A lakiteleki találkozó a hetvenes években meginduló nemzeti ébresztés csúcspontja és a politikai rendszerváltás nyitánya volt. Fontosságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy szinte azonnal nemzetközi támadások kereszttüzébe került. Csoóri Sándor nem vett részt az összejövetelen, mert éppen az Egyesült Államokban tartózkodott, és kétségbeesve telefonált haza, hogy mi is történt tulajdonképpen, mert az a hír járja Amerikában (!), hogy antiszemita jellegű összejövetelt tartottak a Duna–Tisza közén lévő kistelepülésen. Henry Kamm, a New York Times budapesti tudósítója a későbbiekben is írt a találkozóról, amelyben kifejtette, hogy a demokratikus ellenzék kihagyásával egy népnemzeti irányultságú társaság tartott összejövetelt, amely sokkal inkább nacionalistának minősíthető, mint liberálisnak, és megismételte az antiszemita vádat is. Miközben a tengerentúlon – erősen torzítva a valóságot – cikkeztek az eseményről, idehaza arról sem lehetett tudomásunk, hogy negyven év után újraéledt a pluralizmus Magyarországon, hiszen a találkozó lezárásaként megfogalmazott nyilatkozatban deklarálták a Magyar Demokrata Fórum zászlóbontását. Minderről csak november közepén értesülhetett a magyar társadalom, amikor Pozsgay Imre egy interjú keretében beszámolt az eseményről. Mire utal ez a kettősség? Arra, hogy a Bethlen Gábor Alapítvány védelmében kiépülni készülő nemzeti hálózat mellett egy nemzetközi hálózat is jelen volt Magyarországon, amely sikeresen lépett fel a nemzeti erők ellen. Ennek a kapcsolatrendszernek az erejét az első szabad választások után ismerhette meg igazán az ország: súlyos és máig helyrehozhatatlan károkat okoztak azzal, hogy média(túl)hatalmukat felhasználva megtörték a nemzettudat-építés nehezen megkezdett folyamatát.