Ha a Gyurcsányék vezette baloldalon múlt volna, akkor ápolóibér-emelés sem lenne, ők ugyanis nem szavazták meg az ezt biztosító költségvetési forrásokat – reagálta a Fidesz a Demokratikus Koalíció (DK) csütörtöki közleményére.
A DK egyebek mellett azt írta, a koronavírus-járvány kezdete óta követelik, hogy a kormány biztosítson azonnali, százszázalékos béremelést az áldozatos munkát vállaló ápolóknak is.
A Fidesz erre reagálva azt közölte, az ápolók és egészségügyi szakdolgozók béremelési programja jelenleg is zajlik.
Hozzátették: a baloldali kormányzás alatt több ezer egészségügyi dolgozót tettek utcára, üldöztek el az országból és „megalázóan” alacsony bérért dolgoztatták őket.
A járvány kezdete óta pedig nem segítenek az országnak és a magyar embereknek – hangsúlyozták.
Felhívták a figyelmet, hogy 2010-től több ütemben nőtt az ápolók bére, a 2019 és 2022 közötti átfogó béremelési programnak köszönhetően idén januárban 14 százalékkal emelkedett, novemberben pedig újabb 20 százalékkal emelkedik a bérük.
2022-ben egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit a béremelési program előtt keresett – írta a Fidesz.
Hetven év adósságát törleszti a kormány az elfogadott törvénnyel
Hetven év adósságát törleszti a kormány az elfogadott törvénnyel, a magyar egészségügy 2010 óta tartó töretlen fejlődése felgyorsul a következő időszakban, az ellátórendszer pedig elmozdul a törvényesség és a praktikus gyakorlat irányába – mondta Kásler Miklós az Emmi hivatalos közösségi oldalán jelentkező Életközelben sorozat legújabb részében. Az emberi erőforrások minisztere kiemelte:
az eddigi etikai és morális károkat úgy tűnik, hogy sikerül felszámolni és helyre lehet állítani azt a rendkívüli értéket, ami a gyógyítás alapja: a bizalmon alapuló orvos–beteg viszonyt.
A tárcavezető beszámolt róla, hogy a kedden megszavazott, rendkívüli mértékű béremelés az állami és önkormányzati foglalkoztatású orvosok mellett kiterjed például a pszichológusokra, biológusokra, biokémikusokra is. Hozzátette, a kormány tíz év alatt két és félszeresére emelte az orvosbéreket, a mostani emelés ehhez jön hozzá.
– 2023-ra az orvosi fizetések majdnem megötszöröződnek, és jelentősen közelítenek a nyugat-európai orvosfizetésekhez – hangsúlyozta Kásler Miklós.
Tudatta azt is, hogy a tárcához tíz ágazat tartozik, és nincs olyan hónap, hogy valamelyik csoport, például az oktatásban vagy a szociális területen tevékenykedők béremelése ne történne meg. Közölte, hogy 2019 és 2022 között az ápolók és a védőnők fizetése a két és félszeresére emelkedik. A miniszter emlékeztetett, hogy a törvényjavaslatot előkészítő folyamat során nemcsak a Magyar Orvosi Kamarával (MOK), hanem a Cser Ágnes-féle szakszervezettel is egyeztetett.
Szólt arról is, hogy a MOK javaslata alapján a hálapénzt kivezetik a rendszerből, sőt a jövőben szankcionálni is fogják mind a felkínálását, mind az elfogadását.
A törvénnyel kapcsolatos baloldali kritikák kapcsán úgy fogalmazott: sokszor az az érzése, hogy az ellenzék félreérti a szerepkörét. Azt hiszik, hogy ha bármilyen, mindenkit előnyösen érintő döntést hoz a parlament, azt nekik kritizálniuk kell.