Axióma-vita: Horthy Miklós nem vezényelt le fehérterrort

A nemzet megmentője vagy vesztes vezér? Volt-e az 1919-es vörös terror után fehérterror és abban volt-e szerepe, illetve felelős volt-e a magyarországi zsidók deportálásáért? Horthy Miklós kormányzó személye a mai napig megosztó a hazai közvéleményben, és számos homály fedi az általa reprezentált, 1920 és 1944 közötti korszakot. Szakály Sándor és Turbucz Dávid történészek az Axióma által szervezett vitaesten arra vállalkoztak, hogy részleteket nem titkolva ismertessék a kormányzó szerepét és felelősségét a XX. század egyik legnehezebb időszakában.

Komárom, 1938. november 6. Horthy Miklós kormányzó belovagol Észak-Komáromba a magyar hadsereg felvidéki bevonulásakor. MTI Fotó: Reprodukció

– vélekedett. Megemlítette a Bécsbe emigrált baloldali politikusokat is, akiknek közös nevezője, hogy nem szerették Horthyt, majd Mussolini hatalomra jutása után lefasisztázták őt; a szimbólumszerep kialakulása és továbbélése innen eredeztethető.

„A katonai radikális jobboldali szereplők, élén Gömbös Gyulával, fehér lovon bevonuló Árpád fejedelemként tekintettek Horthyra”
MTI Fotó: Reprodukció

Nem játszott szerepet a fehérterrorban

Turbucz Dávid elmondta, Horthyt azért tekintette a politikai elit és a közvélemény első számú vezetőnek, mert

egyrészt a világháború győztes hatalmai elfogadták a személyét, hiszen széles nemzetközi kapcsolatot alakított ki a nagy háború kitörése előtt,

másrészt kizárólag az a valamire való haderő létezett Magyarországon, amely Horthy mögött állt.

harmadrészt a későbbi kormányzó kínált egyedül alternatívát a Tanácsköztársaság által okozott sérelmekre, megalázottságra a legyengült lakosságnak.

A kutató szerint az 1918 és az 1921 között végbemenő, a zsidóság ellen is irányuló fehérterror akkor is bevonult volna a történelemkönyvekbe, ha Horthy nem létezett volna.

A levéltári forrásokból kiderül, Horthy utasította a hadsereg tagjait, hogy az atrocitásokat kerüljék és felszabadítóként vonuljanak be az országba, sőt később hajlott arra, hogy a fehérterrorban részt vett különítményeseket felelősségre vonják.

– Viszont a hadsereg egy része kezelhetetlen volt, így ezeket nem tudta Horthy megfékezni

– szögezte le Turbucz Dávid.

Szakály Sándor szerint a britekkel kialakított kapcsolatának vagy a monarchia, illetve Horthy győzelmével véget érő ottrantói csatának köszönhetően már az első világháborúban kialakult az ellentengernagy nimbusza. A főigazgató egyetértett Turbucz Dáviddal a fehérterrorban betöltött szerepének kérdésében, hozzátéve:

– Nincs arra semmiféle bizonyíték, hogy Horthy utasította volna a terror levezénylését.

– A különítmények egy része kivonta – vagy próbálta kivonni – magát a fővezérség hatásköre alól, és mivel ezek Horthy hatalomra juttatásában valamilyen szerepet játszottak, ezért a későbbi kormányzó elnézőbb volt velük. De a tény, hogy 1919-től megjelennek a hadügyminiszteri rendeletek, amelyek egyrészt tiltják a tisztek politizálását – mivel ezek összefüggésben voltak a terrorisztikus cselekményekkel –, másrészt gátolják az atrocitások kialakulását – fejtette ki a vitában Szakály Sándor, aki azt is ismertette a fővárosba történő bevonulás előtt fővezéri-tiszti, bizalmas parancsot, melyben részletesen leírták a különítményeseknek, „hogyan kell viselkedni” Budapesten.

– A parancs azt is leszögezi – a zsidóságra utalva –, hogy a vallási kérdések felvetése, elővezetése mellőzendő és határozottan tilos – mindezt 1919-ben

– jelezte Szakály Sándor, majd arról beszélt, Horthy Miklósnak a magyarországi zsidóság képviselői közül elsősorban a gazdasági arisztokrácia tagjai között is vannak hívei, illetve zsidó származású tartalékos tisztek vannak a különítményekben is, például a Prónay Pál vezette különítményben. – Ezért nem lehet egységesen kezelni az úgynevezett antiszemita társaságot a nem antiszemitáktól, vannak, akik a polgári értékrend megcsúfolását látják 1918–19-ben, és aki a régi rend visszaállítását ígéri, amögé állnak döntő többségében. A Bécsbe és különféle helyekre emigrált baloldaliak eléggé fals információkkal árasztják el a külvilágot, amelynek eszközéül például az Ember című folyóirat is szolgált – mutatott rá a történész. – A társadalomnak az a nagy többsége, amely dönthetett bizonyos politikai kérdésekben, elfogadta Horthy személyét – jelentette ki Szakály Sándor. Szerinte nem érdemes felvetni a köztársasági államforma kérdését, mivel a korabeli Európában számos helyen királyság volt, másrészt a köztársasági hagyomány nem alakult ki az akkori Magyarországon.

Szakály Sándor jelezte, Horthy Miklósnak a zsidóság tagjai között is voltak hívei Fotó: Kurucz Árpád

Horthy és a napi politika

Szakály Sándor úgy értékelt, az 1920-as évek közepétől a kormányzó gyakorlatilag a napi politikát és az ország irányítását rábízza a miniszterelnökökre.

– Horthy Miklós mindig a legnehezebb pillanatokban lép színre, hallgatva azokra a politikusokra, akiknek államférfiúi kvalitásaik is vannak, például Teleki Pálra vagy Bethlen Istvánra.

Ha Horthy bármilyen igénnyel fordul a miniszterelnökökhöz, akkor általában nem fordulnak szembe vele, sőt Horthy személyes tanácsadóinak is kikéri a véleményét, kulturális, gazdasági vagy akár katonai kérdésekben. Ez a szerep 1938-tól jelentősen megváltozik, hiszen sokkal jobban felgyorsulnak az események, mint 1922 és 1930 között.

Turbucz Dávid szerint Bethlen István miniszterelnöksége idején 1922-ben egy olyan választási törvényt adnak ki, amely autoriter rendszer felé tereli az ország irányítását. – Nem volt kérdés, hogy az ellenzéknek nem volt lehetősége a pozícióiból befolyásolni a politikai folyamatokat, legyen szó a Peyer Károly vezette Szociáldemokrata Pártról vagy a Gömbös Gyula-féle Fajvédő Pártról – vélekedett a kutató. A gazdasági világválság hatására, 1931–32-től újra a napi politika irányításának aktív részvétele mellett dönt.

Szakály Sándor kitért a revízió kérdésére is, szerinte ebben mindenki egyetértett, csupán annak mértékében és módjában volt megosztó a közvélemény. Magyarország nem kapott ígéretet sem Nagy-Britanniából, sem Franciaországból, így Olaszország felé fordult.

– Próbálja meg valaki 1938-ban azt mondani, hogy elutasítja Felvidéket, Kárpátalját vagy Észak-Erdélyt. Aki ezt fel merte vállalni, az politikailag halott volt Magyarországon

– fogalmazott a történész, aki jelezte: még 1941 májusában is úgy látja a közvélemény, hogy egy olyan gyors lefolyású német–szovjet háborúban vesz részt Magyarország, amelyet az év végére fegyverszünet, majd béke követ, hiszen senki nem gondolja, hogy egészen Vlagyivosztokig mennek el a német csapatok. – Az elit egyértelműen úgy kalkulált, hogy ha a németek oldalán részt veszünk a második világháborúban – mint a szlovákok, a románok és a finnek – akkor a Magyarországhoz csatolt területeket nem adják vissza a szintén Hitlerrel szövetséges szomszédos államoknak.

A hadiállapotról Horthy dönt, mivel ez egyértelműen államfői jogkör volt, így Bárdossy László miniszterelnök csak egy kormányzói határozatot jelent be a parlamentben

– mondta Szakály Sándor, aki szerint esetleg 1941 őszéig, a Wehrmacht előrenyomulásáig lehetett volna elodázni a hadiállapot bejelentését.

Turbucz Dávid szerint ha az angol–francia támogatást megkapta volna a revízióra Magyarország, akkor kétséges, hogy a tengelyhatalmakhoz csatlakoztunk volna.

– A harmincas évek végén a magyar export hetven-nyolcvan százaléka Németországba és Olaszországba megy, ami ellen nem lehetett volna fellépni

– szögezte le a történész, majd rámutatott arra: ideológiai okokból sem a szociáldemokrata párt, sem Horthy Miklós nem akart a Szovjetunió csatlósává válni, így a kutató egyértelműen kényszerpályának nevezte a Hitlerrel való szövetséget. – Magyarország nem maradhatott volna ki a második világháborúból a kormányzó személyétől függetlenül, mivel óriási hegemóniára tett szert Németország – mondta Turbucz Dávid, ugyanakkor úgy látja, nem kényszerült Horthy rögtön a kassai bombázás után a második világháborúba való belépésről dönteni, mivel a németek nem helyeztek nyomást a magyar politikai elitre.

Horthynak már az első világháborúban megvolt a nemzetközi tekintélye
Fotó: Wikipedia.org

Biztonságban éltek a zsidók a német megszállásig

Szakály Sándor elmondta, 1938-tól a magyar zsidóság jogait ugyan korlátozták, de a lét- és vagyonbiztonsága ebben az időszakban továbbra is az egyik leginkább biztosított volt Európában. Ellenpéldaként említette a németek által megszállt területeket, azaz Franciaországot, a Benelux államokat, Európa északi részét, Lengyelországot vagy a megszállt szovjet területeket. – Horthy Miklós csupán 1944 május-júniusában értesült a zsidók haláltáborokba való deportálásáról, ezért júliusban levelet intézett volna Hitlernek, amelyben számon kérte volna a náci vezér ígéretének megszegését és azt is írta, olyan atrocitások érik a zsidóságot, amely elfogadhatatlan az emberek számára. Ezt a levelet azonban nem küldték el, mivel a Horthyhoz hű politikusok – Lakatos Géza vagy Miklós Béla – úgy ítélték, hogy ez a helyzet megváltoztathatatlan – ismertette a főigazgató, megjegyezve: ennek fényében Horthy is felelős volt a történtekért, de úgy véli, szándékosság nem volt benne.

– A kérdés továbbra is az, hogy ha 1944 márciusában leváltották volna Horthyt, lett volna-e olyan politikus, aki mentesítette volna a zsidókat a deportálások alól – jelezte a főigazgató.

Felmerült a kérdés, hogy a lengyelországi deportálások már 1943-ban elkezdődnek, erről Horthy miért csak egy évvel később tudott. – 1943-ban Klessheimben volt Horthy–Hitler-találkozó, ahol Hitler nagyon határozottan követeli Kállay menesztését. Horthy ekkor azt érezte, hogy a zsidótörvényekkel megfelelően kiengesztelte Hitler igényeit, de

a zsidók tömeges mészárlásáról 1943-ban sem Sztálinnak, sem Churchill brit miniszterelnöknek, sem Roosevelt amerikai elnöknem nem volt elég információja. Ráadásul az 1944-es svájci csúcstalálkozón utóbbit nem különösebben érdekelte a magyarországi zsidók helyzete.

Turbucz Dávid úgy vélte, Horthyt Trianon radikalizálta, antiszemitává vált, aki ugyan szelektíven állt hozzá a zsidósághoz, de megsemmisíteni nem akarta őket. Azzal ugyan egyetértett a kutató, hogy a népirtást Horthy az úgynevezett auschwitzi jegyzőkönyvekből tudta meg, ugyanakkor arról is beszélt, hogy a belügyminisztérium az említett, 1943-as klessheimi találkozó előtt egy tájékoztató anyagot adott Horthynak, melyben különbséget tettek a magyar és a német mód között a „zsidókérdés megoldásában.” A kutató azt állítja: több irat is bizonyítja, hogy Horthy tudta a lényeget: a németek megsemmisítik a zsidóságot. Azaz nem akarta a népirtást, de már 1943-ban tudatában lehetett a zsidók sorsa tragikus alakulásának. A kutató úgy vélekedik: annak ellenére lehet nagyobb a felelőssége a kormányzónak a főigazgató által elmondottaknál, hogy Horthy a katonai helyzet alakulása és a nemzetközi nyomás miatt 1944. július 6-án leállíttatta a deportálásokat.

A vita teljes terjedelmében itt tekinthető meg: