A keresésbe bekapcsolódtak a sporttársak, budai biciklisták is, akik a sötétedés után sem hagyták abba a keresést. Az éjszakai kutatócsoportokhoz civileket, a budai hegyeket ismerő kerékpárosokat is bevontak, lapunk egyik munkatársa éjfél és hajnali két óra között a Mátyás és a Tündérhegy útjain kereste a gyereket.

A kutatók attól féltek, az apa szerint a sötétben bizonytalanul kerékpározó fiú elesett, ezért nem hagyták abba a keresését. A rendőrök kiterjesztették a keresését a környékbeli, budakeszi, zugligeti, budaörsi hegyekre is, így a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársait is bevonták az akcióba, miközben a gyermek körözését is elrendelték. Minden eltelt órával fokozódott a keresők kétségbeesése, a fiú nevétől zengett az éjszakai erdő a János hegytől a Normafán át Csillebércig. Biciklisek, motorosok haladtak reflektorokkal az ösvényeken, lehetetlennek tartották, hogy a fiú – amennyiben nem érte baj – ne hallotta, vagy ne érzékelte volna az érte aggódók mozgását, kiabálását. A járőrök autókkal rótták az utakat, egyre nagyobb körben, közben hajnalban a BRFK XII. kerületi kapitányság készenléti csoportja már a következő napi keresést szervezte.

Napfelkeltével újabb rendőri egységeket rendeltek a helyszínre, még több kerékpáros rendőrt bevonva a kutatócsapatokba, de a főváros polgárőrei, a budakeszi vadaspark természetőrei és hivatásos vadászai, és speciális mentő-kutató csoportok is készültek, hogy nappali fénynél újult erővel, friss kutatók bevonásával még nagyobb területet tudjanak átvizsgálni.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!