A háborús bűnösök listájára tették a „magyar Teslát” Trianonban

Már gyerekként gőzgépet épített, az I. világháborúban gépfegyvert, hegyiágyút, lángszórót talált fel, a német hadiipar is alkalmazta. A nemzetközi törvényszék száz éve háborús találmányai miatt akarta elítélni, szerencséje volt, a versailles-i békerendszerben ezekre a perekre már nem jutott idő.

Szakáts Gábor 1892-ben született Makón, tisztes polgári családban. Már az elemi iskolában kitűnt műszaki zsenialitása, volt ’48-as huszár nagyapja asztalosműhelyében kilencévesen megépített egy faszénnel működő gőzgépet. A helyi gimnáziumban is csak a fizika érdekelte, ezen belül a hadi tudományok, a gépek, motorok, de családja nem engedte, hogy a Ludovika Akadémia tisztképzőjére jelentkezzen. Az érettségi után párhuzamosan volt a budapesti József Nádor Műegyetem és a Szegedi Felsőipari Iskola gépészet szakának hallgatója. Diplomájával tartalékos tisztként került a sorköteles magyar férfiak listájára, már a háború első évében be is hívták tényleges katonai szolgálatra a tehetséges gépészmérnököt. A budapesti tüzérezredhez került, ahol azonnal belekezdett egy gépfegyver fejlesztésébe. Amikor két hónapos katonai szolgálat után bemutatta a K 76 névre keresztelt, hűtéssel, pontos irányítással ellátott sorozatvetőjét, a Vezérkari Főnökség azonnal áthelyezte a Hadügyminisztérium fejlesztési irodájához, ahol minden támogatást, műhelyt, szerszámokat, alapanyagot, segédeket megkapott a találmányaihoz.

Az I. világháborúban a magyar és az osztrák csapatok katonái is istenítették a nevét, amikor használni kezdték a Szakáts-féle 18-as hegyiágyút a Kárpátokban és az olasz fronton. A fegyver könnyű volt, szétszerelhetősége miatt a kis hegyi ösvényeken, sziklákon is lehetett szállítani, ugyanakkor rendkívül precíz és pontos szerkezet volt, célzóképessége miatt a német alakulatok is rendeltek belőle a magyar hadvezetéstől. A magyar hadiipar azonban nem tudta teljesíteni a szövetségesei igényeit, ezért engedélyezték Szakátsnak, hogy a német háborús vezetés, a Kriegsministerium kötelékébe vezényelve segítse a német hadiipart.

Itt tökéletesítette egy német mérnök 1910-ben kidolgozott, ám akkor kudarcba fulladt, működésképtelennek és önveszélyesnek nyilvánított kísérletét, a lángszórót, aminek hadiipari kialakítása és gyártása az ő nevéhez fűződik. Szakáts is többször átalakította a szerkezetet, kétszer is leégette a fejlesztés során a német műhelyet, végül 1915 végére sikerült tökéletesítenie a lángszórót, amit a német hadvezetés a francia front lövészárkaiban kívánt bevetni. Amikor 1916-ban először indultak rohamra az angolok ellen a német rohamcsapatok, a lángszórós alakulataik támadása legalább akkora sokkot okozott az ellenség körében, mint a harci gáz első alkalmazása. Az angolok hadizsákmányként szereztek egy lángszórót, lemásolták, ahogyan a németek is az ellenségtől elfoglalt harckocsit, és a front mindkét oldalán rendszeresen alkalmazni kezdték. A lángszóró lelke nemcsak a gépészet, hanem a lángoló töltelék volt, ezt is Szakáts fejlesztette ki, az ő kutatásait fejlesztette tovább az 1930-as években az Amerikai Egyesült Államok hadserege, az ő elméletéből kiindulva készült el a napalm.

A világháborút lezáró párizsi béketárgyalásokon a hadviselés legfélelmetesebb fegyverének minősítették az először a németek által alkalmazott fegyvert. Szakátsot mint a lángszóró feltalálóját ezért a franciák által 1920-ban összeállított listán a háborús bűnösök közé sorolták. A hadviselés nemzetközi jogi szabályozását már 1899-ben az első, majd 1907-ben a második hágai konferencián megalkották, ekkor került először törvénybe ez a fogalom. A nemzetközi törvényszék végül nem ült össze, Magyarország szétszabdalásával voltak elfoglalva a békediktátum megfogalmazói, így ítélet sem született, Szakátsot nyolcvan évvel később, 2000-ben „rehabilitálták”, természetesen csak képletesen, de ekkor semmisítették meg az 1920-as listát. A háború végén volt még egy korszakalkotó találmánya: az „olvasztólövedék”, amely tulajdonképpen a következő nagy háború egyik alapvető nagy kaliberű töltényének, a páncéltörő lövedéknek volt az elődje, Szakáts is a harckocsik elleni harcra fejlesztette ki.

A háború után Szakáts maradt Németországban, a Krupp-műveknél helyezkedett el, ahol külön hadiipari részleg foglalkozott találmányaival. Rendkívül sok pénzt kapott a szabadalmaiért, de félt a franciák és az angolok bosszújától, ezért a saját maga által készített golyóálló Mercedessel járt. Emellett nagyvilági életet élt, énekesnőknek udvarolt, saját kabarészínházat vásárolt az egyik kedvesének. Nem szerette, ha beleszóltak a kutatásaiba, emiatt rengeteg problémája akadt, hiába volt a Krupp legjobb fejlesztőmérnöke, 1928-ban elbocsátották, hazaköltözött Magyarországra.

Itthon már elhatárolta magát a hadi fejlesztésektől, civil kutatásokba kezdett, így alkotta meg az orvostudományban használt légmellkezelési műszerét és a mezőgazdaságban, nagyüzemi öntözéseknél alkalmazott motorkereket, amelyért Horthy Miklós kormányfőtanácsosi és méltóságos címet adományozott neki. Az 1930-as években egy olyan „frekvenciatranszformátor” kialakításával kísérletezett, amely a mindennapi élet több területén hasznára válhatott volna az emberiségnek. Ezt kisebb-nagyobb alakításokkal éjjellátó szemüvegként, daganatos sejteket elpusztító szerkezetként vehették volna használatba, de ugyanakkor légvédelmi tevékenységet ellátó sugárfegyverként is funkcionálhatott volna a tervezője szerint. A Teslához hasonló műszaki zseni és sokoldalú feltaláló több innovációja a kor felfogása és technológiai színvonala miatt nem valósulhatott meg, emiatt kudarcnak érezte az életét, depressziós lett, kifolyt kezéből a pénz.

Élete utolsó éveiben szegénységben élt, üldözési mánia lett úrrá rajta, többször hangoztatta, hogy kémkednek utána és találmányainak terveit el akarják lopni, ezért iratait, jegyzeteit, terveit és rajzait táskájában mindig magánál tartotta. Még ekkor is félt attól, hogy az antant ügynökei az életére akarnak törni. 1937 júliusában váratlanul halt meg, szülővárosában az a városi legenda terjedt, hogy brit ügynökök ölték meg, italba kevert gyémántporral, amely rendkívül fájdalmas kínhalált okoz. Fekete öltönyében akarták eltemetni, de az addig lakóhelyéül szolgáló szálloda a tartozásai miatt minden ingóságát, így utolsó ruháját is visszatartotta. Hagyatéka között ott voltak a fejlesztései, tervei, ezek emlékével együtt a homályba vesztek, elkeveredtek.

Emlékét sem őrzi semmi Makón, a város temetőjében levő sírhelyét is csak pár lelkes ifjú, magyar érzelmű sportoló gondozza.