A vidék nem kér az ellenzéki megmondóemberekből

Még az első száz nap sem telt el az októberi választásokra összeházasodott ellenzéki koalíció násza óta, de máris veszekedéstől, marakodástól hangosak a fész­keik. A nagy étvágyhoz kicsi a húsos fazék. Szerintük azért, mert a vidék nem eléggé szabad, a falvak és a kisvárosok népét túszul ejtette a hatalom, az „Orbán-királyság”, ezért aztán nem is mertek rájuk szavazni. Szabadcsapatokat indítanának hát a narancssárga falvak elhódítására. De mit szólnak mindehhez például Nógrád vagy Tolna gazdái?

Hit istenben és a családban – olyan értékek, amelyek a falvakban máig számítanak Fotó: Havran Zoltán

A nyakas kisgazda Paulina László szerint lehet, hogy a pestiek máris megbánták döntésüket, mert biztosan nem arra szavaztak, hogy ne állítsanak Szent István-szobrot, hatalomba kerüljenek volt elvtársak, rokonok, főként nem a határainkon túl élő magyarok lejáratására.

– Ki az a Fekete-Győr András? – kérdi mindnyájunktól.

– Medgyessy meg Gyurcsány után ő is belerúg a nemzetbe. Csapatokat akarnak ránk küldeni, mint annak idején Rákosi az agitátorokat. Bomlasztanak Budapestről meg Brüsszelből, miközben a mi kenyerünket eszik. Történelmi a felelőssége Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, mert ha ezek 2022-ben visszajönnek, Magyarország többé nem lesz. A vidék erejére támaszkodva ezt meg kell akadályozni. Hatvan esztendőn át nem becsülték, támogatták úgy a gazdaembert, mint manapság. De Pesten sem a néppel van a baj, hanem a városi elittel, nekik kéne tükörbe nézni – emeli mutatóujját.

Az észak-magyarországi megyékben élők – vallják az etesiek – azt sajnálják, hogy mára, amikor végre van lehetőség és támogatás, addigra a több évtizedes szocialista agrárpolitika már kisemmizte, megalázta, végül elüldözte a vidéki embert: apát, fiát, unokáját. Ezt a folyamatot szeretnék visszafordítani, ezért bíznak és szavaznak a Fideszre.

A sokat megélt nógrádi gazda indulatos véleményére mondhatják a kevésbé éltesek, hogy elfogult, viszont a Tolna megyei Dunaszentgyörgy mindössze 26 esztendős agrártechnikusát és fiatal gazda barátait nehéz lenne történelmi előítéletekkel, netán maradisággal vádolni. Neki is vannak nagyapjától hallott történetei a paraszti világ kínkeserves fél évszázadáról, gyerekkori élményei is a papa patkolókovács-műhelyéből, a riadt lovak faránál ugráló pulikutyáról és a korai, de végérvényes közös elhatározásról: földművesek lesznek. Sajnos nagyapót elszólították az égiek, Máté viszont a középiskola mellett állandó szántási és fuvarozói munkák vállalásából először vett egy öreg Zetort, aztán földet, terepjárót, birkát, legújabban szőlőt, miközben már a vadgazdálkodási technikumba jár.

Hit Istenben és a családban – olyan értékek, amelyek a falvakban máig számítanak
Fotó: Havran Zoltán

– Irigy ember mutogat a másikra. Legalább húsz középkorú gazda barátommal igyekszünk jól boldogulni a környéken, jobban, mint a városiak. Nem cserélnék velük. Mi nem nézzük le őket, viszont kikérjük magunknak, ha sértegetnek. Minden harmadik ember falvakban él, és nem mindenben gondolkodik úgy, mint a másik kettő. Mi értékeljük a családok védelmét, a több száz milliárdos faluprogramot, az állami támogatásokat. Mi együtt élünk, nem a másik ellen.

Ritka porta, amelyik előtt csak egy autó áll. Sok ház homlokáról még fürtökben csüng az ünnepi világítás, böllér mossa a húsvágó bárdot, odabent szentgyörgyi bor gyöngyözik a gőzölgő toros káposzta mellett az asztalon.

– Pesten egyetlen panelkockában kisebb falura való ember lakik, közülük hányan ismerik egymást, hányan tudják, ki, hogyan és miből él? – kérdezi Máté egyik gazdálkodó barátja, aki nemrég 12 milliót nyert pályázaton, és most tejelő marhatartásba kezdett. Szerinte vidéken több a lehetőség, de bátornak és dolgosnak kell lenni, nem a számítógép előtt ülni vagy csavarogni a bulinegyedben.

– Mi metszőkéssel, akáctövissel meg ügyetlenkedéssel szoktuk magunkat tetoválni – mutatja összekaristolt alkarját –, de a traktorban légkondi szuszog és sztereóban szól a rock.

Szerintük a faluprogramra több pénz kellene, azon belül is a közösségi közlekedésre, a lakhatásra, a távolság okozta megélhetési költségek csökkentésére. – A városi fizetések magasabbak, nagyon sokat kell dolgozni, hogy a közelébe jussunk, miközben egy doboz tejföl vagy ételízesítő a helyi kisboltban drágább, mint a városokban – mondja Máté, amikor ránk nyit az öccse, Márk, aki egyenesen Pestről érkezett a szülői házba. Meséli, az egyetemen, az ELTE-n a vidéki és a fővárosi társaival arra jutottak: Budapest az ellenzéktől reméli, hogy visszaszerzi számára azt a tekintélyt és központi irányító szerepet, ami a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején az övé volt. A Fidesz az elmúlt tíz évben ugyanis érzékelhetően jobban támogatta a vidéket és többet ad a véleményére.

Márk térinformatikusnak készül, diplomásként szeretne majd hazajönni, mert a munkája nem lesz helyhez kötött és nem akarja feladni vidéki életét. Kérdem tőle, miként vélekedik a Momentumról, a fiatalság önjelölt pártjáról. Arról, hogy elnökük szerint az egyik feladatuk a kistelepülések köré kiépített narancssárga falon áttörni, a városon túli világban is terjeszkedni. Márk szerint a Momentum többet mond magáról, mint amennyit eddig mutatott. Náluk például az egyetemen szóba sem kerül, és olyat sem ismer a társaságában, aki rájuk szavazott volna. Persze ez a személyes véleménye – teszi hozzá diplomatikusan.

Máté, a bátyja viszont kevésbé politikusan hozzáfűzi: – Nekem meg az a személyes véleményem, hogy ha egy momentumos idejönne Szentgyörgyre engem agitálni, akkor a kezébe nyomnám a vasvillát, és azt mondanám neki, hogy ki lehet hordani a trágyát az istállóból.