Kálmán bácsi tavától a magyar tengerhez

Háromszáz magyar és ruszin gyerek üdülhetett a Kárpátaljai Szövetség jóvoltából Balatonföldváron. Az ilyen nyaralások megszervezéséhez egyre több forrást biztosít az állam, ennek köszönhetően az utóbbi időkben évente több száz gyermek szerezhetett felejthetetlen élményeket olyan közösségben a Balaton partján, ahol nem üldözik a magyar szót.

A vízparton nem számítanak az otthoni gondok Fotó: Teknős Miklós

A balatonföldvári Riviéra Park Hotel héthektáros, vízparti területén több ezer rózsa- és levendulabokor illatozik. A szálloda halljában háromszáz kárpátaljai gyerek – Beregszász, Munkács, Péterfalva, Huszt, Técső, Szlatina és Rahó szülöttei – töltött itt egy hetet a nyárból, távol az otthontól, de mégsem idegenben. Ezeknek a nyaralásoknak a megszervezésére a Kárpátaljai Szövetség az elmúlt években egyre több forráshoz jut az államtól, pályázati úton. Ennek köszönhe­tően évente több száz gyermeket tudnak nyaraltatni a Balatonnál – tudjuk meg a beregszászi születésű Kövér Katalintól, a szövetség elnökségi tagjától, a tábor vezetőjétől.

A táborozók napja a reggeli tornával kezdődik, ami itt nem kényszer, mert a friss levegőjű tóparton kifejezetten élvezik ezt a gyerekek. A reggeli után kezdődnek a kézműves-foglalkozások. Ezeken gyakran a régi népi mesterségekről is tanulnak valamit, a kötél- és kosárfonástól a keresztszemes hímzésig. Természetesen sok a sportverseny is, Kaszonyi Katalin testnevelő tanár focibajnokságot is elindított, a döntőt Beregszász és Munkács vívta. Mindennap rendeztek tollaslabdaversenyt is. Ezek végén közösen megtapsolták a győztest.

– A gyerekek mindennek örülnek, nem kell ehhez feltétlenül tárgyi jutalom, bár a focisták nemzeti színű szalagra akasztott érmet is kaptak – mondja Kövér Katalin. A táborozók a konyhai munkába is besegítenek, mindig dicséret jár a legszorgalmasabb ügyeleteseknek. A rajzfoglalkozásokat az ungvári egyetem diákjai tartják, az alkotásokból a tábor végén kiállítást is szerveztek a szállodában.

A szakköri és sportprogramok után következik az ebéd, aztán irány a part. A legjobban természetesen a fürdést szeretik a gyerekek, de büszkén mutatják meg a rajzaikat is a hotel alkalmi tárlatán.

Az ötgyermekes balazséri családba született, kisiskolás Szabó Istvánnak a hajókázás tetszett a legjobban. A tábor egy-egy csoportja mindennap Tihanyba ment kirándulni.

– Még nem ültem ekkora hajóban és ekkora tavon – mondja lelkesen. – Mi Kálmán bácsi tavára járunk, oda is horgászni – meséli az otthoni élményekről.

A pecázásról több gyereknek eszébe jutnak az emlékek, megered a nyelvük. István egy elszalasztott, hatalmas pontyról áradozik, ami eltűnt a nádasban. A szintén általános iskolás Tóth Dominika arról mesél, hogy az édesanyja nagyobb halakat fogott ki Kálmán bácsi tavából, mint az édesapja. Lassan a Balatonról képzeletben átevezünk egy másik tóra, a partján pedig együtt tölti az időt az egész család.

Talán azért is van ez, mert a legjobban minden gyereknek az fáj, hogy az apjuk külföldön dolgozik, és csak ritkán mehet haza, mert otthon egyre kevesebb a fizetés és egyre drágább a kenyér. Van, akinek az édesapja csehországi gyárban vállalt munkát, több gyerek apja kamion­sofőrnek állt, bármi is a végzettsége. Mint mondják, nagyjából havonta egyszer látják őket családi körben. A balatoni nyár arra is jó, hogy a gyerekek egy kicsit elfeledkezzenek erről és az egyéb hazai gondokról.

A vízparton nem számítanak az otthoni gondok
Fotó: Teknős Miklós

Kárpátalja felett ugyanis nyáron sem felhőtlen az ég. Szinte heti rendszerességgel éri diszkrimináció, inzultus a külhoni magyarokat: hol emlékhelyeket gyaláznak meg, hol szélsőséges ukrán csoportok masíroznak a kisebbségi jogok eltörlését követelve, hol ennek megfelelő törvények születnek. A tábor mozitermében le is vetítenek erről egy riportfilmet, amelyben természetesen előkerül a legdurvább incidens, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség irodája elleni merénylet mellett az új ukrán nyelvtörvény is, amely nem engedélyezné a magyar diákoknak az iskolában az anyanyelv használatát. Erről pedig már a gyerekek is tudnak beszélni. Elszomorodnak, amikor az iskolai helyzetről kérdezzük őket.

– Nem tetszett ez senkinek, mivel sokan nem beszélik az ukránt – panaszolja Veres Vivien, aki Beregszászról érkezett.

A helyi Kossuth Lajos középiskola tanulójával a körénk gyűlő lakótársak is egyetértenek. Mint mondják, a legnagyobb baj az, hogy ukrán nyelven az alapvető ismereteket sem tudják megtanulni, így lemaradnak. Egyelőre ugyan a törvényből csak azt sikerült megvalósítani, hogy a táblára ukránul is fel kell írniuk a tanároknak az anyag egy részét, de el sem tudják képzelni, mi lesz velük, ha magyar szó sem hangozhat el a tanítás során. A magyar szó ugyanis fontos. Enélkül a saját közösségük kerülhet veszélybe. Ezt persze a gyerekek nem így fogalmazzák meg. Veres Vivien például büszkén számol be arról, hogy ügyvédnek készül, ezért sokat kell tanulnia. Bár tud ukránul, szerinte nem biztos, hogy sikerült volna eljutnia idáig, ha nem magyarul kezdhette volna az iskolát. A célja pedig nem más, mint hogy meg tudja védeni az embereket a szülőföldjén.

– Az is lehet, hogy politikus leszek – közli elgondolkodva. – Segítenék az idős embereknek, hogy legyen pénzük, mert most sokszor még egy borscslevest sem tudnak megfőzni.

Tóth Dominika határozottan kijelenti, ő igazgató lesz. Mégpedig iskolaigazgató. Csak azt nem tudja még, hogy abban az iskolában, amit egyszer majd vezethet, taníthatják-e a kedvenc tantárgyait, a magyar nyelvet és irodalmat.

Látogatásunk végén különleges helyre hívnak minket a gyerekek. Megnézzük a tábor legérdekesebb lakóját, a fehér pávát. – A szárnyával meg tud babonázni, és ha nem csiripolunk, elő is jön – súgja lelkesen Szabó Pisti. Egy régi, üvegportálos épület falainak rejtekében valóban ott jár a fehér páva. A kerítésen kívülről szólítgatják a gyerekek. Néhány perc után azonban vissza kell térni a szállóba, mert elérkezett az ebédidő. Útközben Pisti azzal büszkélkedik, hogy az anyukájának is van három díszes pávatolla a vitrinben.

Rózsák mellett baktatunk. A gyerekek megmutatják a virágokról készült fotóikat is a telefonjukon. A legszebbeket elküldték haza. Anyának.

Gesztuspolitika

Számos intézkedést hozott a magyar állam a kárpátaljai magyarok szülőföldön tartása és a jó szomszédi viszony érdekében – tudtuk meg Ötvös Sándortól, a Miniszterelnökség főosztályvezetőjétől. Egészségügyi támogatásként például 1,7 milliárd forintot szántak a térség fejlesztésére, de támogatták az úgynevezett Magyar Házak létrehozását is, ahol identitáserősítő programokat szerveznek a kárpátaljaiaknak. Ezenfelül a gesztuspolitika részeként támogatja Magyarország Ukrajna európai integrációját és a vízummentességet. Forrásokkal segíti a kárpátaljai gyerekek üdültetését, az ukrajnai katonák magyarországi gyógykezelését. Nyíregyházán egyetemi ukrán tanszék indult a kormány támogatásával. Működik a kárpátaljai óvodafejlesztési program és a magyar mint idegen nyelv oktatása az ukránok számára, amelyre eddig mintegy 17 ezren jelentkeztek.