Gyurcsány: Helyettem kellett ülniük

Noha az Európai Ügyészséghez való csatlakozást sürgeti, éppen Gyurcsány Ferenc környezetéből kerülnek feltűnően sokan kapcsolatba az igazságszolgáltatással. A DK elnökét mindez nem zavarja, sőt rendre hősként emlegeti és szolidaritást vállal akár a köztörvényes bűncselekményekért elítéltekkel is. Jelenleg Gyurcsány egyik legfőbb bizalmasát, Czeglédy Csabát vádolják 6,3 milliárdos költségvetési csalással, míg a felesége által vezetett Altusnál jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt nyomoznak. Ennek ellenére Gyurcsánynét az Európai Parlament alelnökévé választották.

Bákonyi Ádám
2019. 07. 06. 7:17
Gyurcsány Ferenc; Császy Zsolt
A börtön ajtajában vett érzékeny búcsút a bukott miniszterelnök a volt MNV-vezér Császytól Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A DK elnöke szerint „az volt a bűne, hogy nem volt hajlandó hamisan tanúskodni ellenem a Sukoró-perben. Azt a számlát fizeti, amit nekem szántak.” „Nagyszerű embereket ismertem meg. Állták és állják a sarat. Nem panaszkodnak, küzdenek. Erővel, tisztességgel. Most ezért büntetik őket” – hangoztatta Gyurcsány, aki manapság hasonló „érveléssel” védi Czeglédy Csabát.

Ismert: az MSZP, Gyurcsány Ferenc és az Altus jogi képviseletét is ellátó Czeglédy, illetve húsz társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat február­ban az ügyészség.

A vádirat szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek, ugyanakkor Czeglédyt és két társát gazdasági csalás bűntettével is vádolják. A Czeglédy ellen zajló büntetőper jelenleg éppen azért akadt meg, mert Gyurcsányék feltették őt a DK európai parlamenti listájának utolsó helyére, amivel mentelmi jogot szerzett. Az ügyészség pedig hiába kérte a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy szüntesse meg Czeglédy mentelmi jogát, a testület ellenzéki tagjai annak fenntartása mellett szavaztak, ezért a bíróság május 9-én megszüntette a büntetőeljárást ellene. Utóbbi szerint ugyanakkor a Czeglédy Csaba elleni eljárás megszüntetése nem „ítélt dolog”, vagyis a folytatására megfelelő eljárásjogi lépések után lehetőség van.

A börtön ajtajában vett érzékeny búcsút a bukott miniszterelnök a volt MNV-vezér Császytól
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Gyurcsányék egyébként nem először mentik ki Czeglédyt az igazságszolgáltatás elől, hiszen a tavalyi ország­gyűlési választásokon egyéni jelöltként indult MSZP–DK színekben Vas megyében, és akkor is megszüntették az előzetesét. A már egyébként is priuszos Czeglédyről a DK elnöke ugyancsak hősként beszél, és büntetőügyével kapcsolatban szintén előre megkonstruált, koncepciós eljárást emleget. – Ha egy diktatúrában harcolunk, akkor vigyázunk azokra az emberekre, akik ennek az áldozatai. Ilyen Császy Zsolt, Tátrai Miklós és Czeglédy Csaba is. Pontosan lehet látni, hogy a Polt-féle ügyészség nemcsak arra való, hogy a fideszes bűnözőket mentegesse, hanem arra is, hogy a politikai ellenfeleket megfélemlítse. Fontos megmutatni, hogy nem félünk – nyilatkozta nemrég Gyurcsány Ferenc a HVG-nek.

Végül, de nem utolsósorban a Gyurcsányné által vezetett Altusnál jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt nyomoz a rendőrség. Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank tavaly augusztusban 15 millió forint bírságot szabott ki az Altus Portfólióra engedély nélküli pénzkölcsönnyújtás miatt, és azonnali hatállyal megtiltotta a jogsértő szolgáltatás folytatását, egyúttal büntetőfeljelentést tett az ügyben. A jegybank megállapította, hogy a társaság két év alatt mintegy négyszázmillió forintnyi pénzkölcsönt nyújtott jogosulatlanul magánszemélyeknek, társaságoknak, köztük Czeglédy Csaba cégének.

A családi hagyományokhoz híven Gyurcsányné is a mártír szerepé­ben tetszeleg az Altus körüli vizsgálódásokkal kapcsolatban. Mint közösségi oldalán korábban fejtegette, szerinte csupán az lett volna a bűnük, hogy „pár korábbi munkatársunknak, rokonunknak, ügyvédünknek, Czeglédy Csabának és a DK-nak kölcsönt adtunk. Legtöbbnek kamatmentesen, ahol adó- vagy pártfinanszírozási törvény előírta, kamattal. Szerintem ez a normális.” Nem mellesleg Gyurcsányé azóta a DK EP-listavezetőjeként mandátumot szerzett Brüsszelben, azaz öt évig mentelmi jog illeti meg, sőt a napokban az Európai Parlament alelnökévé is megválasztották.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.