Az örök élet tudatában újjászületett, megelégedett emberek lehetünk

Hogyan tudunk lélekben megérkezni a húsvétba, amikor már második éve kényszerülünk otthon tölteni az ünnepet? Halandó emberként miként tudjuk befogadni a feltámadás csodáját? Mit tehetünk azért, hogy a húsvéti örömhír mindennapi életünk során is erőt adjon? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Steinbach Józseffel, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspökével.

"Soha ne felejtsük el, hogy az a szabadság, amiben vagyunk és amivel sokszor visszaélünk, csak ezen a keresztény, krisztusi alapon jöhet létre." Magyar Nemzet fotó:Mirkó István

– A koronavírus-járvány miatt az egyházak idén is rendhagyó ünnepi alkalmakat tartanak. Milyen hatásai, esetleg pozitív velejárói lehetnek annak, hogy a templomoktól távol kell töltenünk az ünnepet?

– Már egy ideje benne vagyunk ebben a helyzetben, rászorulva az internetes világ adta eszközökre. A sok keserűség részben a javunkra vált, mert rengeteg olyan lehetőséget fedeztünk fel, amelyről eddig is tudtunk, de nem éltünk velük, mert nem voltunk ebben a kényszerhelyzetben. Minden tiszteletünk a lelkészeké és papoké, hogy olyan hamar feltalálták magukat ebben az új helyzetben. Mivel gyülekezeteink nyolcvan százalékában már a relatíve idősebb korosztály is él az internettel, online istentiszteleteket és alkalmakat tartottunk, és ennek különböző variációi jelentek meg. Sokan rájöttek arra, hogy egy hagyományos istentiszteleten online részt venni nem a leghatékonyabb, így elkezdtek istentiszteleti kisfilmeket készíteni, lerövidíteni az alkalmakat vagy más műfajokat kipróbálni. De a lényeg mindig az evangélium közvetítése, és talán még az is előfordulhat, hogy a húsvéti örömüzenet online közvetítéssel sokkal több emberhez eljut.

– Előfordulhat, hogy többen vesznek részt online formában az istentiszteleteken, mint a járvány kezdete előtt?

– Az online alkalmak nézettségi mutatóival óvatosan kell bánni, mert nem tudhatjuk, hogy hányan csak belenéztek, hányan csak a háttérben hallgatták az istentiszteletet, miközben valami mást csináltak, és hányan hallgatták úgy, mintha személyes istentiszteleten lennének. Szerintem az utóbbi aránya körülbelül tíz százalék. Ne felejtsük el, hogy az istentisztelet alapvetően egy közösségi alkalom, és bár nagyon sok olyan dolgot tanultunk, amit a vírus elmúltával kamatoztathatunk a szolgálatban, meggyőződésem, hogyha az Úr megadja a szabadulást, akkor vissza kell térni a személyes jelenléthez – akár azon az áron is, hogy egy ideig szüneteltetjük az online alkalmakat. Egyébként az is látható, hogy egy év után nagyon vágynak a hívek a személyes, templomi találkozásokra; rájöttünk, milyen nagy ajándék, hogy együtt lehetünk vasárnapról vasárnapra, alkalomról alkalomra.

„Soha ne felejtsük el, hogy az a szabadság, amiben vagyunk és amivel sokszor visszaélünk, csak ezen a keresztény, krisztusi alapon jöhet létre.”
Magyar Nemzet fotó:Mirkó István

– A járvány okozta nehézségek akadályt jelentenek abban, hogy hitünket a megszokott módokon gyakoroljuk. Mit tudunk tenni azért, hogy ne kényelmesedjünk bele egyházi közegeink ritkább látogatásába?

– Egyik fontos feladatunk, hogy közbenjáró könyörgést mondjuk egymásért: vannak, akik gyászolnak, sokan betegek, de imádkoznunk kell az orvosokért, nővérekért, az egészségügyben szolgálókért és a vezetőkért is, akik helytállnak ebben a nehéz helyzetben, és persze mindannyiunkért. Ugyanakkor az elkényelmesedés kísértése alapvetően fennáll. Az online istentisztelet ebben a kényszerhelyzetben is olyan istentisztelet, mint a többi. Lelkileg ugyanúgy fel kell rá készülni, rá kell szánni rá az időt, mert egyébként nincs meg a kellő figyelem. Mivel sok gyülekezetben hetek vagy hónapok óta online alkalmak vannak, előfordulhat, hogy elszokunk az istentiszteleti alkalmaktól, egyáltalán a gyülekezettől. Van ok az aggodalomra, olyannyira, hogy a lelkészek közül sokan azt mondják, hogy bizony újra kell majd építeni a gyülekezeteket, ami hatalmas feladat lesz. Sokat tanultunk, sok új módszert alkalmaztunk, de figyelni csak akkor tudunk, ha az időt lélekben, testben odaszánjuk az istentiszteletnek – az online térben is ezt kell megteremteni, és a lelkipásztorok feladata az, hogy erre tudatosan „neveljék” a híveket.

– Húsvétkor a megfeszített Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük. Mit gondol, miként éli meg a ma embere ezt az ünnepet?

– Egy nagyon változó, vágtázó világban élünk, amelyben csak kapkodjuk a fejünket. De az a meggyőződésem, hogy az egyháznak szeretnie kell a ma emberét. Hogyha az egyház hatósággá válik, és nem tudja a hozzá fordulóval éreztetni, hogy szereti őt féltő, krisztusi szeretettel, vagy ha ez a szeretet nem hiteles, akkor az egyház nem tudja betölteni a szolgálatát. Meg kell hogy legyen az egyházban ez a felülemelkedett lélek, ami azt jelenti, hogy még azokhoz is képes odafordulni, akik egészen mást gondolnak a világról, mint ő. Vagyis az egyháznak határozott irányt kell mutatnia a Jézus Krisztusba vetett hitről, az örökkévaló értékekről és legfőként az örök életről, de ezzel az üzenettel mindenki felé nyitottnak kell lennie. Az egyház ne úgy tegyen hitvallást, hogy abban van valami visszavágás, ami inkább gyűlöletet kelt, hanem mint aki hűséggel és prófétai bátorsággal felvállalja a hitét – ez nagyon fontos –, de mindenkit szeretve, mert Krisztus üzenete egyetemes, és ez az üzenet éppen húsvétkor ragyogott fel.

– Talán ez az üzenet adhat a leginkább erőt ahhoz is, hogy az elmúlást, az ember halandó voltát jobban megérthessük és elfogadhassuk.

– A ma embere számára különösen nagy probléma, amit Heidegger így mond: „az ember léte a halál felé való lét”. Ezért az életünknek része a félelem és az aggódás, a bizonytalanság, amit most különösképpen átélünk. De mi marad nekünk, amikor eljutunk azokhoz a határkérdésekhez, amelyekkel emberi bölcsességgel, erővel, akarattal már nem tudunk mit kezdeni és nem tudjuk megoldani? Erre válasz a húsvéti evangélium: mert Isten, aki hatalmas, aki az élet pártján áll és szereti az embert, aki minden életnek forrása, nem akarja a halált – az életet akarja. Olyannyira, hogy ezt a szétesett világot, amelyben megjelent a halál, Krisztusban, egyszülött Fiában megmutatott szeretetében legyőzte. Jézus feltámadt a halálból, és örök életet adott nekünk. Ha értelemmel és racionálisan akarjuk felfogni az örök életet és a feltámadást, akkor elvesztettük a csatát, mert a rációval, az értelemmel csak a világ egy darabját tudjuk megragadni, de ami ezen túl van, azt egy másik, Istentől kapott eszközünkkel tudjuk megragadni, ez pedig a hit.

– Jézus Krisztus feltámadása talán a legnagyobb hitpróba sok embernek. Hogyan közelítsünk hozzá és próbáljuk meg befogadni a feltámadás valóságát?

– Az egyház legfontosabb feladata, hogy ezt az örömhírt hirdesse és már itt a földön is újjászületett emberként éljünk. Egy csodát nem lehet magyarázni. A földi életünk tele van csodákkal, csak nem vesszük észre. Az utóbbi egy évben azt talán észrevettük, hogy ami eddig természetes volt, most nem az: rájöttünk, hogy minden csoda volt, hogy minden perc kegyelem. Az ember úgy működik, hogy ott kérdez rá az evangéliumra, ahol lát hitelességet. Minden Bibliában elhangzó keresztény bizonyságtétel úgy született meg, hogy az emberek látták, hogy a keresztények mennyire szeretik egymást, rákérdeztek erre, és válaszként hirdették nekik az evangéliumot. Ez régen is így volt és ma is így van, de azt fontos tisztázni, hogy a hitelesség nem tökéletességet jelent. Isten Jézus Krisztus tökéletességén keresztül néz minket, és az ő érdeméért szentnek tart minket, holott nem vagyunk azok. Ez a megelőlegezett bizalom indít arra minket, hogy megtisztuljon az életünk. Arra, hogy tudom, minden nyomorúságom, gyarlóságom és törékenységem ellenére az Isten kezében vagyok, az Isten által vezetett ember vagyok, aki egyre inkább megtisztítja az életemet, és az isteni cselekvés látszik rajtam. Ez vezetheti a ma emberét ahhoz, hogy elkezdjen érdeklődni az evangélium után. Ezért kell folyamatosan könyörögni az egyházért, hogy legyen hiteles és hogy be tudja tölteni a küldetését ebben a világban, ami a szolgálat és a krisztusi szeretet.

– Nemcsak a feltámadás, de az újjászületés is szervesen kapcsolódik a húsvét lényegéhez. „Szükség néktek újonnan születnetek” – olvassuk a Bibliában. De van-e mód rá, hogy a lelki megújulást, a húsvét üzenetét életünk általános sarokpontjává tegyük?

– Az újjászületés legfőképpen azon mérhető, hogy miként bánok a másikkal. Nekem az örök élet értelme és hite ad örömöt a földi életemben, történjék bármi. Mindaz, ami az evangéliumban az örök életről elhangzik, az ezért a világért szólal meg, hogy ez a világ szebb legyen, hogy ebben a világban jobban tudjuk becsülni és szeretni egymást, hogy ne akarjunk mindent itt, azonnal, most, ebben a világban megragadni, kilökve a másikat, mert ha van örök élet, és ennek tudatában éljük meg a jelent, akkor van egyedül esélyünk újjászületni, új emberként élni. Akkor lehet lassabban, szebben élni, megbocsátani és újrakezdeni. Ha tudom, nem minden kell most azonnal, mert egy nagyobb tágasságban élem meg az életemet. Hiányzik a megelégedettség lelkülete, manapság állandó kísértésben élünk. Döntő kérdés, hogy kit tudjuk-e mondani azt, hogy „Uram, nekem ennyi elég. Én nagyon sokat kaptam, és boldog vagyok. Tudok adni másnak, és elengedni dolgokat. Adott ponton alul tudok maradni.” Ez az örök élet hite nélkül nem megy. Test szerint zsigerből, önzésből, érdekek alapján, indulatból, sokszor halálos gyűlölettel viszonyulunk egymáshoz, és ez nagy baj. Minden konfliktus ebből fakad, a hétköznapiaktól a világméretű konfliktusokig, mert nincs meg eléggé bennünk az örök életbe vetett hit. Ez a húsvét evangéliuma: örök életet adott nekünk az Isten Jézus Krisztusban azért, hogy már itt, ez a földi élet is szebb legyen; hogy elkezdődjön valami, ami aztán „odaát” kiteljesedik.

– A húsvéthoz különböző népszokások, hagyományok kapcsolódnak, de néha úgy tűnik, mintha elfelejtenénk, mi ennek az ünnepnek a valódi jelentése.

– Fontos tudni, hogy minden húsvéti népszokásnak van keresztény gyökere, nem véletlen, hogy ezek kialakultak. Lehet, hogy mi már ezeket gépiesen alkalmazzuk, és nem mindnek ismerjük a gyökerét, azt, hogy ezek a szokások a keresztény egyházi év egyes alkalmaihoz kapcsolódtak. Fontos, hogy ne engedjük, hogy ezek a szokások elszakadjanak a keresztény gyökerüktől és önálló életet kezdjenek élni, ami mögött már nincs ott az evangéliumi lényeg – ez az egyház felelőssége. Mindent, amit az egyház tesz és létrehoz, csak azért teheti meg, hogy a lényeget szolgálja, ez pedig a húsvéti örömhír, miszerint Isten nem engedi, hogy aláhulljon az életünk egyéni, egyházi, közösségi, társadalmi értelemben és világméretekben sem, hiszen „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Ez a földi élet egyszer letelik, életünk része a halál, de a halál – ahogy ezt egy nagy evangélikus-teológus mondta – az élet kiteljesedésének a kezdete, ha hitben járunk. A meghalás sohasem egyszerű, csak alázattal lehet beszélni róla, de aki hitben jár, az a haláltól nem fél. A meghalástól bizony félünk, de hisszük, hogy Isten az utolsó percig velünk lesz, és nem hagy el minket. Sose feledjük, hogy a halál nem más, mint az Úrhoz való megérkezés.

– Mit gondol, eljuttatható-e az evangélium, a húsvéti örömhír az egyháztól, Istentől elszakadt emberekhez?

– Egy szekularizációs folyamat időszakában élünk, de én hiszem, és biztos vagyok benne, hogy lesz egyszer egy visszafordulás, egy ébredés, egy megújulás. Én magam is küzdök egyházvezetőként és lelkészként is ezzel a problémával, vagyis hogy miként lehet a ma emberét megszólítani az evangéliummal, az egyház üzenetével. Azokat, akik szinte már teljesen, gyökereikben elszakadtak ettől a narratívától, ettől a kultúrától. Vagy nem kaptak olyan nevelést, vagy sokféle törés volt az életükben, és már a második-harmadik generációhoz tartoznak, akik teljesen elszakadtak az egyháztól, és nem jelent nekik semmit. Két lehetőség van. Egyrészt próbáljuk meg lefordítani az egyház üzenetét a ma emberének nyelvére. Ha nem értenek bennünket, ha nem tudunk olyan alkalmakat szervezni, és úgy elmondani a gondolatainkat, akkor egyszerűen nem jut el hozzájuk az üzenet. De az igazi titok abban rejlik, hogy tudunk-e az egyháztól elszakadt emberrel először másról beszélni, és nem az evangéliumról. Lehet, hogy hosszú ideig csak nekem kell hallgatni. De kialakul egy olyan bizalmi viszony, amiben a másik egyszer csak befogadó lesz, és akkor meghallja már azt is, amit én akarok mondani, és amiben tapintatosan adagolva ott van az evangélium.

– Ennek a bizalmi viszonynak a kialakítása csak egyéni beszélgetések útján lehetséges vagy az egyház is szerepet kap benne?

– Szerintem az egyház türelmetlen. Azonnal, sokszor gyomortaposó módon próbálja megértetni az emberekkel az evangéliumot. Ehhez bizalmi viszony kell, és egy adott ponton eljön az idő, az Istentől rendelt idő, amikor én is beszélhetek, tapintattal. Másrészt az egyháznak az is feladata, hogy a keresztény kultúrát átörökítse, továbbadja. Tudomásul kell venni, hogy a keresztény hitet nem lehet másként továbbadni, csak az egyház nyelvén, a Biblia nyelvén. Nekünk az is feladatunk, hogy a következő generációk megtanulják az egyház nyelvét, amin a hittitkok továbbadhatók. És még valami: nagyon szeressük ezt a csodálatos keresztény kultúrát, ami a miénk, és soha ne mások ellenében határozzuk meg magunkat. Soha ne felejtsük el, hogy az a szabadság, amiben vagyunk, és amivel sokszor visszaélünk, csak ezen a keresztény, krisztusi talajon jöhetett létre.

– Mit tanácsol azoknak, akik vagy a rendhagyó ünneplés vagy más, lelki vagy fizikai okokból nem tudnak kellően „megérkezni a húsvéthoz”? Tudunk-e ezekben a zavaros időkben a keresztre koncentrálni?

– Az Istennek biztosan célja van azzal, hogy egy éve a korlátozottságban kell elcsendesednünk, szűkebb körben élni, magunkba nézni. Isten arra késztet minket, hogy elgondolkodjunk az életünkön és belegondoljunk abba, hogy milyen kicsiny és törékeny az ember, és mégis milyen naggyá tette őt az Isten az ő szeretete által. Ez indítson minket alázatra és hálaadásra, tekintsük ezt a próbatételt is egy kegyelmi időnek. Most nem tudunk annyit „pörögni”, fontoskodni. A ma embere egyenesen retteg a csöndtől, mert szembe kell néznie életének sokszor gyarló, hiábavaló voltával. Kérdés, hogy a mostani életmódunk meddig folytatható. Nem a világ összes nyomorúságát kéri rajtunk számon az Isten, nem a világ összes emberét, hanem azokat, akiket ránk bízott: a házastársamat, a gyermekeimet, az unokáimat, a szüleimet, a munkatársaimat. Ugyanakkor az idei húsvéton könyörögni fogok a megoldásért, a nyitás lehetőségéért, azokért, akik egy esztendeje egzisztenciálisan is nehéz helyzetben vannak. Hiszem, hogy az Úr ad megoldást, és nemcsak a régi életünket adja vissza nekünk mielőbb, hanem Általa megújultan, örömmel és hálával készülhetünk a várva várt nyitásra.