
Fotó: Bach Máté
Baranyi Balázs, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola tanulója ezzel szemben úgy látja, jó adag frusztráció van a diákokban és a pedagógusokban a rendkívüli helyzet miatt. Lapunknak úgy fogalmazott: az iskola összes tagját megviseli és nyomasztja a bizonytalanság, mert nem tudják, mi várható a tanév további részében, sőt azt sem, mi lesz a jövő héten. Hozzátette: a legnagyobb félelem nem a vírus elkapása miatt van bennük, hanem inkább az online oktatás visszavezetése miatt, amit sokan negatívan éltek meg. A diák úgy vélte, nem nehéz betartani az iskolában előírt járványügyi szabályokat, sőt mivel a legtöbb szabály csak ajánlott és nem kötelező, így kevéssé hatékony.
És mi mégis maszkot hordunk
Boncsarovszky Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium diákönkormányzatának elnöke, a tankerületi tanács diákképviselője szerint jó hangulatban telt az első hét, nem látszik, hogy a diákok túlaggódnák a helyzetet. Ezzel együtt a tanulók fegyelmezetten tartják a szabályokat, a többség annak ellenére viseli a szájmaszkokat, hogy az iskolavezetés nem tette kötelezővé sem az osztálytermekben, sem pedig a folyosókon.
– Fertőtlenítőszer kellő mennyiségben rendelkezésre áll, a felületeket és a kezünket tanóránként letisztítjuk, a takarítók pedig mindennap végeznek fertőtlenítést is. Sajnos azt nem tudjuk teljesen kiküszöbölni, hogy a szaktantermek között vándorolni kelljen. Mivel nyolcszáz fős intézményről van szó, nem könnyű mindenhol tartani a védőtávolságot
– fogalmazott az Országos Diáktanács tagja, aki kitért arra is, hogy a közeli Győrújfaluban találtak egy koronavírusos pedagógust. Hozzátette: az osztályok készülnek az esetleges digitális átállásra is, amelyet tavasszal a többség pozitívan élt meg.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!