Csődgondnokok, felszámolóbiztosok

Sok szempontból hasonló pályát ír le az MSZP és a Jobbik támogatottsága, némi időeltolódással mindkét pártnak szembesülnie kellett a térvesztéssel, a csökkenő népszerűséggel, a marginalizálódással.

Horn Gyula és Tóth Bertalan (MSZP), Vona Gábor és Jakab Péter (Jobbik). A csúcsról a mélybe Fotó: Németh György

Sok szempontból hasonló pályát ír le az MSZP és a Jobbik támogatottsága, némi időeltolódással mindkét pártnak szembesülnie kellett a térvesztéssel, a csökkenő népszerűséggel, a marginalizálódással. A lejtmenetet többféle okkal magyarázzák a politikai elemzők, de talán a legszembetűnőbb a személyi tényező, hiszen a vezetők határozzák meg egy párt arculatát, karakterét. Ebből a szempontból mind a Jobbiknál, mind a szocialistáknál komoly színvonalesés tapasztalható az elmúlt években.

A rendszerváltás megrázkódtatását az MSZP Horn Gyulával az élen vészelte át, és viszonylag gyorsan, 1994-re a csúcsra ért, választást tudott nyerni, a pártelnök a miniszterelnöki székben ült négy éven át. Bár 1998-ban elbukta az újabb megméretést, de továbbra is az ország meghatározó pártja, a balliberális oldal vezető ereje maradt. Kétségtelen, hogy a néhai kormányfő a rendszerváltást követő időszak egyik legfajsúlyosabb politikusa volt, miközben a pártállami karhatalmista múltja megosztotta a társadalmat. A kommunista diktatúrában vállalt szerepe miatt a nemzeti, kereszténydemokrata, polgári oldal számára vállalhatatlan volt a személye, de politikusi képességeit mindenki elismerte, akkoriban megkerülhetetlennek bizonyult.

Szocialista nagyágyúk

Őt követte az MSZP elnöki posztján Kovács László, aki külpolitikusként simulékony, diplomatikus stílusával némileg eltérő iskolát képviselt, de ő is a régi pártállami kamarillapolitikában szerzett több évtizedes tapasztalatot, így kemény vitapartner volt ellenfeleinek, de még a szövetségeseinek is. Kovács Lászlónak is sikerült az, ami elődjének, 2002-ben ismét győzni tudott az MSZP az országgyűlési választásokon, bár a miniszterelnöki székbe a kampány előtt hirtelen frontvonalba tolt Medgyessy Péter ült. A szocia­listák elnöke ekkor engedte ki a kezéből a vezetői szerepet, két évvel később már az elnöki posztról is távoznia kellett.

A váltás egybeesett Gyurcsány Ferenc hatalomátvételével: Medgyessy Péter megpuccsolása után nem csupán a miniszterelnöki pozícióban, de az MSZP elnöki tisztségében is változás történt, Hiller István vette át Kovács helyét 2004 őszén. Három év elteltével, a hírhedt 2006-os őszödi beszéd, az azt követő utcai harcok és rendőrterror után maga Gyurcsány ült a pártelnöki székbe, a párt népszerűsége pedig folyamatosan csökkent a 2010-es bukásig. Gyurcsány már 2009-ben kénytelen volt távozni a kormányfői és a pártelnöki székből is, a választásokig hátralévő egy évben az MSZP irányítását Lendvai Ildikó vette át, aki még a régi vágású szocialisták közé tartozott; ugyan kevésbé karakteres, mint elődei, de a későbbi pártelnökökhöz mérve mindenképpen nagyobb formátumú politikus.

Tóbiás Józseftől Tóth Bertalanig

A 2010-es bukás után a fiatalítás jegyé­ben Mesterházy Attila állt a párt élére, de nem tudta megállítani az MSZP visszaesését. 2014-ben az ellenzéki összefogás tagjaként osztozniuk kellett a mandátumokon a többi baloldali párttal, így már csak 29 fős frakciójuk maradt. Az európai parlamenti voksoláson pedig tízszázalékos eredményt értek el, pedig még a 2010-es vereség alkalmával is húsz százalékig jutottak. Mesterházy leváltása után egyre súlytalanabb elnökök adták egymásnak a stafétabotot, köztük Tóbiás József, Molnár Gyula, majd a jelenlegi első ember, Tóth Bertalan, aki addig egy szürke helyi pártvezető volt Pécsett.

Horn Gyula és Tóth Bertalan (MSZP), Vona Gábor és Jakab Péter (Jobbik). A csúcsról a mélybe

A szocialista párt ma ott tart, hogy a sokáig lesajnált, parlamenti küszöböt éppen csak átlépő Demokratikus Koalíció 4:1 arányú vereséget mért Tóthékra a mandátumokban, és a közvélemény-kutatások szerint ma is vezet előttük, miközben rendre átcsábítja az MSZP politikusait, polgármestereit. A DK elnökét Gyurcsány Ferencnek hívják.

Vonától a miskolci pártkatonáig

Máshonnan indult, egy ideig egészen másfelé is tartott a nemzeti radikális Jobbik, amely megalakítása óta csak ellenzékben politizált, de a kezdeti 1-2 százalékos törpepárt néhány év alatt húszszázalékos, erős középpárttá nőtte ki magát. A jobboldali egyetemistákból verbuvált ifjúsági mozgalomból a széteső MIÉP helyét fokozatosan betöltő radikálisok 2003-ban alakultak párttá Kovács Dávid vezetésével, majd 2006-ban az inkább elméleti, teo­retikus politikustól a sokkal gyakorlatiasabb és ambiciózusabb Vona Gábor vette át az irányítást. Vona ekkor sokak szerint nagy jövő előtt álló, tehetséges fiatal aktorként lépett a Jobbik elnöki posztjára; a 2009-es EP-választáson áttörést értek el, közel 15 százalékos eredménnyel.

A nemzeti radikálisok egy évvel később a hazai parlamenti választáson tovább tudták növelni támogatottságukat, sőt 2014-ben már a húszszázalékos listás szavazati arányt is átlépték. Ezt követően egyértelmű célkitűzésként fogalmazták meg a kormányzati hatalom elérését, Vona Gábor meghirdette a néppártosodást, amihez erőteljes anyagi segítséget és médiatámogatást kapott Simicska Lajos nagyvállalkozótól. A néppárti fordulat fokozatos balratolódással járt együtt, amit a Jobbik szavazótáborának hagyományosan nemzeti elkötelezettségű része rossz néven vett. A 2018-as választáson a köztereket uraló jobbikos plakáterdő, a jelentős médiatámogatás ellenére elmaradt a Vona Gábor által egyértelmű célként kitűzött kormányváltás, sőt a négy évvel korábbihoz képest rontottak, húsz százalék alatt maradt a listás eredményük.

A pártelnök emiatt lemondott, visszavonult a pártpolitikától, és vloggerkedésbe kezdett. Utódjával, Sneider Tamás egykori egri szkinhedvezetővel elindult a lejtőn a párt, a tisztújítás után a radikálisok két karakteres politikussal – Toroczkai Lászlóval és Dúró Dórával – az élen kiváltak, megalakították a Mi Hazánk Mozgalmat.

A tavalyi EP-választáson már csak hatszázalékos eredményt produkált a sorozatos gazdálkodási szabálysértések következményeként kirótt büntetések miatt eladósodott Jobbik. A jellegtelen vezetés, a botrányok és újabb távozók napról napra erodálták a pártot, amely az önkormányzati választásokon már nyíltan összefogott a baloldallal, az egykor gyűlölt ellenség Gyurcsány Ferenc pártjával is. A nemzeti oldal elárulása a miskolci pártkatona elnökké választásával vált teljessé, hiszen a Jobbik már a nemzetpolitikai kérdésekről sem akar beszélni. Vona Gábortól így jutottak el Jakab Péterig, az ellenzék vezető erejétől a DK-kompatibilis kispárti státusig.

Újabb kilépések

Négy jobbikos budapesti önkormányzati képviselő jelentette be tegnap, hogy kilép a pártból. Közös közleményükben azt írták, nemzeti ellenzékiként továbbra is 21. századi, konzervatív, jobboldali politikát fognak folytatni. „Ezen értékek képviseletére azonban a Jobbikban már nem látunk lehetőséget. Önkormányzati képviselői munkánkkal a jövőben is a kerületünkben élő polgárokat kívánjuk szolgálni” – olvasható a szűkszavú közleményben. A kilépők közül Varga Dániel és Zsitnyák János az I. kerületi önkormányzatban, Kovács Dávid Attila Csepelen, míg Staudt Csaba a XXIII. kerületben folytatja munkáját függetlenként. (G. D.)