155 évvel ezelőtt született Orczy Emma bárónő

Az angol nyelvterület legnagyobb sikerű írói között volt, munkáit a világ minden nyelvére lefordították.

Az intendáns jó szándékú, művészetpártoló ember volt, aki az opera színvonalának emelésére és Richard Wagner zenéjének hazai meggyökereztetésére törekedett, s maga is inkább zenével foglalkozott. Előadásra érett operái is voltak, melyek közül mindössze egy került színpadra 1880 táján, Londonban.

A báró egy alkalommal egy vendégszereplő külföldi énekesnő előtt negatív kritikát fogalmazott meg a magyar drámai színészetről, ez pedig nyilvánosságra került, és a színészek fölháborodásukban sztrájkot rendeztek. A kínos ügyet nagy nehezen elintézték ugyan, de újabb botrány támadt, minek következtében az intendáns lemondott, és állását hamarosan báró Podmaniczky Frigyes foglalta el. Orczy Bódog báró örökre elhagyta Magyarországot, családjával együtt külföldre költözött: „Tizenöt éves koromban kerültem külföldre; először Belgiumban nevelkedtem, azután Angliában” – emlékezett vissza később leánya, Orczy Emma bárónő, kinek nagy műveltségű édesapja zeneleckék adásával kereste kenyerét egészen 1892-ben, Londonban bekövetkezett haláláig.

Orczy Bódog báró leányára egyetlen örökségként művészi hajlamait és tehetségét hagyta: a bárónő remekül zenélt, tehetségesen rajzolt és festett.

Alkotásait a nagyigényű Royal Academy tárlatain is kiállíthatta. Már neves festőnő volt, amikor 1894-ben, huszonkilenc évesen feleségül ment a nagy tekintélyű Montague Barstow regényíróhoz. Ekkor férjével együtt írni kezdett, majd önálló alkotóként is példátlanul népszerű műveket hozott létre: „Festőakadémiára jártam, ott ismerkedtem meg férjemmel. Nagyon fiatalon összeházasodtunk és még néhány évig folytattam a festést. Uram az egyik nagy angol folyóiratba rajzolt és egyszer elvitt a szerkesztőnek néhány rövid elbeszélést, melyeket szabad óráimban, saját örömömre papírra vetettem. Elfogadták, tetszett, azóta írok.”

A bárónő Angliában főként gyermekmeséivel szerzett magának írói hírnevet, később pedig tipikus angol story-teller (mesemondó, elbeszélő) lett, viszont ekkoriban még nem aratott különösebb sikereket.

1895-ben angol nyelven (Old Hungarian Fairy Tales), majd 1898-ban magyar nyelven, az Athenaeum kiadásában Régi Tündérmesék címmel megjelent művéhez férjével együtt rajzolták az illusztrációkat.

Igazi nagyságát akkor érte el, midőn olvasóit egy igazi angol kedvenccel ajándékozta meg: a világhírnevet A Vörös Pimpernel (The Scarlet Pimpernel) című 1903-ban írt, 1905-ben megjelent leghíresebb regénye hozta el számára, melyet az 1910-es évek elejére a világ összes művelt nyelvére lefordítottak. Orczy Emma bárónő megteremtett egy tipikusan angol hőst, a Vörös Pimpernelt, aki látszólag talán felszínes, de valójában bátor, áldozatkész és lovagias ember – egy ma és a bárónő idejében is kivételesen ritka embertípus –, a gentleman mintaképe.

A Vörös Pimpernel egyik magyar nyelvű kiadásának belső címlapja. A szerző tulajdona.

A regény cselekménye azonban eszmetörténeti szempontból még sokkal nagyobb jelentőségű, ugyanis az izgalmas szerelmi keretben játszódó történetben angol arisztokraták álnéven, álruhában a jakobinus diktatúra Párizsába utaznak, ahol konzervatív személyeket mentenek meg (arisztokratákat és családjaikat, még a kisgyermek trónörököst is), és szöktetnek Angliába. A regény alapján 1917-ben némafilmet készítettek, és 1929-ben, 1934-ben és 1982-ben is filmet forgattak.

E regény, amint azt szerzője eredetileg megírta, az első orosz forradalom miliőjében játszódott, s néhány folytatása egy népszerű angol magazinban már meg is jelent. Ekkor azonban egy politikai egyezmény létrehozása érdekében angol-orosz tárgyalások kezdődtek, s mivel az angol kormány számára a meglehetősen oroszellenes regény kínos helyzetet teremtett, arra kérték a kiadót, hogy szüntesse be a regény további folytatásait. A bárónő ekkor írta át az egész regényt a nagy francia forradalom korára. Ezután nem kevesebb, mint tizenhárom kiadót járt meg az azóta világsikerré lett kézirat, amíg végül a tizennegyedik vállalta a regény kiadását.

A bárónő e művét magyar nyelven, könyv alakban a Singer és Wolfner könyvkiadó adta ki 1907-ben, azonban a magyar közönségnek először Herczeg Ferenc lapja, az Uj Idők mutatta be ugyanabban az évben folytatásos közlésekben (Uj Idők, 1907/1–26.).

A Világirodalmi lexikon szerint A Vörös Pimpernel regény formájában kezdetben ugyan még nem okozott nagyobb feltűnést, ám amikor a bárónő férjével együtt átdolgozta színpadra, egyszeriben nemcsak a darab, hanem a regény is mindent elsöprő sikerré lett. Más források arról tudósítanak, hogy A Vörös Pimpernel először színpadon mutatkozott be 1903-ban, s azután született belőle regény. Egyéb beszámolók szerint a nagy sikerű darabot a regény megjelenése után hat évvel is játszották, csaknem ezerszer adták egymás után London egyik legnagyobb színházában. A bárónő következő darabja, egy rémdráma (The Sin of William Jackson) szintén folyamatosan műsoron volt a londoni a Lyric Theatre-ben.

A Pimpernel regényciklus részeként 1906-ban megjelent I Will Repay (magyar fordításban: Megfizetek!) című regényét szintén a legjobb angol könyvek közé sorolták.

A Pesti Napló 1911. november 26-i számában olvasható cikkében Tábori Kornél azt írja, hogy Orczy Emma bárónő a hazáján és az uralkodón is – aki ejtette báró Orczy Bódogot a színházi affér nyomán –megbosszulta apja tragédiáját: Ferenc József gyertyatartói címmel a bécsi udvar intimitásait megrajzoló regényt írt, melyben Ferenc József név szerint szerepel, s egy izgalmas jelenet szereplője a műben.

Édesapja alakját az 1906 februárjától 1909 januárjáig tizenegy kiadást megért A Son of the People – A Romance of the Hungarian Plains (A nép fia – A magyar puszták románca) című megrázó erejű regényében örökítette meg, melyet férjének ajánlott. Bideskúty, kinek termését felgyújtja a dühöngő falu népe, midőn a földesúr a határban egy gőzmalmot építtet, nem más, mint báró Orczy Bódog. A rémisztő esemény valóban az ő birtokán zajlott le, de a való élet még kegyetlenebb volt hozzá.

Tábori szerint a bárónő egy alkalommal nyíltan meg is mondta egy magyar asszonynak, Ginever Artúrnénak, hogy a „magyar dolgokért nem kíván tenni semmit, apja megtette a magáét és ő most már más irányban működik”.

Orczy Bódog báró leányának életében a következő romantikus fordulat a Pimpernel Erdélyben című kötet megjelenésével következett be.

Amikor már úgy látszott, hogy Pimpernel végleg visszavonul, a világégés Európa egyik keleti szegletében ismét munkába szólította: arrafelé, ahol valaha Bideskúty égő vetése festette vérvörösre az ég alját, ezúttal egy sokkal nagyobb katasztrófa egy egész nemzetet tett földönfutóvá. Orczy Emma bárónő szíve pedig, mely a számtalan nyugati diadal alatt sem szűnt meg magyarul dobogni, meghallotta a távolból jövő panasz hangjait, s amint egykoron gyermeklányként tönkretett édesapjának könnyeit törölte le, pályája delelőjén álló ünnepelt írónőként a szétdarabolt, kifosztott haza fájdalmában osztozott. A legendás Pimpernel egyik leszármazottjának képében támadt fel hamvaiból, s elment a Trianon utáni Erdélybe, ahol régi hírnevéhez méltón, igazi angol gentlemanként szembeszállt mindazzal az igazságtalansággal, amit ott látott.

A regény részben az angol mentalitásban a magyarokat igazságtalanul ért szenvedések iránt éledezni kezdő megértés szimbólumának is tekinthető. Orczy Lőrinc báró ükunokája a Pimpernel Erdélyben című művének a Szent István Társulat kiadásában megjelent magyar fordításával – melyet minden művelt magyar embernek önmaga iránt való kötelessége megismerni – hosszú nyugati diadalmenete után a magyar irodalomba is végleg bevonult.

Irodalmi műveiből szerzett tekintélyes vagyonából a házaspár előkelően élhetett, Monte Carlóban fényűző nyaralót vásároltak.

Így szerzett dicsőséget és vagyont a hajdanán elszegényedett magyar báró leánya a művészetnek abból a szeretetéből, amely boldogtalan apját korábban száműzetésbe és anyagi romlásba kergette.

A bárónő még hetvenévesen is friss szellemi és testi ereje teljében alkotott az angol magazinok egyik legkedveltebb munkatársaként.

„Most csak Pesten maradok. Régen, Istenem, minden évben eljöttem Magyarországra, hogy meglátogassam rokonaimat Erdélyben. De a háború óta nem teszem. Nagyon fájna” – nyilatkozta 1936-os budapesti látogatásakor.

Raffay Andrea