A magyar küldöttséget második párizsi útja előtt nagy tömeg búcsúztatja a pályaudvaron február 9-én. A Pesti Hírlap így ír: „A békedelegáció […] a nagykövetek tanácsa előtt, mely a magyar viszonyok dolgában teljesen tájékozatlan, meggyőző érvekkel, kétséget nem tűrő adatokkal fogja bizonyíthatni ügyünk igazságát. Nyugodtan, bizakodva nézhetnénk tehát az entente döntése elé, mert hiszen be kell látnia, hogy a háború fölidézésében nem volt részünk és attól semmi jót nem remélhettünk. Tudnia kell, hogy Magyarország szétdarabolása egy, a réginél sokkal veszedelmesebb tűzfészket hagyna Keleten, mely előbb-utóbb megint lángba boríthatná az egész világot, és mégis csüggedten, remegve várjuk az utolsó szót, mely Magyarország sorsát hivatott eldönteni. […] Az a vulkán, mely Magyarország megcsonkítása után maradna Európa kellős közepén, a szövetséges nagyhatalmakra nézve is végzetes veszedelmet jelentene.”
Apponyi Albert delegációvezető abszurd tárgyalási feltételekről számol be. „Párizsban visszaadjuk a válaszjegyzéket és ott ülünk addig, amíg a választ meg nem kapjuk. Tárgyalni nem lehet, el vagyunk zárva a világtól. Egyszer sikerült áttörni a gátat, de rögtön elzárták mögöttünk.”
Arról is beszél: „A helyzetet rosszabbnak tartom, amilyen az első alkalommal volt, már abból a szempontból is, hogy nem a kormányfőkkel, hanem a nagyköveti értekezlettel tárgyalunk. A nagyköveti értekezlet nem cselekedhet véglegesen. Még ha meg is történnék az a csoda, hogy egyszer lehetne közvetlen érintkezést találni […] ezek a benyomások a tulajdonképpen döntő tényezőknek csak közvetve adatnának át és így tulajdonképpen nem is érvényesülhetnek. […] amennyiben mi egyszer megnyilatkozhatunk, ez a körülmény még idegesebb mozgolódásba hozná ellenfeleinket, akik, mint már az első alkalommal történt, mindnyájan előre rohannának, hogy az általunk előadottakat megcáfolják, ami olyan tényezőkkel szemben, akiknek az értesülései hiányosak, nem is nehéz dolog. Nekünk pedig semmi mód sem adatik arra, hogy az ő cáfolataikat visszacáfoljuk. Olyan rettenetesen egyenlőtlen harc ez, amelyben csak valami csoda folytán lehet eredményeket remélnünk.” Külföldi újságíróknak Apponyi kifejti: „Az összes ellenjavaslatok a népszavazás elvén alapulnak. Sohasem fogjuk Magyarország bármely részének elszakítását elismerni, ha az nem népszavazás alapján történik. […] egyáltalán nem látom be, hogy micsoda ellenérvekkel utasíthatnák vissza ezt az álláspontunkat. Előre és leghatározottabban kijelentjük, hogy el fogjuk ismerni minden népszavazás eredményét, bármennyit veszítsünk is miatta.”