Az Est Hetvennégy vagon menekülő érkezett a Bánságból címmel arról ír: „A nyugati pályaudvar vagonvárosa új lakókkal szaporodott. Hetvennégy vagonban megjöttek a temesvári, aradi és karánsebesi kiutasítottak. Javarészük bíró, tanár, tanító, közgazgatási tisztviselő családokból áll, kik Romániát nem voltak hajlandók hazájuknak elismerni. Inkább nekiindultak a bizonytalanság útvesztőinek, az éhezésnek, a fázásnak, de nem tudták a lelküket eladni.” A Pesti Napló Románia fél a revanstól című írásában közli: „Halálraítéltek öt magyar tisztet, egy polgármestert és egy járásbírót.
” Majd Magyar mártírok címmel mutat rá az atrocitásokra. „Kolozsvárott halálraítéltek katonatiszteket és polgárokat. Egyetlen nagy vétkük az volt, hogy magyarok voltak. Lehet, hogy ezt az ítéletet már végrehajtották és az a néhány magyar ember már nem él többé. Beállottak azok közé a mártírok közé, akik, amióta a magyar Erdélybe ellenség tette a lábát, szünet nélkül jelentkeznek – itt vagyok, inkább a halál, mint ilyen rabszolgaélet! A mártírok e sorsában mindenfajta rendű és rangú polgárt meg lehet találni, de legtöbb közülük mégis a szerény, szürke tisztviselő, hivatalnok, bíró, vasutas, katonatiszt, tanító, tanár, birtokos. A magyarság törzse, a magyarság kiapadhatatlan csodakútja. […] őrájuk gondolni annyit jelent, hogy magyarok vagyunk, s azok is akarunk maradni. Azt óhajtjuk, róluk emlékezve, hogy ez ezeréves ország élje tovább életét és feleljen meg hivatásának. Legyen továbbra is az európai kultúra előretolt katonája.”
