Gróf Esterházy János a XX. század minden bizonnyal egyik legjelentősebb magyar vértanú államférfija. Életpályája és lelki hagyatéka, legalább öt nép történelmét érinti, ezek a magyarok, szlovákok, lengyelek, csehek és zsidók. Fiatalon már a Népszövetségi Liga kisebbségi konferenciáján szónokolt kifogástalan francia nyelven, ugyanakkor a Szlovákiában élő magyarság politikai vezetőjeként a legeldugottabb helyeken is felkereste a rábízottakat. Tényleges tagja volt a prágai és a pozsonyi parlamentnek, jelképesen pedig a budapestinek is. Hamis vádakkal négy országban volt letartóztatva és bebörtönözve. Ő volt az, aki a pozsonyi parlamentben, 1942-ben egyetlenként nem szavazta meg a zsidó lakosság deportálásának törvényét, akit a nyilas hatalom és a Gestapo egyszerre üldözött, akit elhurcolt, majd a gulagba küldött az NKVD, akit szülőföldjén távollétében halálra, majd kegyelemből életfogytiglani börtönre ítéltek, és aki tizenkét éven át Csehszlovákiában, súlyos betegen, népéért és ellenségeiért egyaránt imádkozva járta börtönkálváriáját.
Minderre Krisztus követéséből, a keresztény és az egyetemes emberi értékekkel való teljes azonosulásból és mély hitéből tudott elegendő erőt meríteni
- magyarázza Molnár Imre történész.
Esterházy Jánost a legtömörebben Jézus tanítványaként lehet jellemezni. Ő a huszadik század két világháborúját megélve népét szolgáló, választott politikusként hirdette, és tetteiben is megélte az Evangéliumot. Nem kétséges, hogy ott a helye a boldoggá avatásra várók sorában, mivel példája és áldozatvállalása Isten akaratából is megtörtént valóságként élhet bennünk tovább, fejti ki Pawel Cebula OFM Conv., aki Esterházy János boldoggá avatási eljárásának posztulátora. Ha minél többen lesznek olyan magyarok, lengyelek, szlovákok és csehek, akiknek Esterházy példája befogadása nyomán jobbá, értékesebbé válik az élete, az nemcsak elmélyíti bennünk az Istenünkhöz és hazánkhoz való hűséget, hanem összetartozásunkat is megerősíti úgy, mintha Esterházy János ma is itt lenne közöttünk, és maga biztatna erre bennünket.

Kevés politikus akad a huszadik században, aki hozzá hasonlóan a végletekig le tudott mondani saját érdekeiről, és a másodrangú állampolgárokká degradáltak ügyét védve tudott együtt érezni a megalázottakkal és üldözöttekkel, a háborútól, kiszolgáltatottságtól, kisemmizéstől szenvedő embertársaival: magyarokkal, lengyelekkel, zsidókkal, szlovákokkal. Rendszeres gyűjtéseket szervezett a rászorulók részére, százakat mentett meg az elhurcolás elől, miközben szinte folyamatosan kockára tette saját életét. Lengyelország lerohanásakor azonnal a menekültek segítségére sietett.