Szánthó Miklós: Indul az Orbán-kormányok tevékenységét vizsgáló projekt

Az Alapjogokért Központ a projektet Újra naggyá teszik Magyarországot – 2010-2020 címmel indítja el, és az a keresztény-konzervatív kormányzás kezdőpontjait, szemléletét és eredményeit fogja vizsgálni.

Forrás: MTI2020. 02. 20. 11:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Molnár Balázs projektvezető közölte: konferenciákat, workshopokat rendeznek, tanulmányokat, publikációkat adnak ki, az eredményeket pedig beépítik képzéseikbe és tehetséggondozási programjaikba.

Közölte, a kutatás módszertanának különlegessége, hogy nem csupán az egyes szakpolitikákat vizsgálja, hanem megpróbálja feltárni a kormányzás egészét átható filozófiát.

Panyi Miklós, a központ nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt tíz év kormányzati teljesítményének átfogó és innovatív megközelítésű értékelése egybeesik a trianoni békediktátum századik évfordulójával.

Nemzeti, keresztény-konzervatív elkötelezettségű intézetként felelősségünk, hogy e kutatás megjelenéseinél figyelmet fordítsunk erre az évfordulóra, és felhívjuk a figyelmet a magyarság elmúlt évszázadban nyújtott kiemelkedő teljesítményére – mondta.

Hozzátette: a száz évvel ezelőtt történtekre az igazi válasz a kompromisszumok nélküli országépítés. Szánthó Miklós kérdésre azt mondta, a köznevelés átalakításáról, a Nemzeti alaptantervről szóló viták valójában mind világnézeti ellentétre vezethetők vissza.

Ezek a viták szerinte nem a demokráciáról, hanem annak jelzőjéről szólnak; arról, hogy csak a liberális demokrácia az igazi demokrácia, vagy elfogadhatók-e azon kívül másfajta legitim demokráciák is, mint például a posztliberális, illiberális, a nemzeti konzervatív, kereszténydemokrata demokráciák.

Szerinte ez utóbbiak annyiban térnek el a liberális demokráciától, hogy a politikán túli területeken, így például a kultúrában, a művészetfinanszírozás területén nem a liberális mainstream elveit valósítják meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.