
Fotó: Bach Máté
A Sigyn semmilyen kommunikációt nem folytatott az ütközés után sem, hanem horgonyt vetett a 800 méterre lévő újpesti Carl Lutz rakparton, a Garam 1. kikötőben. Innen küldtek vissza egy gumicsónakot két matrózzal, hogy megnézzék a helyszínt. Addigra azonban már a mentés javában zajlott, miután 21 óra 6 perckor, azaz 56 másodperccel a katasztrófa bekövetkezte után a 10-es VHF-csatornán magyarul és németül is elhangzott:
„Ember a vízben…”, majd újabb négy másodperc múlva, hogy „Ember a vízben a Margitszigetnél”, a Sigyn ennek ellenére továbbállt. Sőt, az utána szintén hegymenetben érkező testvérhajó, a Viking Ingi sem állt meg, hanem áthajózott a katasztrófa helyszínén és távozott Budapestről.
A Kúrián már vizsgálják a budapesti hajókatasztrófában érintett ukrán kapitány óvadékának ügyét – hangsúlyozta a testület elnöke, Darák Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. Mint mondta, a törvény szerint az óvadék megállapításakor figyelembe kell venni a bűncselekmény súlyát is, ez a Habelány esetében kivételesen nagy, hiszen 28 embert halálát okozta.
– Természetesen a tragikus esemény és annak büntetőjogi minősítése az egymástól eltérő dolog. Nyilvánvalóan ilyesmi indokolhatta az alsófokú bíróságnak azt a döntését, hogy az óvadékot elegendőnek találta. A Kúria eljárása arra ad majd választ, hogy az ukrán hajóskapitánynak nem ér-e meg minden pénzt, hogy elszökjön a várhatóan nagy büntetés elől, azonban a döntésnek nincs hatása a bírósági verdiktre, azaz mindössze elvi állásfoglalásról van szó – fogalmazott Darák Péter.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!