Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, 1945. szeptember 26.) népzene-felfedezése az 1. Rapszódia komponálásával egyidőben történt Gerlicepusztán. Ezután több mint tizenöt éven át – a Trianoni békediktátumig – gyűjtött magyar népzenét és az itt, a magyarsággal együtt élő más népek zenéjét is – fonográf és viaszhengerek segítségével – a századforduló Magyarországának kistelepülésein. Az általa kidolgozott összehasonlító népzenekutatáshoz szükséges volt, hogy szlovák és román közösségekben is végezzen népzenei gyűjtést, ezt az összehasonlító munkát később kiterjesztette a bolgár, szerb, ukrán, lengyel, török, arab és perzsa népzenére is. Népzenegyűjtői tevékenységében komoly törést okoztak a trianoni békediktátum drámai következményei: 1919 után számos magyarlakta területen már nem folytathatott kutatómunkát (nem kapott vízumot Romániába, és még Pozsonyban rekedt édesanyjával sem tudott találkozni).
Bartók életművének alakulását és a népzenéhez való viszonyát alapjaiban meghatározta közös munkája Kodály Zoltánnal, amelynek első nyomtatott eredménye az 1906-ban megjelent Magyar népdalok. Mindketten úgy gondolták, hogy a népzene autentikusabb, mint a népies műzene, és mint „nyersanyag”, illetve a zenei ihlet forrása eredményesebben használható a kortárs zenei nyelv megújítására, vagyis a nemzeti zene megteremtésére. Bartók és Kodály nem együtt, egy helyre mentek népzenét gyűjteni, hanem egy időben, de különböző helyszíneken gyűjtöttek.
Fotó: Bartók Hagyaték Budapest
A magyar és a szomszéd népek népzenéjének párhuzamos gyűjtése és összevetése lehetővé tette, hogy Bartók behatóan vizsgálja, rendszerezze és értelmezze a Kárpát-medencei zenei kölcsönhatásokat, és úttörő jelentőségű észrevételeket fogalmazzon meg a népzenei összehasonlító kutatás alapvető kérdésfelvetéseivel és módszereivel kapcsolatban. (Lásd például az 1934-ben megjelent, a Népzenénk és a szomszéd népek zenéje című írását.)
Habár Lampert Vera szerkesztésében Bartók népzenével és népzenekutatással foglalkozó írásai egy kötetben elérhetővé váltak, a bartóki életmű népzenei vonala – jelentőségéhez viszonyítva – méltatlanul elfeledettnek számít az életmű egészét bemutató elemzésekben éppúgy, mint a néprajz/népzene tudománytörténetével foglalkozó áttekintésekben.
