Századvég: Félrevezető a Magyar Helsinki Bizottság hangulatkeltése

A tranzitzónák lényege, hogy azokat a menekültügyi eljárás megindítására, valamint a magyar állam által a menedékkérők számára biztosított alapvető szolgáltatásokra lehet igénybe venni az eljárás lezárulásáig.

A sokat támadott tranzitzónák lényege, hogy azokat a menekültügyi eljárás szabályszerű megindítására, valamint a magyar állam által a menedékkérők számára biztosított alapvető szolgáltatásokra lehet igénybe venni a menekültügyi eljárás lezárulásáig.

A Magyar Helsinki Bizottság és más jogvédő szervezetek által terjesztett dezinformációkkal szemben a tranzitzónákban biztosított szolgáltatásokhoz – a hatályos szabályozás alapján – beletartozik a naponta háromszor – várandós és kisgyermekes anyának, valamint 18 év alatti kiskorúnak naponta ötször – elérhető étkezés, továbbá a tejtermék- és gyümölcsfogyasztás, valamint az alapvető egészségügyi és szociális ellátás biztosítása, különös figyelemmel a különleges bánásmódot igénylő személyekre.

A jogszabályi környezet alapján értelmezhetetlen a Magyar Helsinki Bizottságnak az a régóta hangoztatott „szakvéleménye”, hogy a menekültügyi hivatalnak kellett „megtalálni a jogi kiskaput” annak érdekében, hogy „a tranzitzónákban fogva tartott menedékkérők mindegyike kaphasson ételt”.[1] Ezt ugyanis a törvény alapszabályként írja elő, az országba történő legális bejutás útja mellett döntő, és a hatóságok felé együttműködést tanúsító menedékkérők, közöttük a nők, a gyermekek vagy kínzásáldozatok számára. Nem igaz az az állítás sem, hogy a magyar hatóságok szándékos éheztetéssel próbálják arra presszionálni a menedékkérőket, hogy a kiéheztetés miatt maguk legyenek kénytelenek visszamenni Szerbiába, amivel „önként” mondanak le a menedékjogjogi eljárás számukra eredményes befejezéséről.

A magyar állam, amiként senkit nem éheztet, nem korlátozza mások mozgásszabadságát sem: a tranzitzóna Szerbia felé elhagyható bármikor szabad döntés alapján, és mint azt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) tavaly novemberben – a magyar államnak igazat adva – világosan kimondta a menedékkérők tranzitzónás őrizetének gyakorlatával kapcsolatban, a tranzitzónában való tartózkodás nem számít jogellenes fogva tartásnak.[2] Az emberi jogi bírói fórum Nagytanácsa másodfokon adott igazat a magyar félnek abban az ügyben, amelyben az EJEB elsőfokon még 2017 márciusában hozott döntést, és akkor többségében – többek között a tranzitzónák kérdésében – a kérelmezőknek adott igazat. Magyarország fellebbezett, így került az ügy az összes bírából álló Nagytanács elé, amely végül az ítélet jelentős részét megváltoztatta.[3]

Az étkezés és más alapvető szolgáltatások biztosítása révén a magyar hatóságok lehetővé teszik a humánus körülmények közötti tartózkodást a tranzitzónában olyan esetekben is, amikor a menedékkérők gyermekükkel a tranzitban vannak, bár menedékkérelmüket már jogerősen elutasították, és még tart az eljárás az ideiglenes tartózkodás helyük kijelölése tárgyában. Ilyenkor állhat elő az a helyzet, hogy az érintettek kiutasítására nem a tranzitzónában kell már várni. Magyarország menekültügyi gyakorlata nem sérti az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét (37. cikk) sem, vagyis a gyermekeket (18 év alatti fiatalokat) önkényes módon nem fosztja meg szabadságuktól, mindig csakis a garanciális törvényi háttér biztosította mozgásteret igyekszik kihasználni a mindkét fél érdekét szolgálóan minél gyorsabb, hatékonyabb eljárás lefolytatása érdekében.

A jogvédő szervezetek, így a Magyar Helsinki Bizottság sem kívánják elismerni annak tényét, hogy a magyar menekültügyi szabályozásban kitüntetett a 2015 óta működő tranzitzónák szerepe, ahol a menedékkérelmet benyújtók tartózkodhatnak mindaddig, ameddig kérelmük ügyében jogerős és végrehajtható hatósági döntés nem születik; ez pedig azt jelenti, hogy azonnal senki nem küldhető vissza, amivel a mostani magyar gyakorlat maximálisan megfelel a nemzetközi humanitárius jog alapvető elvárásainak.

A tranzitzóna-perben született EJEB-ítéletnek különös súlyt ad, hogy az érintett menedékkérők képviseletét a Soros György amerikai üzletember Nyílt Társadalom Alapítványai (OSF) által anyagilag kiemelten támogatott Magyar Helsinki Bizottság látta el Strasbourgban. Az OSF csak 2015-ben 4,1 millió dollárt, vagyis mintegy 1,2 milliárd forintot osztott szét a magyarországi pályázók között, és ennek 40 százaléka a Magyar Helsinki Bizottság és a szintén migránspárti TASZ között került kiosztásra.[4] [5] Mint ismeretes, az utóbbi 3-4 év Magyarország felé alkalmazott esetjogában az EJEB-futószalagon sorra érkeznek olyan beadványok a strasbourgi bíróságra a magyar állammal szemben, amelyekben a legkülönfélébb okokból és többnyire előre jól megjósolhatóan, pernyertességre számíthatnak a liberális jogvédők és a képviselt panaszosok (kérelmezők).

Magyarország Alaptörvénye a XV. cikk (5) bekezdésében kimondja, hogy „Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket”. Ez pedig független attól, hogy a tranzitzónában mindenkinek jár-e (mint ahogy a gyakorlatban jár is) a napi többszöri étkezés, és az alapvető egészségügyi ellátás. A törvényi szabályozás – a Magyar Helsinki Bizottság álláspontjával ellentétben – a gyakorlatban is biztosítja, hogy a különleges bánásmódot igénylő személyek által kezdeményezett menekültügyi eljárásokat ne az általános eljárási szabályok alapján folytassák le a magyar hatóságok.

Ma Magyarországon mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. Ez természetesen vonatkozik a tranzitzónával kapcsolatban esetlegesen fölmerült panaszokra is, de senkit nem hatalmaz fel arra, hogy a nemzetközi színtéren antihumánusnak próbálja beállítani a magyar menekültügyi gyakorlatot, és tudatosan „kiéheztető” fogva tartásnak a tranzitzónákban történő tartózkodást.

Valójában a Magyar Helsinki Bizottság szakmai alap nélküli támadásai jelentik az egyértelmű kihátrálást az emberjogi egyezmények hagyományos értelmezéséből, és a nemzeti szuverenitás ellen hangolt Brüsszelt is kihátrálásra készteti az EU alapító szerződéseiből. Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke szerinti szankciós eljárásokat is maga után vonhatnak az elmúlt évek hazánkkal szembeni támadásai, amely eljárás az adott tagállam szavazati jogának a felfüggesztésével is végződhet az Európai Unió Tanácsának döntése alapján.