Elítélik ma az asszonydaraboló hentest a Kúrián

Kérdés, hány évet kap ma az asszonydaraboló darnózseli hentes, akit múlt héten tartóztattak le.

2020. 10. 13. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság azt is megállapította, hogy Nagy János a tőle válni kívánó feleségét többször fenyegette, fizikailag bántalmazta, amiért könnyű testi sértés miatt két év próbára bocsátotta a bíróság. A hentes kórosan féltékeny volt, és nem kívánt lemondani a családi házról és közös gyermekeikről.

A Kúrián felszólaló ügyész szerint a másodfokon eljáró Győri Ítélőtáblán helyes következtetést vontak le a második első fokon eljáró bíróság bizonyítási eljárásából, amit az első fok elmulasztott.

A terhelt testi épség elleni közelebbről meg nem határozott tette okozta a sértett halálát.

A vádhatóság a táblabíróság ítéletének súlyosítását indítványozta.

Jován László, Nagy János védője fenntartotta az írásban benyújtott indítványát és védence felmentését kérte. Idézte a Kúria első elnökének mondatát, miszerint „Az utca zaja nem szűrődhet be a tárgyalóterembe”. Szerinte a táblabíróságon többször elhangzott, „ezt az ügyet nem tudtuk az emberölés felé elvinni”. A józan észre való hivatkozás is elhangzott, és úgy vélte, szemmel láthatóan a közvéleménynek akart megfelelni a táblabíróság, a vádiratban foglaltakat az ügyészségnek kell bizonyítani, nem a bíróságnak.

A védő hangsúlyozta: a Győri Ítélőtábla a közvélemény nyomásának engedve hozott marasztaló ítéletet Nagy János ellen, holott a tényeket kell figyelembe venni. Álláspontja szerint nincs elkövetői magatartás, így nincs ok-okozati összefüggés sem. Így nem lehet bűnösséget sem megállapítani, szakértői bizonyossággal nem zárható ki a sértett hirtelen halála. A halál okát egyértelműen meg kell határoznia az eljárásnak, egyébként nem lehet felelősségre vonni miatta senkit a védő szerint.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.