A klímaváltozásnál is gyorsabb ütemű a globális fajkihalás

Hazánkban viszonylag ritkán hal ki olyan emblematikus állatfaj, amelyet az emberek többsége ismer, azonban a gerinctelen, ízeltlábú fajok, illetve a madarak egyre nagyobb számban tűnnek el, ami komoly környezeti katasztrófát is okozhat. Vannak azonban kivételek, az utóbbi néhány évtizedben több, korábban eltűnt állatfaj ismét megjelent hazánkban. A néhány kivételes eset ellenére globálisan tömeges fajkihalás zajlik, amely civilizációnkra is komoly hatással van.

A hasznos madarak fészkeinek megsemmisítése közvetve az emberre veszélyes vérszívó rovarok elszaporodását okozza Fotó: Yerbolat Shadrakhov Forrás: 123RF

Az utóbbi évszázadok során számos jellegzetes állat is kipusztult Magyarország területéről, az egyik ilyen az őstulok, amely voltaképpen a házi szarvasmarha vad őse volt. Bár az őstulok Zsigmond király idejében is ritkaságnak számított, egyes írott források arra utalnak, hogy még az Árpád-korban is lehetett belőlük a Kárpát-medencében. Az utolsó őstulkok Mátyás király korában tűnhettek el hazánk területéről, világviszonylatban az utolsó ismert állomány pedig a mai Lengyelország területén élt az 1600-as évek elejéig – mondta el a Magyar Nemzetnek Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. Az őstulokkal ellentétben az akár ötméteresre megnövő viza a közelmúltban tűnt el hazánkból.

– A Fekete- és a Kaszpi-tengerben honos hal az oda torkolló folyókba úszik fel szaporodni. Korábban a Dunában a Csallóközig, illetőleg a Szigetközig úsztak fel, ám az intenzív halászat, a Duna vizének szennyeződése miatt jelentősen megritkult az állomány. A folyó medrét teljes egészében átfogó műtárgyakon, ­például a romániai Vaskapu erőművön azonban nem képesek átjutni, így eltűnt az országból, az utolsó hazai példányát az 1980-as években Paksnál fogták ki az Árpád-korban is nagy becsben tartott halnak, amelynek az ikrájából kaviár is készül – fejtette ki a szóvivő. Hozzátette: a Tisza-tavi Ökocentrumban, Poroszlón e kritikusan veszélyeztetett faj több példánya is megtekinthető.

Ritka, mint a…

– A vizánál is egzotikusabb állatfaj a tarvarjú – amely neve ellenére nem a varjakkal, hanem az íbiszfélékkel áll rokonságban – szintén őshonos volt a mai Magyarország területén. Azonban az egykori európai élőhelyeiről a középkor folyamán fokozatosan eltűnt, és már a reneszánsz idejére jelentősen megcsappant a kontinensünkön élő állománya. Napjainkban csak Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, például Anatóliában és Szíriában maradt fenn, ráadásul ezek az állományok is ritkulóban vannak, így ma a tarvarjú kritikusan veszélyeztetett fajnak számít – fejtette ki Hanga Zoltán. Hozzátette: különböző tenyészprogramok segítségével egyebek mellett a budapesti állatkertben is sikeresen szaporítják ezt a madarat.

A szakember arra a tendenciára is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban számos hazai állatfaj populáció­ja megfogyatkozott. Ez például a különböző fecskefajok – a parti-, a molnár- és a füstifecske – esetében aggasztó, mivel ha nincs elég fecske, túlzottan elszaporodhatnak a szúnyogok és egyéb vérszívó rovarok, ami nemcsak kényelmetlenséget, hanem közegészségügyi problémát is jelenthet.

– Az ember és a fecskék között kialakult évezredes jó kapcsolat ma már egyre kevésbé él, régebben az eresz alatti fecskefészkeket áldásnak tartották, ma meg előfordul, hogy leverik a fészket, hogy a fecskék ne potyogtassák össze az eresz, illetve a fészek alatti területet. Pedig lenne megoldás, a fészek alá tett „polccal”, úgynevezett fecskefészek-pelenka elhelyezésével – ismertette Hanga Zoltán, aki az egyik legaggasztóbb jelenségként a növénybeporzó rovarok, mindenekelőtt a méhek számának aggasztó csökkenését említette.

Helyi sikerek

Vannak a fecskéknél sokkal ritkább fajok, amelyek esetében az elmúlt időszakban a természetvédelmi munka eredményeként az állomány bizonyos mértékű növekedése mutatható ki. – Így az ötvenforintos érmén is látható kerecsensólyom hazai fészkelő állománya az 1980-as évek óta enyhén növekszik. Bár még így sem éri el a kétszáz párt, ez még mindig több mint a fele az Euró­pai Unió országaiban vadon élő összes kerecsensólyomnak – fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: Magyarország legritkább gerinces állata, a rákosi vipera – amelynek marása nagyjából méhcsípés erősségű – védelme terén jelentős eredményeket sikerült elérni az elmúlt közel két évtizedben az EU támogatási programjával, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület koordinált.

A hasznos madarak fészkeinek megsemmisítése közvetve az emberre veszélyes vérszívó rovarok elszaporodását okozza
Fotó: 123RF

Ellentétes folyamatoknak is tanúi lehetünk, mivel több, Magyarország területéről korábban eltűnt állatfaj újból megjelent. – Az aranysakál, vagy népies nevén nádi farkas az elmúlt bő két évtizedben hazánk déli határai felől fokozatosan észak felé – elsősorban a folyók vonala mentén – haladva újra benépesítette egykori élőhelyei jelentős részét. Talán vissza fog térni a fakókeselyű is. Ez a faj nagyjából a XX. század közepén tűnt el hazánkból, és a környező országokban is megritkult. Az elmúlt időszakban viszont a balkáni–adriai, mindenekelőtt a horvátországi állomány erősödött annyira, hogy onnan kiindulva szóba jöhet az egykori élőhelyek egy részének visszahódítása. Ebből Magyarország vonatkozásában jelenleg annyi érzékelhető, hogy az ország területére betévedt kóborló egyedekből az elmúlt két évtizedben valamivel több volt, mint korábban – ismertette a szóvivő. Kisebb hiúz- és farkaspopulációk is megtelepedtek Magyarország északi-északkeleti részén, ahol időnként medvét is észlelnek.

Katasztrófa küszöbén

Az említett hazai kedvező folyamatok mellett világszerte egyre nagyobb méreteket ölt a fajkihalás. Az orrszarvúhoz, az orangutánhoz vagy a kék bálnához hasonló emblematikus állatok fokozatos eltűnése mellett a kevésbé látványos vagy ismert fajok kipusztulása még nagyobb problémát jelenthet nemcsak az ökoszisztémára, hanem az emberiség jövőjére nézve is.

– Egyenes úton haladunk a ma ismert civilizáció eltűnéséhez. Az emberi tevékenység nyomán a környezetrombolás, a klímaváltozás és a fajkihalás (utóbbi legalább háromszor gyorsabb ütemben történik, mint amit a klímaváltozás indokolna) külön-külön is olyan problémát jelent, ami katasztrófába torkollhat, ha az emberiség nem lép azonnal – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. Szavai szerint a szükséges intézkedések meghozatalához elsősorban a politika szereplőinek elkötelezettsége szükséges, ám aggasztó az ezen a területen tapasztalható struccpolitika.

– A kutatók mellett egyre több olyan ismert személyiség is felhívta a figyelmet a bajra, mint David Attenborough, ám lényegi cselekvésre nem szánták el magukat a bolygó döntéshozói – mutatott rá a szóvivő. A probléma szőnyeg alá söprésének egyik hazánkat is érintő példájaként az EU torz agrártámogatási rendszerét említette, amely területi alapon osztja szét a vissza nem térítendő támogatásokat, ezzel arra ösztönözve a gazdákat, hogy minden négyzetméter földet műveljenek meg, eközben pedig számos állat élettere drasztikusan csökken.

– Egyes imázsépítő zöldkampányok és marketingfogások pedig csak a probléma súlyát kendőzik el. Így bár Skandinávia előszeretettel mutatja magát zöldnek és progresszívnak, ott sem történt semmi a mindenütt jelen lévő műanyag csomagolóeszközök visszaszorításában – hívta fel a figyelmet Orbán Zoltán.

Elhamvadt milliárdnyi élet

Több mint félszáz olyan veszélyeztetett fajt azonosítottak, amelyek természetes élőhelyének nyolcvan százalékát elpusztították vagy súlyosan károsították az Ausztráliában tavaly ősz óta tomboló bozóttüzek – számolt be múlt héten a brit Guardian. A tűzoltóság jelentése szerint a 2019–2020-as bozóttüzek több mint tízmillió hektárt (százezer négyzetkilométert), azaz Magyarországnál is nagyobb területet érintettek a kontinensen.

Az állatvilágot óriási csapás érte, a Sydney-i Egyetem becslései szerint egymilliárd emlős, madár és hüllő pusztulhatott el a lángokban. Még nagyobb probléma lehet, hogy a természetes élőhelyek növénytársulásai 50-80 százalékban az enyészeté lettek. Az egyetem tanulmánya szerint veszélyeztetett fajok tucatjai sodródtak a kihalás szélére, köztük például a hosszúlábú potoró és más erszényes, kizárólag Ausztráliában honos rágcsálófélék. A kihalás szélére sodródott fajok között orchideaféléket és egy pókfajtát is említettek. Vannak olyan tanulmányok, amelyek a hónapok óta tomboló bozóttüzek miatt megkongatták a vészharangot a koalák és a kacsacsőrű emlősök felett is.

Fotó: REUTERS/Tracey Nearmy

– A koa­lák táplálékát termő eukaliptuszfa úgy biztosítja a fennmaradását, hogy a kérge és a lombozata is egy speciális illóolajat termel, amely bozóttűz esetén felszabadulva tovább táplálja a lángokat. A rövid ideig tartó, intenzív égést – szemben a körülötte élő növények többségével – a vastag kérgű eukaliptuszfa túléli, és hamar regenerálódik – mutatott rá az ausztráliai tűzvész egyik sajátosságára Orbán Zoltán. Hozzátette: nemcsak a koalák és az egyéb erszényesek pusztultak el, hanem kisebb emlősök, rágcsálók, hüllők tömegei is, nem beszélve az ízeltlábúakról, amelyek között szintén számos védett faj lehetett.