Lukács György kevesli a kiömlött polgárvért

Valamelyest nyugalom költözik a hazai politikai életbe azután, hogy az antant által is elismert koalíciós kormánya lett az országnak.

Minden lap részletesen tudósít a kommunistaper hetedik napjáról, amelyen első ízben Berend Miklós professzor lelövéséről van szó, aki zsebkendőjét lobogtatva üdvözölte a pesti Duna-part közelében a ludovikás lázadás hajóit június 24-én. A Pesti Hírlap azzal kezdi tudósítását: „A Berend-ügy utolsó tanúi vonulnak föl ma délelőtt a tárgyalóteremben. Többen, egymás után, akik előtt az elvetemedett gyilkosok dicsekedtek azzal, hogy kioltották az európai hírű orvos életét, mert amint az egyik tanú mondja, akkoriban ‘dicsőség volt egy burzsuj megöletése!’. (…) A hallgatóság fölzúg, amikor bejön a terembe a vörös társaság egyik dísze: Dögei Imre, Kun Béla személyes őrségének parancsnoka. (…) S ez a visszataszító szörnyeteg a többi szörnyeteg ellen vall: Löbl és Steiger az ő jelenlétében is keményen vitatkoztak azért a dicsőségért, hogy melyiküknek a golyója találta el Berend tanárt.” Majd rátér a lap Madarász Béla esetére. „A szegény orvosnövendék tragédiája, aki a júniusi ellenforradalom éjszakáján utolsó szigorlatára tanult. És mert fény szűrődött ki a szobájából, azzal az ostoba ürüggyel, hogy ‘fényjeleket adott’, rajtatörtek. Küvér Lajos politikai nyomozó a harmadik emeletről le az utcáig pofozta, a kapuban már várta a Berend-ügy egyik hőse, Löbl, hogy rohamkését a hasába megmártsa, Max Miksa, Polánszky Lajos már hozták a szemetes taligát, hogy elvigyék az Erzsébet-hídra, ahol a még vonagló, hörgő testet a Dunába dobták. Közben arra is ráértek, hogy a haldoklóról a cipőjét és a nadrágját lelopják.” Löbl Mór vallomása: „Fogtuk Berend tanár hulláját és bedobtuk a Dunába. Ezután visszatértem, megmostam a kezeimet és úgy este fél tizenegy óra tájban a szovjetházban tárgyalt Korvin Lukács György népbiztossal. Odahívott engem Lukács György, és a következőket mondta: a Klotild-palota tájékán, az ablakokból fényjelzéseket adnak le, sőt lövöldöznek is. Menjen két emberrel, tartson a gyanús helyeken házkutatást, és ott, ahol fegyvert vagy jelzőlámpát talál, statáriálisan szúrja le vagy lője agyon a burzsujt.” Az újság hozzáfűzi: „Ez a Lukács György azonos azzal a Lukács Györggyel, akiről a német írók egy elhamarkodott tiltakozása a minap állította ki a bizonyítványt, hogy széplelkű tudós, akit képtelennek tartanak minden vérengzésre és gaztettre.”

A Magyar Újságírók Egyesülete is tiltakozik: „Márkus Miksa elnök táviratot intézett Wolff Tivadarhoz, a Berliner Tageblatt főszerkesztőjéhez, amelyben kifejti, hogy néhány német írónak a Lukács György érdekében közzétett nyilatkozata Magyarországon fájdalmas megütközést keltett. (…) Soha annyit nem szenvedett a magyar sajtó, mint éppen az ő népbiztossága idején. (…) Rendszeres hajszát indított a magyar polgári sajtó ellen, és minden befolyásával odahatott, hogy a dolgozó újságírókat egzisztenciájukban megrontsa. Ő volt az, aki a proletárdiktatúra hivatalos orgánumában, a Vörös Újságban nap nap után írta azokat a cikkeket, amelyek kimondhatatlan gyalázkodással üldözték a magyar sajtót, és ő maga cikkében hirdette, hogy a forradalom azért nem sikerült még teljesen, mert kevés polgárvér ömlött.”