Az emberek elégedettek a rendőrség teljesítményével – jelentette ki a belügyminiszter az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén.

Az emberek elégedettek a rendőrség teljesítményével – jelentette ki a belügyminiszter az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén.
Pintér Sándor éves beszámolójában ismertette: többféle módon mérik a lakosság elégedettségét, az önkormányzatokon, az iskolákon és iskolai munkaközösségeken keresztül, de 2019-ben lakossági felmérést is végeztek, és azt a választ kapták, hogy
a rendőrségben az emberek 73 százaléka bízik.
Ezzel a rendőrség az ügyészséget, a bíróságot, de még az Országgyűlést is megelőzi.
A statisztikák szerint a tavaly ismertté vált bűncselekmények száma százhatvanezerre csökkent, ami 26 ezres mérséklődést jelent 2018-hoz képest, 2010-hez képest pedig 62 százalékos a visszaesés. A miniszter szerint
egyre erősebb a közbiztonság Magyarországon.
Az embereket a közterületi bűncselekmények irritálják a legjobban – mondta a miniszter, hozzátéve: tavaly 52 393 volt a közterületi bűncselekmények száma, ez négyezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. A tulajdon elleni szabálysértések száma 25 ezerre csökkent, a belügyminiszter várakozása szerint ez idén tovább mérséklődik. A nyomozás eredményességének mutatója ugyan 68 százalékról 66 százalékra csökkent, de 2010-hez képest még mindig húsz százalékkal magasabb.
A belügyminiszter ismertetése szerint a büntetés-végrehajtásban korábban százhúsz százalékos volt a telítettség, és bár tavaly ez még nem enyhült, idén a feltöltöttség 95–96 százalékra csökkent. A fogolyszökések, öngyilkosságok és a fegyelemsértések száma is mérséklődött.
Pintér Sándor kiemelte:
a nemzetközi migrációs helyzet megkívánta, hogy a korábbi bevándorlási hivatalt átalakítsák, azt rendvédelmi szervvé alakítva létrehozták az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot.
A dolgozók száma 1016 maradt, mintegy felük ugyanakkor hivatásossá vált. Tavaly százötvenezer migrációs kérelmet bíráltak el, az illegális migráció megfékezésére pedig komplex mélységi ellenőrzéseket végeztek.
A katasztrófavédelemről szólva a miniszter elmondta:
jelentős emelkedést mutat a káresetek száma, tűzesetekhez és műszaki mentésekhez a tűzoltók 79 900 alkalommal vonultak ki. Ez azt mutatja, hogy lazult az állampolgári fegyelem, amelyen 2020-ban szeretnének javítani.
Nőtt az önkéntes tűzoltó-egyesületek száma, ami azt igazolja, hogy egyre több fiatal szeretné megvédeni a közösségét a tűztől. A katasztrófavédelem 2019-es tevékenységéből a hulladékszállítást, a kéményseprést és a szúnyoggyérítést is kiemelte.
Vadai Ágnes (DK) az életpályamodellről, valamint arról kérdezett, hogyan kívánják vonzóvá tenni a pályát. Pintér Sándor szerint 2019-ben magas létszámhiány és kevesebb jelentkező volt, de 2020-ban már többen jelentkeztek, elsősorban a büntetés-végrehajtásba. Az életpályamodellel kapcsolatban megjegyezte: az ötszázezres jutalmat háromévente tervezik kifizetni. Kérdésre megerősítette, hogy a büntetés-végrehajtás tököli rabkórházát Berettyóújfaluba költöztetik, de ez nem jelenti azt, hogy a tököli területről lemondanak.
Bartos Mónika (Fidesz) kérdésére válaszolva azt hangsúlyozta: „erkölcsi sérültek” azok a bűnözők, akik hamisítanak és forgalomba hoznak olyan termékeket, amelyeket úgy kínálnak, mintha hatásosak lennének a koronavírus ellen. A miniszter szigorú büntetőjogi szankciók megalkotását szorgalmazta ezzel összefüggésben.
Harangozó Tamás (MSZP) kérdésére elmondta: a fertőzés nem befolyásolja a szolgálat ellátását, a hivatásos szervek állományában, a honvédségnél és az egészségügyi dolgozóknál kedden 24 igazolt fertőzöttet találtak, ebben a körben összességében eddig 933-an fertőződtek meg, közülük azonban 916-an már fel is gyógyultak a fertőzésből. Elmondta, a kiskunhalasi járványkórházat a kiskunhalasi kórház vette át, jelenleg téliesítik.
Lukács László (Jobbik) felvetésére, miszerint nem lenne-e célszerűbb az illegális migráció ellen önálló határőrséggel fellépni, a miniszter azt mondta: célszerű, hogy a határrendészet a rendőrséghez tartozzon, a pandémiás helyzetben jelenleg is a honvédség segíti ezt a munkát.
Ma akár záporok, zivatarok is előfordulhatnak.
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.
Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s
Itt a bejelentés, nem lesz béke
Megérkezett a hivatalos bejelentés, itt van Kerkez Milos csapata
Európa egyik legnagyobb országa, a magyarok kedvence eldöntötte: egymillió migránst enged be, így akar gazdasági növekedést
Ez gyors volt, újabb aranyérmes focista jöhet a Fradiba
Ítéletet mondott Magyarországról a Moody's
Itt az újabb Kollár Kinga-botrány
A Fradi ismét döntős a Bajnokok Ligájában!
Cseh Katalin homokot szórt a baloldali gépezetbe, nem fogják neki megköszönni
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt
A Fradi a frászt hozta a szurkolóira a Bajnokok Ligája elődöntőjében
Ma akár záporok, zivatarok is előfordulhatnak.
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.