Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke a lapnak elmondta: az üdülő a MÚOSZ-tagság egy része számára érzelmi kérdés – vannak, akik családok generációi óta oda járnak nyaralni –, másoknak gazdasági ügy vagy éppen teljességgel érdektelen. A tihanyi üdülőt az elmúlt évek átlagában a tagok három-öt százaléka vette igénybe, miközben a fenntartását a teljes tagság finanszírozta a tagdíjakból. A tihanyi üdülő történetének a 2018-as nyár volt a csúcsszezonja a kihasználtságot (és a bevételt) tekintve, de az üdülő abban az évben is veszteséges volt, vagyis a szükséges ráfordításokat és az amortizációt a bevétel nem tudta ellensúlyozni.
Médiaszövetség: A MÚOSZ a politizálásra és a bevételszerzésre összpontosít
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székháza után áruba bocsátotta tihanyi üdülőjét is. „A magyar újságírók elmúlt időkből ránk maradt szervezete ma az újságíró-társadalom érdekképviselete helyett kizárólag a politizálásra és a bevételszerzésre összpontosít” – írja közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ). A tihanyi üdülőt kilencszázmillió forintért adta el az újságíró-szövetség, érvelésük szerint veszteséges volt a fenntartása. A döntés megszületése után több vezető tisztséget betöltő tag benyújtotta lemondását.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!