1956. október 25-én magyar és szovjet fegyveres alakulatok nyitottak tüzet a békés és fegyvertelen tömegre a Parlament előtt. Ez volt az a pillanat, amikor nyilvánvalóvá vált: a hatalom nem enged, és a legbrutálisabb eszközöktől sem riad vissza annak érdekében, hogy eltiporja a nemzeti ellenállást.
Október 23-án délután az első lövés Debrecen utcáin dördült el, majd este a Magyar Rádió épülete előtt folytatódott a harci cselekmény, már ekkor halálos áldozatokat követelve. Másnapra virradóra a főváros környékén állomásozó szovjet csapatok bevonultak Budapestre, fegyverropogás zaja nyomta el a város megszokott moraját, de a fegyverhasználat a fővárosban és vidéken is alapvetően a megfélemlítés, a visszariasztás eszköze volt még ekkor. Október 25-én délelőtt egyik pillanatról a másikra fordult a helyzet: a lelkes és ünneplésszerű spontán megmozdulásnak helyet adó Kossuth tér mészárszékké változott. A véres csütörtök valós történéseit máig nem tudjuk rekonstruálni. Nem tudjuk, pontosan kik és honnan lőttek, nem ismerjük az áldozatok számát, de még arról is csak megközelítő becsléseink vannak, hányan lehettek aznap az ország főterén.
Csütörtök reggel arra a hírre ébredhetett az ország, hogy felszámolták az ellenálló gócokat és bandákat, a kijárási tilalmat feloldották, és mindenkit felszólítottak, hogy vegye fel a munkát. A rádióban hallható bejelentésnek természetesen nem sok köze volt a valósághoz, csak arra volt jó, hogy fokozza az emberek felháborodását. A tömegközlekedés akadozott, így a munkába igyekvők is csakhamar az utcai tüntetők közé vegyültek a Belváros különböző pontjain, majd megindultak az Országház elé. A tüntetés békés jellegét mi sem mutatta jobban, minthogy az emberek barátkozni kezdtek a szovjet tankok legénységével. Az Astoria előtt álló páncélos járművekre felmászva, azok kíséretében indult el a tömeg a Kossuth tér irányába. A minta ragadós volt: a tüntetők kvaterkázni kezdtek az Országház védelmére kirendelt szovjet harci járművek katonáival is, akik – a helyzet kezelésére vonatkozó világos parancs hiányában – zavarodottan fogadták el a békejobbot. A tömeg egyre duzzadt. Vannak, akik háromezer fő körülire teszik az összegyűlt emberek számát, vannak, akik tízezres nagyságról beszélnek. Nők és gyermekek álltak a békés tüntetők között, idős emberek sétáltak ki a térre, nem volt arra utaló jel, hogy félniük kellene. Tizenegy óra után pár perccel mégis elszabadult a pokol.