– Szerencsére nem úgy tűnik. A hivatalos nevén SARS2 koronavírus a lassan változó típusokhoz tartozik. Kínai kutatók azt találták, hogy múlt december és idén február között 99,9 százalékban változatlan maradt a genetikai állománya. Egyes kutatók szerint aki most átesik a fertőzésen, körülbelül három évre szerez védettséget, de még ennek vizsgálata is folyamatban van.
– Sokan bíznak abban, hogy a jó idő elpusztítja vagy legalábbis visszaszorítja a vírust. Mennyire reménykedhetünk ebben?
– Láthatóan nincs olyan hatással erre a vírusra a melegebb idő, mint például az influenzára, hiszen Ausztráliában is terjed, ahol most nyár van, de Irán, Olaszország és Kína Hupej tartománya is melegebb égövön fekszenek. Viszont bizakodásra adhat okot, hogy fekete Afrikában alig-alig terjed ez a koronavírusfaj. Biztosat csak akkor tudunk majd mondani, ha Magyarországon is beköszönt az igazi jó idő, és lemérhetővé válik, hogy veszít-e a virulensségéből a nálunk tapasztalható körülmények között. Ebben a hőmérséklet mellett számos tényezőnek is szerepe lehet, például a páratartalomnak.
– A megfertőződöttek halálozási rátájában is szembeötlő különbségek vannak az egyes országok között. Ennek mi lehet az oka? Míg Kínában három százalék alatt maradt a mortalitás, az olaszoknál tíz százalékhoz közelít. Egyes nyugat-európai országokban pedig több száz fertőzött közül senki sem vesztette eddig életét.
– Ennek leginkább az adott társadalom szerkezete és szokásai lehetnek az okai. Olaszországban az ottaniakra jellemző családfelfogás vezetett a sajnálatosan magas számokhoz. Ugyanis a mediterrán országokban megszokott, hogy több, akár négy generáció is együtt él, közeli, napi kapcsolatban állnak egymással a családtagok, emellett például egymáshoz közelebb hajolva beszélnek a déli emberek. Utóbbi sajátosság pedig önmagában jelentősen megnöveli a fertőzés veszélyét, mert a cseppfertőzéssel terjedő SARS2 sokkal virulensebb a 2003-ban megjelent rokonánál, a SARS-nál. Emellett Olaszország Európa egyik legelöregedettebb állama, ez a vírus pedig épp az idősekre a legveszélyesebb.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!