Soha, sehol, senkinek
Szinte minden második magyar család érintett valamilyen formában a szovjet rezsim által okozott társadalmi traumában, amely anyagilag, egészségileg és lelkileg is hatással volt és mind a mai napig kihat az áldozatok, a hozzátartozók, sőt az utódok életére is. Tudjuk jól: a málenkij robot, pontosabban a „málenkájá rábótá” nem három nap vagy három hét munka volt, és nem minden esetben csak a Szovjetunió háború utáni újjáépítését szolgálta, hanem „óvintézkedési” módszer is, hogy az ellenségnek minősített személyeket eltávolítsák az útból. Az ártatlanul elhurcoltak számára – nemtől függetlenül – ez jobb esetben is három-öt évnyi embertelen körülmények közötti létet és robotot jelentett, nem beszélve azokról a megaláztatásokról, amelyeket a legtöbben sosem tudtak kiheverni. Ezen emberi sorsok és megrázóbbnál megrázóbb szenvedéstörténetek ismeretének hiányában generációk nőttek fel. De „vannak ügyek, amelyeket nem lehet letudni”.