Mit tanított meg nekünk a karantén?

A maradj otthon a járványveszély megelőzésének gerince. Vagyis lenne, ha mindenki megfogadná, megtanulná.

Az idei húsvét új locsolóverset tanított nekünk : „Zöld erdőben jártam, Győrfi Palit láttam, el akart zavarni, otthon kell maradni!”

A maradj otthon a járványveszély megelőzésének gerince. Vagyis lenne, ha mindenki megfogadná, megtanulná. S a motorosok nem morognának, hogy szabadidős tevékenységként, egymástól két méteres távot betartva lendültek neki a hegyi szerpentineknek pénteken, gyalázva a rendőrt, amiért ezért figyelmeztette, ha járt a szájuk meg is bírságolta őket. A futók nem szidnának mindenkit, hogy csak reggel nyolcig kocoghatnak a Szigeten, ember, ha sportolni akarsz s nem csak magad mutogatni a többi divatfutónak, akkor tanulj meg hamarabb felkelni!

Mert a karanténban tanulni is lehet. Nem csak az online, az otthoni iskolában, ahol a szülő panaszkodik a tanárnak ha gyereke elalszik az órán, suttyomban eszik az íróasztal alatt vagy teszem azt folyamatosan felesel. Olyan dolgokat, amikről eddig azt hitük, természetese vagy hogy jól csináljuk, de a vészhelyzet megmutatta, mégsem. Példának okáért megtanultunk kezet mosni. Rendesen, alaposan, nem csak úgy tessék-lássék, csak a vizet pazarolva. pancsolva. Megtanultuk értékelni az otthon négy falát, azt az embert, akivel ezt megoszthatjuk, az énidőt, s hogy a minimális fizikai korlátok terében is lehet teret adni a másiknak. Megtanultunk odafigyelni a másikra, szeretni. Aki kicsit tanulékonyabb az már levizsgázhatott türelemből, segítőkészségből is, sokan pedig nem csak tanulnak, le is szoknak lassan az anyagi javakat, a fogyasztói társadalom oltárait imádó kényszerességükről.

Megtanultunk vigyázni. Magunkra, s ezzel másokra. A maszkos, kesztyűs alak egy bank előtt március eleje óta már nem jelent potenciális veszélyt a kasszára. Még akkor sem, ha whiskyszagot áraszt, hisz lehet hogy csak egy alkoholos fertőtlenítőszer aromája okoz megtévesztésre alkalmas illatot. A maszk elrejti az arcot, de a szemet nem rejtheti el. S ez a legfontosabb, a minden rosszban van valami jó kőbe vésett alapelvének értelmezése szerin. A vírusálló mellényként viselt vértezet látni és látszani is enged. Szemkontaktus, szempillantások, ha kell szemrehányó villámlás vagy éppen szemmosoly, újra megtanultunk beszélni a szemünkkel, megtanultunk újra egymás szemébe nézni.

Valljuk be, a maszkmentes időkben felületesen tekintettünk a másikra egy mezei bolti vásárlásnál, egy buszra történő felszállásnál, egy sorban állásnál. Most, a maszkolás világában a szűrőréteg arcot felező takarása miatt a pillantások rögtön célt érnek, rögtön a másik tekintetét keresik. S a tekintet, a szem nem beszél félre. nem tudja csábos vagy csalafinta szavakba burkolni a csalódottságát, nem tud becsapni, a szem nem tud hazudni. A furfangos zöldséges szeme nem tud mosolyogni, történetekkel terelni, miközben maga felé mér félre a mérlege. A rendőr szeme nem villámlik, miközben figyelmeztet, elmúlt kilenc óra, a piactér innen az időseké, megértő, de az a dolga, hogy megdorgálja az emberiség értetlen vagy időeltolódásban szenvedő részét. A tanár szeme a monitor képén nem tud félrevezetni senkit, hogy igen, ez az oktatási forma is megfelelő, igyekszik ugyan tartani magát, de már elvonási tünetei vannak a gyerekszag hiányától. Mint ahogy a gyerek szeme sem hazudik, amikor azt állítja, megérti ő, hogy nem lehet kimenni biciklizni, nem jöhetnek át a haverok, nincs meccs, nincs buli a hétvégén. Alapállásban egyértelmű lenne a kimondott szavak és a szem párhuzamossága. Alapállásban. Ember legyen a talpán, aki ki meri állítani, soha, de soha nem futott még bele olyan helyzetbe, hogy utólag kelljen belátnia, ha a szemre figyel s nem a szavakra, akkor nem érte volna kellemetlen meglepetés.

A maszkos pillanatokat, pillantásokat egyetlen hatalmas dolog köti össze, ami nem más, mint a tisztaság és az őszinteség. Szemtől szembe. Nem maszkból maszkba, szemtől szembe. Remélhetőleg a szájat leplező textilek zsebre vágása után is megmarad ez a sokaknak eddig kimaradt, frissen tanult képesség.