Balotai Attila rendőr ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: nem elképzelhetetlen, hogy több titkos amfetaminlabor is működik ma Magyarországon, a főváros környékén, kis falvakban, tanyákon. A BRFK nyomozói idén már két droglaboron is rajtaütöttek. Február 21-én egy dunakeszi házban negyven kilogramm amfetamint gyártott a három gyanúsított személy, itt kétszázmillió forint volt a lefoglalt kábítószer értéke. Június 4-én Tordason ütöttek rajta egy amfetamin alapanyagú, speed fantázianevű drogot készítő kisüzemre. Itt négy gyanúsítottat kaptak el, lefoglalva 12 liter, már bekevert metamfetamint tartalmazó folyadékot és száz liter folyékony vegyi anyagot, amiből újabb 100-150 kilogramm amfetamint lehetett volna előállítani, melynek értéke a feketepiacon 300-350 millió forint között van.
Az amfetamin, a met, a gyorsító, a speed a leggyakrabban előforduló szintetikus kábítószer, melyek előállítása nem kíván vegyészeti szaktudást. Ahogyan azt Balotai ezredes is kifejtette, mégsem veszélytelen az előállításuk, hiszen ha nem a megfelelő arányban vegyítik a kotyvasztók a drog összetevőit, vagy túlhevül az anyag, akkor az robbanáshoz, hatalmas tűzhöz vezethet. Nemzetközi kriminalisztikai adatok szerint évente átlagosan négy-öt amfetaminüzem robban fel valahol a világban. Robbanáskor az üzemben tartózkodóknak esélyük sincs a túlélésre, de a titkos gyár szomszédjában lakók is életveszélyben vannak. Az Egyesült Államok szövetségi rendőrségének drogellenes csoportja, a DEA az amfetaminlaborok felszámolásakor ma már tűzoltókkal együtt indul bevetésre; 2000 és 2015 között 11 rendőr vesztette életét akció közben, amfetaminrobbanás miatt.
Az amfetamin mesterségesen előállított anyag. Alapanyaga hasonló a megfázás, köhögés elleni, legálisan kapható gyógyszerek egyik összetevőjéhez. Az amatőr főzők ezt az anyagot vonják ki a tablettákból, a hatásfok erősségét növelendő pedig olyan robbanásveszélyes és gyúlékony anyagokkal – pontosabban ezek bizonyos komponenseivel – keverik, amelyek megtalálhatók bármely vegyiáru-boltban. Ilyenek például az aceton, az akkumulátorsav, egyes fagyállók, lefolyótisztítók vagy lámpaolajak.