Március 10-től két évre ismét az RNBH Konzorcium látja el a patkányirtási feladatokat a fővárosban
– közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya. Mint korábban megírtuk, Karácsony Gergely a kártevők ritkításával kapcsolatos, 2019-es panaszok miatt a patkányirtást a főpolgármesteri kampánya egyik fő elemévé tette, azt sulykolva, hogy az ügyben minden felelősség a fővárosé és Tarlós István akkori főpolgármesteré. Bár Karácsony – érthetetlen módon – azt is bírálta, hogy a 2018-as patkányirtási pályázaton az RNBH Konzorcium nyert a feladatot korábban ellátó Bábolna Bióval szemben, mivel a kérdésben a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága döntött, amelynek Karácsony Gergely is – még Zugló polgármestereként – tagja volt, ráadásul a nevével fémjelzett városvezetés is az RNBH Konzorciummal kötött szerződést.

Bár Karácsonyék azt állították, hogy „a mostani szerződés szakmailag, jogilag és a transzparencia szempontjából is tisztább, a főváros érdekeit képviseli”, most bruttó 899,2 millió forintot fizetnek az RNBH Konzorciumnak az alapszolgáltatásért a 2021–22-es időszakra, jóval többet, mint amennyiért 2018-ban a cégcsoport szerződött.
A Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályának tájékoztatása szerint az jelent újdonságot, hogy a főváros egyfajta proaktív irtási szisztémát alakít ki. Az új szerződés szerint a nyertes konzorciumnak Budapest teljes területére ki kell terjeszteni a tevékenységet, húsz kiemelt csomóponton nagyjából hétszáz méregmezőt kell folyamatosan fenntartania. Az is új elem, hogy a patkányészleléssel kapcsolatos bejelentések ezután nem közvetlenül a mentesítést végző céghez, hanem a fővároshoz futnak be. A Városháza indoklása szerint így minden bejelentésről tudnak majd, és városgondnokok segítségével maguk is ellenőrizni tudják a fertőzöttséget, ezáltal a vállalkozó munkáját. Megmarad a Nemzeti Népegészségügyi Központ bevonása is az ellenőrzésekbe.