„Fel kell tennünk a kérdést, mi célból ért minket a baj”

Működőképesek maradhatnak egy támogató javaslat elfogadása révén azok a vidéki keresztény közösségek, amelyeket a járvány most nehéz anyagi helyzetbe sodort. A javaslatot – egyházi vezetőkkel és az egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel egyeztetve – Balog Zoltán református lelkész, társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos fogalmazta meg. A gondolat megszületéséről, a közösségek megváltozott életéről, égről és földről beszélgettünk vele.

A miniszterelnöki biztos hiszi, hogy az egész nemzetnek jó szolgálatot tesznek Fotó: Mirkó István

– Hogyan, miért vetődött fel önben a kompenzáció elképzelése?

– Az általam vezetett lelki közösség Budapesten viszonylag jó állapotban van, tartalékaink is vannak, így nem kerülünk nehéz anyagi helyzetbe a járvány miatt. De nem szabad elfeledkezni azokról a közösségekről, amelyek felett most nehéz idők járnak. Kis egyházközségekre, vidéki plébániákra gondolok, amelyek bizony a perselypénzből, adományokból, vagy, hogy a Bibliát idézzem, a „szegény asszony két fillérjéből” tartják fenn magukat. Ők most komoly bajba kerültek. Ezért örülök annak a kormányzati szándéknak, hogy valamilyen segítséget kaphassanak ezek az úgynevezett civilizációs végpontok. Mert sok helyütt, ahol már nincs orvos, gyógyszerész, pedagógus, ott a kultúrát, a civilizációt a pap jelenti. Támaszt kell nyújtanunk, hogy ők ne hagyják el őrhelyüket. A közösség addig él, amíg van spirituális erő, amely élteti. A kormányzati előterjesztéssel anyagi segítséghez juthatnak ezek a kis közösségek. A plébánosok, gyülekezeti lelkészek jövedelemkiegészítéséről van szó.

A miniszterelnöki biztos hiszi, hogy az egész nemzetnek jó szolgálatot tesznek
Fotó: Mirkó István

– Hogyan adhat az egyház hitet, erősítő támaszt a jelenlegi helyzetben?

– A szerető Istenbe vetett hit megtartó erő a legnehezebb körülmények között is. Sőt, erre akkor döbbenünk rá igazán, amikor baj van. Ősi keresztény mondás, hogy ha megtartod a hitet, akkor a hit is megtart téged. Fontos üzenet ez most, a járvány idején. Általános emberi reakció, amikor baj van, hogy az ember először a kiváltó okot akarja tudni. Miért történik? Magyarázatot kell találni persze a vírusra is, ám ez elsősorban az országirányítók, a tudósok dolga. Nekünk azonban, akik a lelki életüket akarják megújítani, azt a kérdést kell feltennünk, hogy mi végett, milyen célból ért bennünket a baj, hogyan lehet jóra fordítani a helyzetet, mit tanulhatunk belőle. Most mindnyájan bajban vagyunk, még akkor is, ha a nehézségek nem mindenkit érintenek azonos mértékben, és a rendkívüli helyzetnek, mint mindig, most is vannak vámszedői. Akkor fordíthatjuk jóra a rosszat, ha megtaláljuk, hogyan tudunk jobbá lenni általa. Így működik a dolog lelki ökonómiája.

– Milyen választ lehet adni egy olyan globális probléma céljának keresésekor, mint amilyennel most küzdünk?

– Az emberiség szembesülhet azzal, hogy nem jó irányba megy. Nevezhetjük ezt isteni pedagógiának, egyfajta stoptáblának. Sokan gondolják úgy, hogy a mi világunk végre globális falu lett, amelyben kedvünk szerint cikázunk ide-oda, és azt teszünk, amit akarunk. Azt hisszük, hogy mindent meg szabad tennünk, amire képesek vagyunk. A járvány mutatja ennek a gondolkodásnak a csődjét. Egy láthatatlan vírus képes fogságba ejteni egész kontinenseket, nem szólva a körülötte keltett felhajtásról. És alapvetően tehetetlenek vagyunk ezzel szemben. Kiderült, hogy nem azoknak van igazuk, akik a globalizmust tartják az egyedüli megoldásnak az életre, hiszen éppen az ellenkezője történik. A helyi közösségek, a nemzetállamok, tartományok képesek eredményesen megszervezni a védekezést. Közben a többség hajlamos kijelenteni, hogy ő már előre tudta, hogy baj lesz, és azt is megmondta, mit kell tenni. Pedig az embernek előbb önvizsgálatot kellene tartania. Nekem, nekünk mit kell másként csinálni, hogyan kellene másként élni: Istentisztelőbb és emberbarátibb módon?

– Hogyan lehet önvizsgálatra motiválni az embereket?

– Közhelyesnek tűnhet, de szeretettel. Sokkal inkább, mint félelemkeltéssel. Ez a szeretet nem valamiféle elomló, puha, langymeleg érzés. Az isteni szeretet azzal szembesít, hogy ajándékba kaptuk a világot, amelyben csodás gazdagság van, de látható, hogyan megy tönkre, szegényedik el, miközben azt hitetjük el magunkkal, hogy egyre gazdagabbak vagyunk. Hajlandók vagyunk-e megőrizni a teremtést, vagy csak a saját egónk érdekel bennünket?

– Milyen segítséget adhat most egy lelki vezető egyéni vagy kisebb közösségi szinten?

– Nem kell nagy dolgokra gondolni. Saját közösségünkben például néhány nap alatt megszerveztük, hogy minden idős hittestvért naponta felhív valaki telefonon, és együtt olvassák a napi részt az Írásból. A kormány, az önkormányzatok jól gondoskodnak az anyagi szükségletekről, a mi feladatunk pedig a lelki táplálék biztosítása. Ezért kell nyitva lenniük a templomoknak. Én személyes tapasztalatokat szereztem az egyház odafigyeléséről is. Az egyház tud beszélni, igei üzenetet közvetíteni, de vajon tud-e figyelni, tudja-e ugyanilyen jól meghallgatni a hozzá fordulókat? A bajban az segít, ha van kinek elmondani a félelmet vagy éppen a türelmetlenséget. Ebben nincs semmi varázslat, egyszerűen meg kell tenni. Mostanában lassabban élünk, kevesebb a találkozás, így több időnk marad a gondolkodásra, a beszélgetésre, az egymásra figyelésre. Mielőtt a lelki üzenettel szembesítjük a másikat, előbb meg kell hallgatni. A címzett tehát ugyanolyan fontos, mint maga az üzenet, az ő megismerése, szeretete a hitbeli szolgálat része. Mindenkinek azt javasolnám, gondolkodjon, mire kapta a bezártsággal járó időt, mire fordíthatja azt. Mi, keresztények így mondjuk: milyen áldás születhet belőle.

– Mennyiben befolyásolja a hívek lelki nyitottságát a fizikai bezártság és az azt kísérő szorongás?

– Amíg nem megyünk közel az emberhez, addig csak a válaszfalat, az akadályt bombázzuk. Itt ismét a szeretet a hatásos eszköz. Ugyanaz a mondat másként hat attól, akiről tudom, hogy szeret engem, értem haragszik és nem ellenem. Más az ereje, mint egy általános szentenciának. Ezért is vagyok nagyon óvatos az úgynevezett szociális médiával, amit antiszociális médiának szoktam nevezni egyébként, mert személyességet hazudik, miközben teljességgel személytelen, hiszen nem tudom, ki van a másik végén.

– Önök milyen megoldást találtak, hogy a korlátok ellenére személyessé tegyék a lelki gondozást?

– Szinte pillanatok alatt átálltunk egy másik működésmódra. Érdekes a tapasztalat, hogy a hetente összejáró kisebb csoportok tagjai most kivétel nélkül ott vannak az internetes találkozásokon. Előtte nem így volt. Látom, hogy a kis csoportunk szépen halad előre, jó érzéssel várja a képernyős találkozásokat. Az istentiszteleteket online tartjuk meg, ott nem látom a híveket, de a statisztikák mutatják, hogy több ezren részesei hetente. Nekünk, egyházi szolgálattevőknek, meg kell tanulnunk ilyen új módon is figyelni az emberekre. Ez lelki megújulást is hozhat.

– Mit fogalmazna meg a jelenlegi nehéz helyzet tanulságaként általános értelemben?

– Minden embert foglalkoztat a járvány, meg ami körítésként vele megjelenik. De a dolgok mögé is kell néznünk és látnunk. Nemcsak az számít, hogyan alakulnak a megbetegedések, meg hogy mikor lesz vége, hanem az is, mit tesz ez az egész az életünkkel mélyebb és magasabb értelemben. A helyzet tragikus lehet a gazdaságra nézve, de ott a lelki, szellemi, erkölcsi életünk is. Mi lesz a közösségeinkkel, másként gondolkodunk-e ezután a jövőről? Az önvizsgálatban is segíthetjük egymást. Aki közösségi kötelékben, hálóban él, annak nagyobb esélye van arra, hogy jó válaszokat találjon. A közösséghez tartozás abban is segít, hogy ne azt érezzem, egyedül vagyok ezzel a hatalmas média-áradattal szemben, s ez agyonnyom. Nincs esélyem, hogy mást gondoljak vagy tegyek, mint amit kívülről sugallnak. Ha vannak társaim a hitben és a szeretetben, akikért imádkozhatok, és akik értem is megteszik ezt, akkor ez védelmet nyújt a külső manipuláció ellen. Nincsenek illúzióim. Az emberek többsége alig várja, hogy ugyanúgy élhessen végre, mint a pandémia előtt. De a tudatosan élő, szellemi, lelki minőséget jelentő kisebbség változhat, megújulhat. Ez nem kötött egyetemi végzettséghez. Amikor a Bibliát olvassuk, ráismerünk Isten és az ember közös történetében a hasonló megpróbáltatásokra és az ezekből kivezető utakra is. Hiszem, hogy ha az ilyen olvasó, hívő, cselekvő közösségek megtartásáért és építéséért dolgozunk, akkor az egész nemzetnek jó szolgálatot teszünk.