Jól halad a Hős utcai nyomortelep felszámolása

A mélyszegénységgel, a közbiztonság hiányával és a súlyos drogproblémákkal összeforrt Hős utcai telep felszámolásáról Kőbánya alpolgármestere, Weeber Tibor számolt be lapunknak. Elmondása szerint a szanálás az épület állag- és statikai romlása miatt is elkerülhetetlen volt, mert a lakások értéke folyamatosan csökkent, végül pedig lenullázódott volna.

Ritó Szabolcs
2021. 04. 25. 6:50
A Hős utca 15/A-B épületei a kőbányai önkormányzat szerint menthetetlen állapotban vannak Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik idős lakó lapunknak elmondta: albérletben lakik itt, de a lakás tulajdonosa még nem egyezett meg az önkormányzattal.

Tudomása szerint jelenleg húsz családnak van vitája az önkormányzattal, és mindegyikük ügye a bíróságon van, ügyvédek segítik őket.

– Az önkormányzat nem hajlandó öröklakást felajánlani a tulajdonosoknak, a felajánlott négy-öt milliós vételár pedig nem elegendő arra, hogy máshol vegyenek ingatlant a fővárosban – mutatott rá. Azt is hangsúlyozta: ha Budapesten ez a vételár nem elég másik lakás vásárlására, akkor az önkormányzat adjon annyit, amiből már lehet lakást vásárolni, vagy adjon öröklakást.

A gyerekekre már veszélyes a környezet

A Hős utca 15/B épületében járva azt tapasztaltuk, hogy több lakás előtt is gyermekruhák száradnak a kifeszített szárítókötélen. Ahogyan az A épületben, úgy itt is egymást követik a befalazott ajtók és ablakok, vagy az éppen üresen maradt, feltört lakások, ahol az építési hulladékon át a szétvert bútorig minden előfordul.

A lakók szerint a feltört lakások komoly veszélyt jelentenek a gyerekekre, mivel sok helyen már nincs ablaküveg, így a gyerekek könnyen kizuhanhatnak, vagy a mindenféle éles tárgy és törmelék összevághatja őket. Gyakran a szülők deszkázzák be az üres lakások bejáratát, sokszor azonban mások újra elbontják az akadályt.

Felújított önkormányzati ingatlanokat ajánlottak a lakóknak

A B tömbben találkoztunk olyan lakástulajdonossal is, aki elfogadta az önkormányzat csereingatlan-ajánlatát. Az idős hölgy arról számolt be, hogy már a napokban költözhetnek, mert aláírta a szerződést, és már csak a polgármester szignójára várnak. – Húsz évig laktam itt, és szerettem itt élni. Nehéz lesz a változás, ráadásul ez a saját tulajdonom volt, de megkaptam cserébe azt, amit kértem az önkormányzattól – fogalmazott, és elmondta, hogy az ő alapvető igénye az volt, hogy a gyermekei is vele élhessenek. – A nagyobbik lányom albérletben él, a másik lányom a férjével és a kisfiával pedig itt lakik velem. Huszonöt négyzetméteren élünk, fürdőszobánk nincs.

A lakásért 5,4 millió forintot ajánlott az önkormányzat, de tudtam, hogy abból hasonló paraméterekkel rendelkező lakást sem találnék Budapesten – mondta. A tulajdonos elárulta, az önkormányzat egy 67 négyzetméteres, felújított cserelakást adott nekik, ahol három különnyíló szoba van, fürdőszoba és vécé, konyha és spájz.

Határozatlan idejű bérleti szerződést kapott, a bérleti jogot a lányai és az unokái is örökölhetik.

– Nagyjából harmincezer forint körül van a bérleti díj havonta, és azon felül a közös költség. Ha nincs velünk semmi gond bérlőként, az önkormányzatnak nincs joga felbontani a szerződést – mondta. A bérlő szerint azok a családok, akik nem fogadták el az önkormányzat ajánlatát, nem látják reálisan a helyzetet, mert pénzt is akarnak és lakást is, pedig kompromisszumra kellene törekedniük.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.