A magyar zsidóság elhatárolódik a kommunizmustól

Ámbár tényleg előfordult több bebizonyított eset, melyben zsidókat bántalmaztak, sőt meg is gyilkoltak, ezek az esetek legtávolabbról sem vezethetők vissza a Magyar Hadsereg Hatóságaira.

2019. 10. 12. 13:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Október 12-én a Magyar Zsidók Általános Segítő Bizottsága kiáltványt tesz közzé, amelyet majdnem minden napilap ismertet, a Pesti Hírlap pedig teljes egészében lehozza. A többek között Weiss Manfréd, Goldziher Ignác (képünkön), Wolfner Tivadar által jegyzett, A magyar nemzethez című szövegben úgy fogalmaznak: „Mi, alulírott bizottság, amely a Budapest területén lévő összes zsidó hitközségek elöljáróságaiból alakult és így a zsidó vallású magyar polgárság igen jelentékeny részét képviseli, Isten és emberek előtt is kijelentjük, hogy a magyar zsidóság minden tekintetben és minden irányban, lelkileg és anyagilag teljesen távol állott és távol áll a kommunizmustól és hogy a zsidó vallás, a zsidó nevelés, a zsidó családi élet nevében kizárják azt, hogy a zsidóság bármiképpen is azonosítsa magát a kommunizmus bűntől fertőzött tanaival. […] mi fájlaljuk legjobban, hogy a bolsevisták közül sokan voltak, akik a zsidó fajból származtak. Mi ezeket zsidóknak nem ismerjük el, velük semmi közösséget nem vállalunk és kétszeres jogon átkozzuk őket, mert nagy bűnt követtek el a nemzet ellen és nagy bűnt követtek el a zsidóság ellen is. Hiszen nagy részük rég kilépett a zsidó felekezetből és társadalmilag sem tartoztak ahhoz a magyar zsidósághoz, mely egynek vallotta magát mindig, egynek vallja magát ma is a magyar nemzettel. Keresztény testvéreink! A bolsevista szörnyetegek […] hóhérai a mi sorainkból is szedték ártatlan áldozataikat, terroristáik a mi felekezeteink tagjain is töltötték vérszomjas bosszújukat. Rablóhadjáratuk éppúgy kifosztotta a zsidó kereskedőt, iparost és földbirtokost, mint ahogy koldusbotra akarta juttatni a polgári társadalom keresztény többségét is. […] A magyar zsidóság, bármiképp alakuljanak ezentúl a dolgok, tántoríthatatlan hűséggel fog ragaszkodni e hazához, lelkének minden szeretetével fog csüggni a magyar nemzeten.”

Az Ujság 8-án közli Károlyi Imre írását, amelyben kifejti: „Felelősségre vonni és a lehető legszigorúbban büntetni mindenkit, aki a bolsevizmus bűneiben részes volt, azért mert bűnös és nem azért, mert zsidó, ártatlanokat pedig békében hagyni.” A lap hozzáfűzi: „Tipikus kifejezője annak a felfogásnak, mely igazán általánosnak mondható s alapja a mi meggyőződésünknek, hogy nincs antiszemitizmus a szó gyűlöletes és káros értelmében.” Kóbor Tamás cikksorozatot publikál, amely szerint „Keresztény jelent: magyart és nem nemzetközit, valláserkölcsit és nem istentelent. A zsidó vallásút is kötelezi a keresztény erkölcs […] A keresztény Magyarország építéséhez minden lelki összeütközés nélkül az a zsidóság is hordhatja a téglát, mely magyarságánál és képességeinél fogva hasznos tagja a nemzetnek.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.