Száz éve, 1920. június 4-én, délelőtt tíz órakor Budapesten és országszerte „megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették – így tudósított a korabeli sajtó arról, hogy a magyar delegáció képviselői aláírták az első világháború győztes országai által diktált békefeltételeket. Bezárták akkor az üzleteket és az iskolákat, a közlekedés tíz percre leállt. Mindez délelőtt tíz órakor történt, akkorra időzítve tartották az országos gyászmegmozdulásokat, mert a trianoni békediktátumot eredetileg akkor írták volna alá. Valójában az esemény délután 16 óra 30 perckor volt, de mivel akkoriban még nem voltak modern tömegtájékoztatási eszközök, a lakosságot már nem lehetett értesíteni a változásról.
A százéves évfordulón, a trianoni békediktátum aláírásának valós időpontjában, délután fél ötkor állt meg Budapesten a tömegközlekedés egy percre, ami alatt az utasok megemlékezést hallgathattak a járműveken. Ugyanekkor Kárpát-medence-szerte sok ezer templomban, imaházban egyszerre kondultak meg a harangok. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége korábban felekezettől függetlenül felkért minden Kárpát-medencei egyházközséget és gyülekezetet, hogy ebben az időpontban száz másodpercig szólaltassa meg temploma, imaháza harangját a századik évfordulóra. Kérték továbbá azt is, hogy a harangszó után mondjunk el egy miatyánkot a magyar nemzet egységéért és a keresztény/keresztyén hit védelmében.
Néma csend a Kálvin téren
Már jóval fél öt előtt gyülekeztek az emberek a budapesti Kálvin téren, a villamosmegállóban, az egyik padon ülve Nagy Gyula amatőr fotográfus a környéket fürkészte. Kérdésre mosolyogva mondta, hogy szeretné megörökíteni a fél ötös pillanatot, mert újabb száz év múlva, a következő kerek évfordulón erre már nem lesz lehetősége. Néhány méterrel arrébb egy másik padon egy középkorú férfi üldögélt, ő sem a villamosra, hanem a fél ötös időpontra érkezett a térre. Kíváncsi volt, hogy milyen lesz a pillanat, amikor egy percre megáll az élet a fővárosban, és megkondul a Kálvin téri református templom harangja. Hasonló okból ült le a templom előtti padokra a Ternyilla-család hét hölgytagja is, érdeklődésünkre megjegyezték, a férfiak azért nem tartottak velük, mert dolgoznak. Arra kérdésre, hogy miért választották a Kálvin téri helyszínt, egybehangzóan válaszolták: mindegyiküknek van kötődése a templomhoz, így természetes volt számukra, hogy itt emlékeznek a szomorú pillanatra.