Németh Szilárd: A honvédség megvédi a magyar emberek biztonságát

A Magyar Honvédség egyedülálló biológiai mentesítő tudásával áll a magyar emberek rendelkezésére.

Forrás: MTI2020. 10. 28. 14:08
MARUZSA Zoltn; NMETH Szilrd
Németh Szilárd a Magyar Honvédség egyedülálló biológiai mentesítő tudását említette fontos tényezőként Soroksáron Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beszámolt arról is, hogy 76 ezer liter vírusölő fertőtlenítőszert, 37 ezer liter hypót használtak a katonák 88 ezer munkaórában és háromszáz technikai eszközt is igénybe vettek.

Óriási feladat volt ez – mondta, majd hozzátette: a honvédek nemcsak a fertőtlenítésben, de a határvédelemben, a kórházparancsnoki feladatokban, a létfontosságú állami vállalatok, valamint a kritikus infrastruktúra működtetésében is részt vettek. „Ennek is volt köszönhető, hogy Magyarország az első félidőt megnyerte” – fogalmazott.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a katonák nemcsak az esküjükhöz méltóan végezték munkájukat, hanem együttműködésre készen, összefogva, amivel az embereknek is példát mutattak.

Ha fegyelmezetten betartjuk a szabályokat a maszkhasználattól kezdve a távolságtartáson át a kézmosásig, akkor az ország működőképes tud maradni

- mondta.

Az iskolai fertőtlenítéssel kapcsolatban megjegyezte:

egy ország attól marad működőképes, ha az emberek eljárnak dolgozni, ha működik a közlekedés, ha fennáll az iskolák megszokott tanítási rendje.

A soroksári iskoláról szólva azt mondta: a helyszínen a székesfehérvári vegyvédelmi zászlóalj két raja vesz részt a fertőtlenítésben 12 honvéddal, de a többi helyszíneken debreceni, szolnoki, kaposvári, pápaiak, tatai honvédek is részt vesznek ebben a munkában a légierő katonáitól a lövészekig bezárólag, akik ugyancsak speciális képzést kaptak.

A soroksári iskolánál áramtalanítást követően fertőtlenítést végeznek, majd ózongenerátoros fertőtlenítést is alkalmaznak.

A közmédiának nyilatkozva Németh Szilárd elmondta: a nap folyamán az 59 intézményből 36 fertőtlenítésével fognak végezni a tervek szerint, november 1-jéig pedig a fennmaradókkal is végeznek.

Ugyancsak a közmédiának nyilatkozva Maruzsa Zoltán arról beszélt: az intézmények öt-hat százalékánál nagyobb arányban nem volt szükség tantermen kívüli oktatás vagy rendkívüli szünet elrendelésére, ami optimizmusra ad okot.

Hozzátette: bár a tantermekben nem kötelező a maszk használata, de tapasztalataik szerint egyre nagyobb arányban viselik az órákon is a diákok, valamint a pedagógusok azt. További preventív intézkedések közé sorolta a délutáni foglalkozások korlátozását, az iskolán belüli kontaktusok számának csökkentését, majd októbertől a testhőmérséklet-mérést. Rámutatott arra is, hogy a kedden elfogadott törvénymódosítással tovább fog gyorsulni az adatkapcsolatok kiépítése az egészségügy és a tanügyi nyilvántartások között, így a valós megfertőződésekről gyorsabban kapnak információkat és tudnak dönteni az érintett intézményekről.

Értékelése szerint az elmúlt két hónapban az történt, amire számítottak, hogy folyamatosak lesznek a megjelenő fertőződések, folyamatosan kell intézkedéseket hozniuk egy-egy intézményben, de ez a teljes intézményhálózatot nem érintette és nem egyszerre. Bese Ferenc, a XXIII. kerület független polgármestere köszönetét fejezte ki a fertőtlenítésért, értékelése szerint ez biztonságot nyújt a soroksári iskolába járó tanulóknak, pedagógusoknak.

Hozzátette: az önkormányzat a saját intézményeit is fertőtleníti, a tagóvodákat is, de az iskolában zajló fertőtlenítés óriási segítség, mert az önkormányzat a honvédség által alkalmazott berendezésekkel nem rendelkezik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.