Egyenesbe jön a megégett fiú élete

Eltemette magában a múltat, így építi a jövőjét a nagykorúság küszöbét éppen átlépő Hilcz Attila, aki közel nyolc évvel ezelőtt véletlenül gyújtotta fel magát, aminek következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett. A sok-sok megpróbáltatás után a csibráki fiatalember azóta talpra állt, társra talált, akivel már a közös jövőt tervezi. Állítja: ma már inkább szerencsésnek érzi magát a balesete miatt, mert a csapás megacélozta az akaratát és megváltoztatta az életét.

Attila a barátnőjével (középen) hazalátogatott a szülői házba, oda, ahol 2011-ben a tragédia történt Fotó: Havran Zoltán

– Semmilyen emléket nem őrzök a balesetemről és az utána történtekről, tudatosan töröltem ki magamból minden információt. Korábban előfordult, hogy utánaolvastam az eseményeknek, de aztán rájöttem: nem éri meg firtatni a múltat, mert csak bánatos leszek tőle – mondja a 18. születésnapját a közelmúltban ünneplő Hilcz Attila a Tolna megyei Csibrákon, a szülői házban. A 2011 szeptemberében tízéves kisfiú szörnyű balesetéről és az azt követő hónapokról akkor több cikkben is beszámoltunk. A szörnyűséges napon, szeptember 5-én délután Attila a ház mögötti kertben játszott, majd egyszer csak leszaladt a dombról anyaszült meztelenül, megállt az ajtóban, és azt mondta: „Anya! Gyere, segíts, mert összeégtem!”

A sérült fiúhoz mentőt hívtak, akik a helyszínen ellátták, majd rohamkocsival a dombóvári kórházba, onnan pedig helikopterrel a fővárosi Bethesda Gyermekkórházba szállították. Attilán azonnal több műtétet végeztek el, hetekig szó szerint az életéért küzdött ő maga és az orvosok is, mert a brutális égési sérülései mellett egy ideig nem működött megfelelően a tüdeje és a gyomra sem. Sőt egy idő után bakteriális fertőzést is kapott, ekkor kritikusra fordult az állapota. Attila azonban elképesztően szívósan küzdött, és megnyerte élete csatáját. Amikor magához tért, akkor derült ki, hogy nem más gyújtotta fel – sokáig erre gyanakodtak –, hanem baleset történt. A fiú arról számolt be, hogy játszott a benzinnel, véletlenül öntötte magára, ami aztán begyulladt.

Attila az életveszélyen túljutott, de a nehezén még nem. Ezután újabb operációk következtek, a fiú összesen három hónapot volt kórházban, illetve Pécsett, a Szemem Fénye Alapítványnál utókezelésen. Amikor végre hazatérhetett, édesanyja, a három gyermekét egyedül nevelő Hilcz Jánosné nagyon nehéz helyzetbe került. A család ugyanis a balesetig sem dúskált az anyagiakban, de a történtek után sokáig máról holnapra éltek. Az édesanya nem tudott dolgozni, Attiláról kellett gondoskodnia, a család ápolási segélyből és a családi pótlékból tengődött. Kiadásuk pedig akadt bőven, hiszen a rendszeres megélhetési költségek mellett horribilis összegeket emésztett fel Attila utókezelése.

– Rendkívül nehéz időszakot éltünk át, nagyon sokszor kellett súlyos döntést hoznom, hogy élelmet, fát vegyek vagy egy számlát fizessek be. Attilának évet kellett ismételnie az iskolában, fél évig magántanuló lett, mert itthon kellett maradnia – emlékezik vissza Hilcz Jánosné, akinek tekintete közben gyakran akad össze Attiláéval. Az asszony az ápolási segély lejárta után öt évig közfoglalkoztatottként dolgozott, közben próbált maszekolni is, hogy valahogy fenntartsa a családot. S próbálta felújítani és bővíteni a már-már életveszélyes családi házukat. – Emlékszem rá, hogy édesanya rakta a kéményt, de az még aznap este ledőlt – mondja nevetve Attila.

Hilcz Jánosnét azonban a kudarcok nem törték, nem törhették le, ha kellett, betonozott, tetőt javított, falazott vagy éppen csempézett, sőt a vízóraaknát is maga ásta ki.

– Igyekeztünk fejlődni, sokat haladtunk, de akad még teendő. A sok küzdelem miatt visszerem lett, ami hat éve keseríti meg az életem, hol kijön, hol nem, de igyekszem szinten tartani – jegyzi meg az asszony. Ráadásul ahogy haladt előre az idő, a család élete nem lett egyszerűbb, mert a fiúk három helyre jártak iskolába: a legnagyobb, János Pécsre, Attila Dombóvárra, míg a legfiatalabb gyermek, Norbert Kurdra.

– A nagyfiam közben leérettségizett, Attila elment hegesztőnek, de ma már operátorként dolgozik Tatabányán, Norbi pedig most ballagott el az általános iskolából. Közben, ahogy nagyobbak lettek, el tudtam távolabb is helyezkedni, így jelenleg Tamásiban dolgozom a Philipsben, én is operátorként. Időközben Attila nagyrészt maga mögött hagyta a balesetet és annak következményeit, néha ingadozik a vérnyomása, de más baj nincs. Az égési nyomokat megszokta, bőrét nem akarja plasztikáztatni, másokat sem zavar. Sohasem számoltuk össze, hogy pontosan hány műtétje volt, nem beszélünk erről és arról sem, hogy min ment keresztül. Emlékszünk a borzalmakra, de próbálunk felejteni.

Attila a barátnőjével (középen) hazalátogatott a szülői házba, oda, ahol 2011-ben a tragédia történt
Fotó: Havran Zoltán

Az biztos, hogy a „ne játssz a tűzzel!” mondatnak nálunk erős többletjelentése van. Attila magán viseli ennek a nyomát, de így is megtalálta a boldogságot – pillant Attila barátnőjére Katalin.

A közel nyolc éve balesetet szenvedett fiatalember megismerkedett egy tatabányai lánnyal, Kittivel, akihez oda is költözött. Attila azt mondja, hogy gyorsan megszokta a városi életet, és tartósan tervez a településen.

– Sokáig azt hittem, hogy nem fogad így el senki, de ma már barátnőm van. Amióta egyenesbe jött az életem, nem törődöm a múlttal, már olyan, mintha így születtem volna. Ráadásul a csodával határos módon húzódnak össze a hegeim, amire nem igazán van orvosi magyarázat. Szinte már örülök a balesetemnek, mert talán sohasem tartanék ott, ahová eljutottam – mondja félig-meddig viccesen a már felnőttkorba lépett fiatalember.

Bár saját bevallása szerint Attila alig-alig fogyaszt alkoholt, egy káros szenvedélye mindenképpen van, dohányzik. Mint mondja, ez segít számára a feszültség levezetésében. Mint ahogy a sport is, hiszen több éve bokszol, közben teremfocizott is. Úgy gondolja, a mozgás testileg és lelkileg is jót tesz neki.

Arra a kérdésre, hogy mire vágyik az életben, meglepő választ ad.

– Nem vágyom semmire, mert szinte mindenem megvan, csak az apám maradt ki az életemből, aki sok mindenre megtaníthatott volna. Kittivel szeretnénk majd házat bérelni, aztán, ha sikerül egzisztenciát teremteni, jöhet a gyermek is – vázolja a terveiket Attila.

Egyre viszont ígéret tesz: ha az édesanyja betegeskedne és már nem tudna dolgozni, akkor azonnal hazajönne segíteni. Az asszonyt, aki feláldozta magát a gyermekeiért, nem hagyják magára.