Miként a Magyar Nemzet is beszámolt róla, Kerpel-Fronius Gábor nemrégiben a közösségi oldalán mutatta be Csomay Zsófia építész Szent György téri, a Sándor-palota és a Karmelita kolostor melletti térség beépítéséről szóló látványterveit, ahol elképzelésük szerint a Magyar Nemzeti Galéria is – szemben a Városligettel – a múzeum számára alkalmas épületet kapna. Az építészeti tervek közzétételét követően viszont a galéria új épületének várbéli, Szent György téri elhelyezése gyakorlatilag egyetlen támogató megjegyzést sem kapott Kerpel-Fronius Gábor Facebook-oldalán, sőt az egyik legnagyobb ellenzéki hírportálon is szavazásra bocsátották a kérdést, ahol nyolcvanszázalékos arányban az a válasz született, hogy az új galéria helye a Városligetben, a volt Petőfi Csarnok helyén legyen.
Tiltakozásra buzdít a Budavári Lakosok Szövetsége
Tiltakozásra szólította fel az I. kerület lakosait a Budavári Lakosok Szövetségének elnöke. Tóthné Z. Nagy Erzsébet Budapest főpolgármester-helyettesének a Szent György térre vizionált építészeti tervei kapcsán kijelentette: Kerpel-Fronius Gábor javaslata mindennek ellentmond, amit a budavári lakosoknak a Várnegyed jelent. A szervezet elnöke továbbá közölte: V. Naszályi Márta újabb propaganda-hadjáratot indított a budavári Palotanegyedben zajló rekonstrukciós munkálatok ellen.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!