De nemcsak az a baj, hogy több a diák, mint a férőhely, hanem az is, hogy a meglévő helyek sok kívánnivalót hagynak maguk után. Az állapotokról sokat elárul, hogy az épületek Budapesten átlagosan 56, vidéken pedig 49 évesek voltak 2016-ban. A fővárosban például csak a kollégisták negyede lakik olyan szobában, amelynek saját vagy másik szobával közös fürdőszobája van. Sok helyen nem tudják biztosítani a jogszabály által előírt, hallgatónkénti hét négyzetméteres lakóterületet sem. – Az OKS részeként megvalósult fejlesztések valamennyit segítettek a helyzeten, de további jelentős beruházásokra lesz szükség, hogy a hallgatói lakhatás kérdése megoldódjon – hangsúlyozta lapunk megkeresésére a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, kiemelve, hogy a kollégiumok átlagosan harmincszázalékos túljelentkezéssel küzdenek. A szervezet kutatása szerint a hallgatók megfelelőnek tartják a kollégiumi árakat (ez átlagosan havi 10-20 ezer forint), de a legtöbb helyen mind a szobák, mind a szolgáltatások minősége fejlesztésre szorul.
Egymás után újulnak meg a kollégiumok
Mintegy 37 milliárd forintot költött az épületek felújítására a kormány az Országos kollégiumfejlesztési stratégia 2016-os elfogadása óta – derül ki Schanda Tamás államtitkár tájékoztatásából. A pénzből eddig mintegy háromezer férőhely újulhatott meg. Ez azonban még mindig csak egy kis része a 2023-ig futó programnak, amelynek segítségével harmincezer diáknak kellene kényelmesebb, igényesebb szállást biztosítani és nyolcezer új férőhelyet kialakítani.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!