Az elkövetők[nek] céljuk volt az államrend ellen egy újabb ellenforradalom kirobbantása. […] Céljuk volt továbbá az is, hogy a bandát továbbfejlesztik, mely politikai célzatból alakult. […] Igen nagy a vádlottaknak társadalmi veszélyességük, akik a kapitalista restauráció törekvői. [...] Nem megtévedt emberekről van szó, hanem tudatos emberforradalmárokról.”

Az ügyész ennek megfelelően halált kért az első- és másodrendű vádlottakra, Blaskira és Mansfeldre is, az első fokon eljáró háromtagú bírói tanácsnak azonban nem minden tagja osztotta Mátsik véleményét. A tanácstagok pályájának főbb állomásait a Nemzeti Emlékezet Bizottságának az 1956-os megtorlás során kivégzettek pereiről készített, a perek56.hu oldalon bárki által elérhető adatbázisa alapján vázolhatjuk fel. A tanácsvezető Guidi Béla volt, aki 1953-ban annak ellenére lett (29 évesen) a Gyulai Megyei Bíróság elnöke, hogy csak „gyorstalpalót”, azaz Bírói és Államügyészi Akadémiát végzett. A megtorlás során a Blaski- peren kívül nem vett részt végrehajtott halálbüntetéssel végződött eljárásokban. Az 1949-től többek között az Igazságügyminisztérium párttitkáraként tevékenykedő Menráth István, aki az

1950-es évek végén szerzett jogi egyetemi végzettséget, bírói tanács tagjaként Steiner Lajos, Szegedi Flórián és Tutsch József első fokon történt halálra ítélésében vett részt. Az eljárás végén mindhármukat kivégezték. A jelentős munkásmozgalmi múlttal rendelkező Horváth Istvánt nyugdíjasként választották meg népbírónak a Budapesti Fővárosi Bírósághoz. Horváth az első fokon eljáró bírói tanácsok tagjaként 13 terhelt, köztük Wittner Mária és három társa halálra ítélésében vett részt. Közülük 10 vádlottat kivégeztek.

Bár az ítélethozatalról készült jegyzőkönyv a legritkább esetben maradt fenn, a Blaski-per ezen dokumentumait ismerjük. Menráth István az első- és másodrendű vádlott esetében életfogytig tartó börtön kiszabására tett javaslatot, mivel úgy vélte, „a halálbüntetés mindkét vádlott esetében túl szigorú volna, mert lényegében az emberöléstől elálltak, és mindössze két-három napig garázdálkodtak”. Horváth István vele szemben halálbüntetést indítványozott, mivel – hangzott a megtorló perek során számos esetben visszaköszönő érvelés – „a vádlottakat már megjavítani nem lehet”.

A tanácsot vezető Guidi Béla Blaski és Mansfeld esetében is 15 év börtön kiszabását javasolta, mivel „vádlottakban az emberiesség egy kis szikrája is megvolt, és az emberöléstől elálltak”. Guidi indoklásában – Mátsik vádbeszédével szembemenve – Mansfeld esetében kiemelte, hogy nem „rendelkezett olyan tapasztalattal, amely egy felnőttkorú embernél megvan”. Két bírótársa közül végül Menráthhoz csatlakozott, így a tanács mindkét vádlottra életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki. A másodfokú bíróság azonban máshogyan ítélte meg Mansfeld cselekményei súlyát, és arra sem adott lehetőséget, hogy a fiatal fiú a kegyelem utolsó lehetőségében reménykedhessen.

A szerzők: Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke és Czókos Gergely, a NEB Hivatalának tudományos szerkesztője

A témáról bővebben a Magyar Nemzet hétvégi melléklete, a Lugas március 23-i és 30-i számában olvashatnak.