A baloldal Üllőn is szervezkedik a nemzeti konzultáció ellen, a feladatot az Üllő Te Vagy egyesület vállalta magára – derül ki az Origó birtokába jutott bejegyzésekből. Egyébként a baloldali pártok az ÜTVE jelöltjeit támogatták az önkormányzati választáson, azaz a szervezet a baloldali pártok egyfajta ernyőszervezeteként működött, illetve működik a mai napig. Az akció sikerességének érdekében a szervezet nemrég még egy Facebook-eseményt is létrehozott, ahol a konzultációs ívek leadására buzdítják a baloldali szimpatizánsokat.
„Kedves Üllő! Sokan érdeklődtetek már, hogy lesz-e Üllőn gyűjtőpont. Jelentjük, hogy az Üllő Te Vagy egyesület hivatalos gyűjtőpont lett. Aki nem ért egyet a kormány döntéseivel, (…) hozza el (személyes adatokat tartalmazó) BORÍTÉK NÉLKÜL” – áll a felhívásukban.
A rendőrök hajtóvadászatot indítottak ellene
Az egyik leglelkesebb szervezőnek egy K. Károly nevű férfi bizonyult, aki több üllői fórumon is tolmácsolta Hadházy Ákos és Szél Bernadett kérését. Egyik bejegyzésében például a gyűjtőpontok helyszíneit sorolta fel. Egy korábbi írásában pedig lelket próbált önteni az erre fogékony szavazókba. „Fantasztikusak vagytok. Még csak most kezdtük el gyűjteni az íveket, máris 71 összegyűlt” – írta lelkendezve úgy, hogy közben a kormánynak már több mint 400 ezren küldték vissza a válaszokat.
A portál úgy tudja, hogy K. Károly megegyezik azzal a férfival, aki 2015-ben belekeveredett egy zsarolási ügybe. A Blikk írta meg elsőként: miután az ismert raliversenyző megszökött a rendőrök elől, Vecsésen, különböző helyeken bujkált. A gyanú szerint
a konzultációs íveket begyűjtő baloldali szervezet vezéraktivistája egy olyan ismerősét zsarolta, akitől elloptak több százmillió forintot.
A férfitől először csak tízmilliót követelt, majd vérszemet kapott, és a tétet több százmillióra emelte. Azzal fenyegette a férfit, hogy olyan vallomást tesz, amellyel börtönbe juttatja őt és rokonát is.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatása szerint a zsaroló az általa követelt készpénz egy részét július 22-én Vecsésen vette át, ekkor megpróbálták elfogni a rendőrök. Csakhogy a zsaroló a pénzzel együtt autóba ült.
Menekülés közben két rendőrre is ráhúzta a kormányt, de mindketten félre tudtak ugrani – írta a Blikk, hozzátéve, hogy információik szerint a rendőrök kilőtték a férfi autójának a kerekét üldözés közben. Ennek ellenére padlógázzal menekült.
Végül belefáradt abba, hogy a rendőrség folyamatosan a nyomában lohol, és inkább feladta magát. Sajtóértesülések szerint a pénz nagy része megmaradt, a hatóságok lefoglalták.
A teljes tartalom IDE kattintva érhető el.


















