Nem véletlen, hogy a magyar ellenzéki képviselők olyan politikát folytatnak az Európai Unióban, amely a nemzeti érdeket figyelmen kívül hagyva valójában belpolitikai érdekek miatt támadja a magyar kormánypárti képviselőket. Bálint Botond szociológus és Békés Márton történész a Karc FM Alaphang című új műsorában arról beszéltek, hogy az ellenzékiek közül többen valójában csak „a kozmopolita elit magyarországi érdekkijárói.” Bálint Botond szerint érdemes megjegyezni, hogy a balliberális oldal Magyarországon úgy képviselte sokáig a jóléti államot, hogy valójában sosem adta meg szavazóinak. Békés Márton pedig arról beszélt, hogy felmenőik révén akár a Gyurcsány-párt, akár a Momentum politikusai mérhetetlen előnnyel indulnak a nemzetközi térben a konzervatívokhoz, nemzetben gondolkodókhoz képest.
A Momentumra igaz lehet, hogy naivan ül be Dacian Cioloș mögé a liberális frakcióban. De mit kezdjünk Dobrev Klárával?
Bálint Botond: Fontos elkülöníteni, hogy Dobrev Klára profi. Szó szerint genetikailag hozza magával a „hogyan kell forradalmárkodni” életérzést. Ugyanakkor felmentést kell adni a Momentum és a DK szavazóknak: egy átlagember számára, aki nem foglalkozik mélyebben politikával, elképzelhetetlen az, hogy a Momentum vezetői és a Momentum körüli hálózat arcai sokkal ostobábbak a szavazóknál. Ez ritka. Bármilyen nyugdíjas DK szavazót leültetünk, és húsz percet beszélgetünk vele, vagy a Momentum szavazó fiataloknak elmagyarázzuk az összefüggéseket – csak olyan szinte, hogy pénz beszél kutya ugat – akkor nem fog nyilván Fidesz szavazóvá válni, de rá fog jönni, hogy az általa megtámogatott politikai párt emberei nála sokkal kevesebbet látnak a világból.
Békés Márton: Amilyen átrendeződés az ellenzéki oldalon zajlik, az természetes és nem feltétlenül rossz folyamat. A szavazók ideológiákat, életérzéseket, történeteket keresnek. A mostani európai választás idején két ellenzéki pártnak volt története. Nem véletlen, hogy ez a két párt az, amelyik a régi, csökkenő tortából nagyobbat tudott harapni: az egyik a Gyurcsány csoport volt az Európai Egyesült Államokkal, a másik pedig a Momentum, egy ehhez nagyon hasonló történettel. Az még ironikusabb helyzet, hogy ez a két párt azzal tudott kampányolni, hogy teljes egészében tagadja a Fideszt. Ez olyan mint amikor a sátánisták megfordítják a keresztet és visszafelé olvassák a Bibliát.