A Semmelweis Egyetem két betege kapta meg azt a szérumot, melyet gyógyult COVID-19 páciensek vérplazmájából állítottak elő a hazai kutatóorvosok. – adta hírül az egyetem honlapja. A Pulmonológiai Klinikán egy 57 éves, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán pedig egy 75 éves férfi betegnek adták be a szérumot, a transzfúziónak szövődménye nem volt. A vérplazma-terápia lényege, hogy a már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdésére.
Az 57 éves beteg élettársa, Csap Zsoltné 30 évig szolgált a Budapesti Rendőrfőkapitányság állományában, és aki megtapasztalva, hogy milyen hősies küzdelmet folytatnak a koronavírus-járvány ellen a frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozók, létrehozott társaival egy jótékony célú Facebook-csoportot. A közösségi hálón csak Csap Jutka néven szereplő asszony mellett Fuhl Krisztina, Reisz Annamária és Nagy Gábor a már 106 tagú csoport adminisztrátorai, rajtuk keresztül zajlik a jótékony célú segítségnyújtás.
Csap Jutkától tudjuk, párját március végén tesztelték először koronavírusra, de akkor negatív lett. A következő tesz már pozitívnak bizonyult, az egekbe szökött a láza, és az újabb teszt is pozitív lett. A férfinak korábban kialakultak krónikus betegségei, így strókot kapott. A koronavírussal való ráfertőzés kimutatása óta folyamatosan intenzív osztályon kezelik. Naponta többször is vérvétel, vizsgálatok, kezelés, végül április 27-én az országban másodikként kapta meg a vérplazmát. Az egykori rendőrtisztben ekkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy valahogy segíteni kell az arra rászoruló egészségügyi dolgozóknak.
– Az Angyali segítők nevű Facebook-csoportot április 9-én alapítottam azzal a céllal, hogy támogassuk és segítsük az egészségügyben dolgozókat. – mondja a Magyar Nemzetnek Csap Zsoltné.
– Időközben magánszemélyek is kértek segítséget a csoportban és igyekeztünk segíteni nekik is. Sok család maradt munka és bevétel nélkül, nehéz helyzetbe kerültek, nem csak egészségügyiek, amennyiben lehetőségünk van rá segítünk mindenkinek. Kórházakat is támogatunk. Egy támogatónktól kaptunk alapanyagot és Nagy Gábor adminisztrátor eddig már 400 speciális arcvédő pajzsot készített, amiket át is adtunk. Gábor folytatja a pajzsok készítését. A csoportban magánemberek adnak adományokat, segítenek a családokon. Nincs szervezett támogató mögöttünk – sorolta az alapító.