– A média fújta fel vagy valóban tudománytörténeti jelentőségű ez az eredmény?
– Kicsit mind a kettő. Bár korábban készültek szintetikus mikroorganizmusok (illetve készülnek most is, többek között hamarosan bemutatják a szintén szintetikus élesztőt), tudomásom szerint ez az első példa arra, hogy az eredetihez képest rendszerszintű különbség volt az eredeti/természetes és a mesterséges élőlény között. Ez a változtatás kitágíthatja a biotechnológiai alkalmazások és az alapkutások lehetőségeit, így ebben a formában valóban mérföldkőről beszélhetünk, ugyanakkor még hosszú az út a tényleges alkalmazásokig.
– Számtalanszor felvetődik, hogy az ember a Teremtő szerepét játssza. Mit mond erre a kutató?
– Itt szó sincs teremtésről, inkább a lemásolás a megfelelő kifejezés. Igaz ugyan, hogy az új élőlény örökítőanyaga szintetikus úton készült, ám ez továbbra is ugyanaz az örökítőanyag, mint ami az összes élőlényben jelen van. Emellett a genetikai algoritmus, az organizmus tervrajza is a természetes élőlényről lett kopírozva, ráadásul az elkészült komponenseket fokozatosan kellett beépíteni egy már élő sejtbe, hogy működőképes legyen. A módosítások pedig, bár hatalmas mértékűek, egyáltalán nem idegenek jellegüket tekintve a természetben is előforduló változásoktól.
– Az egyik nyilatkozó genetikai tűzfalról beszél. Az informatikában nincs az a tűzfal, amit ne törnének át. Mi lesz, ha egy mesterséges gén átkerül egy fejlettebb élő szervezetbe, és működni kezd?
– Szintetikus élőlényben lehetőség nyílik rá, hogy olyan aminosavakból építsünk fehérjéket, melyeket a természetes organizmusok nem képesek felhasználni építőkövekként. Ha tehát egy gén, amely egy ilyesfajta fehérjét kódol, átkerül egy másik gazdasejtbe, egy funkció és hatás nélküli termék lesz a legvalószínűbb következmény. Mindemellett nem elegendő csupán „bekerülni” egy új gazda génkészletébe: ha a recipiens élőlénynek, úgymond, nem származik előnye az új gén fenntartásából, nem fog fennmaradni, pláne nem elterjedni. Vegyük példának az antibiotikumokkal szembeni rezisztenciát biztosító géneket: bár fenntartásuknak sokszor jelentős áruk van, a mérhetetlen antibiotikum-túlhasználatnak köszönhetően némelyik máris világszerte megtalálható; amelyik pedig még nem, az rohamosan terjed, ahogy egyre nagyobb haszonnal jár a baktériumoknak ezen gének megtartása.
– Folynak itthon ilyen jellegű kutatások?
