A háborús bűnösök listájára tették a „magyar Teslát” Trianonban

Már gyerekként gőzgépet épített, az I. világháborúban gépfegyvert, hegyiágyút, lángszórót talált fel, a német hadiipar is alkalmazta. A nemzetközi törvényszék száz éve háborús találmányai miatt akarta elítélni, szerencséje volt, a versailles-i békerendszerben ezekre a perekre már nem jutott idő.

A világháborút lezáró párizsi béketárgyalásokon a hadviselés legfélelmetesebb fegyverének minősítették az először a németek által alkalmazott fegyvert. Szakátsot mint a lángszóró feltalálóját ezért a franciák által 1920-ban összeállított listán a háborús bűnösök közé sorolták. A hadviselés nemzetközi jogi szabályozását már 1899-ben az első, majd 1907-ben a második hágai konferencián megalkották, ekkor került először törvénybe ez a fogalom. A nemzetközi törvényszék végül nem ült össze, Magyarország szétszabdalásával voltak elfoglalva a békediktátum megfogalmazói, így ítélet sem született, Szakátsot nyolcvan évvel később, 2000-ben „rehabilitálták”, természetesen csak képletesen, de ekkor semmisítették meg az 1920-as listát. A háború végén volt még egy korszakalkotó találmánya: az „olvasztólövedék”, amely tulajdonképpen a következő nagy háború egyik alapvető nagy kaliberű töltényének, a páncéltörő lövedéknek volt az elődje, Szakáts is a harckocsik elleni harcra fejlesztette ki.

A háború után Szakáts maradt Németországban, a Krupp-műveknél helyezkedett el, ahol külön hadiipari részleg foglalkozott találmányaival. Rendkívül sok pénzt kapott a szabadalmaiért, de félt a franciák és az angolok bosszújától, ezért a saját maga által készített golyóálló Mercedessel járt. Emellett nagyvilági életet élt, énekesnőknek udvarolt, saját kabarészínházat vásárolt az egyik kedvesének. Nem szerette, ha beleszóltak a kutatásaiba, emiatt rengeteg problémája akadt, hiába volt a Krupp legjobb fejlesztőmérnöke, 1928-ban elbocsátották, hazaköltözött Magyarországra.

Itthon már elhatárolta magát a hadi fejlesztésektől, civil kutatásokba kezdett, így alkotta meg az orvostudományban használt légmellkezelési műszerét és a mezőgazdaságban, nagyüzemi öntözéseknél alkalmazott motorkereket, amelyért Horthy Miklós kormányfőtanácsosi és méltóságos címet adományozott neki. Az 1930-as években egy olyan „frekvenciatranszformátor” kialakításával kísérletezett, amely a mindennapi élet több területén hasznára válhatott volna az emberiségnek. Ezt kisebb-nagyobb alakításokkal éjjellátó szemüvegként, daganatos sejteket elpusztító szerkezetként vehették volna használatba, de ugyanakkor légvédelmi tevékenységet ellátó sugárfegyverként is funkcionálhatott volna a tervezője szerint. A Teslához hasonló műszaki zseni és sokoldalú feltaláló több innovációja a kor felfogása és technológiai színvonala miatt nem valósulhatott meg, emiatt kudarcnak érezte az életét, depressziós lett, kifolyt kezéből a pénz.

Élete utolsó éveiben szegénységben élt, üldözési mánia lett úrrá rajta, többször hangoztatta, hogy kémkednek utána és találmányainak terveit el akarják lopni, ezért iratait, jegyzeteit, terveit és rajzait táskájában mindig magánál tartotta. Még ekkor is félt attól, hogy az antant ügynökei az életére akarnak törni. 1937 júliusában váratlanul halt meg, szülővárosában az a városi legenda terjedt, hogy brit ügynökök ölték meg, italba kevert gyémántporral, amely rendkívül fájdalmas kínhalált okoz. Fekete öltönyében akarták eltemetni, de az addig lakóhelyéül szolgáló szálloda a tartozásai miatt minden ingóságát, így utolsó ruháját is visszatartotta. Hagyatéka között ott voltak a fejlesztései, tervei, ezek emlékével együtt a homályba vesztek, elkeveredtek.

Emlékét sem őrzi semmi Makón, a város temetőjében levő sírhelyét is csak pár lelkes ifjú, magyar érzelmű sportoló gondozza.