„Pál apostol figyelmeztet: mindent szabad, de nem minden használ”

A szélsőségesek elenyésző kisebbségben vannak Nyugat-Európában, csak ők a leghangosabbak, provokálnak, és ezzel lejáratják az egyházat – jelentette ki lapunknak Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök. Szavai szerint a nyugati szélsőség ugyanakkor itthon elkerülhető, csak tartani kell a fő irányt, ami Krisztusé. Gáncs Péter beszélt arról az örömteli folyamatról is, amelynek keretében itthon, az evangélikus egyházban új gyülekezeteket plántálnak, másokat újjászerveznek.

A püspök örül, hogy az evangélikus egyház sok oktatási intézményt tudott átvenni.

– Közel ötven éve, 1974-ben avatták lelkésszé, azóta felnőtt legalább két generáció. Milyen irányba változott az eltelt évtizedek alatt a világ, Európa és benne Magyarország?

– Amikor lelkész lettem, a Nyugat a vágyott szabad világot jelentette a számunkra. Aztán a nyolcvanas évek közepén, amikor már oldódott a helyzet, személyes élményeket is szerezhettünk Európa nyugati és északi felében. Meglepetést jelentett, hogy az egyházhoz való hűség, kötődés nálunk gyakran nagyobb volt, mint Európa fejlettebb részein. S ez főképpen igaz volt a falvainkra. Magam 1981 és 1997 között Nagytarcsán szolgáltam, ahol nagyon erős volt a híveink kötődése. Ehhez képest, bár Nyugaton az egyházi intézmények jobban fel voltak szerelve és érezhetően magasabb volt az életszínvonal, lelki értelemben nem tapasztaltam lemaradást. Nem éreztem ott azt, hogy most vagyok keresztény Nyugaton, ahonnan majd utazok haza a pogány Keletre, Magyarországra.

– S mi történt az azóta eltelt évtizedekben?

– A német és skandináv lelkészek olykor rácsodálkoznak: „Ti iskolákat vesztek át, mi éppen most adjuk vissza az intézményeket, mert azok fenntartása nem az egyház dolga.” Úgy tűnik, Európa élő lelkiismerete lehetünk, hogy vegyük komolyan a keresztény értékeket. Fontos azonban, hogy ne oktassuk ki a Nyugatot. Jó, ha mi is a saját házunk táján söprögetünk.

A püspök örül, hogy az evangélikus egyház sok oktatási intézményt tudott átvenni. Fotó: Kurucz Árpád

A templomaink, hogy finoman fogalmazzak, nincsenek teljesen kihasználva, és a megkötött házasságok fele válással végződik. Ez azért elgondolkodtató. A szabadságot mi is sokszor félreértettük, és félre is értjük. Meg kellene találnunk a szabadság igazi tartalmát, ami Nyugaton részben elveszett. Sajnos mi sok tekintetben ezt az üres szabadságot vettük át. Meg kell értenünk, hogy valamire vagyunk szabadok, és nem szabad mindent kirúgnunk magunk alól és menni a saját fejünk után!

– Ha valaki 1974-ben azt mondja önnek, hogy néhány évtized múlva a svéd állami egyház kiáll a transzneműek jogai mellett, míg a Finn Evangélikus–Lutheránus Egyház csatlakozik az ottani Pride-felvonuláshoz, akkor mit mondott volna neki?

– Egészen biztosan nem hittem volna el. Akkor még felnéztünk a keresztény Nyugatra, és csak később láttunk reálisabb képet mindarról, ami ott van.

– S mit mond most, hogy mindezek valósággá váltak?

– Valóban sok fonák, furcsa torzulás van Nyugaton és Északon, keresztény körökben. A szélsőségeket ugyanakkor ne keverjük és mossuk össze az átlaggal. Láttam erős, komoly, élő gyülekezeteket Németországban, Finnországban, Norvégiában vagy éppen Svédországban is. S láttam persze olyan templomokat is, amelyek üres csigaházhoz hasonlítottak, már nem volt bennük élet, csak a hatalmas falak. A kép tehát rendkívül összetett, a sajtó pedig szereti levadászni a szélsőségeket, mert ezek a hírek nagyot szólnak.

– Ebben lehet igazság, de a sajtó is csak azt tudja kiemelni, ami megtörténik.

– Ez igaz, de az evangélikus vallású skandináv emberek többsége nem osztja ezeket a szélsőséges nézeteket. Persze a skandináv szemlélet számunkra idegen, mi abba nőttünk bele, hogy jó és rossz értelemben vannak korlátok, amelyek részben lezárnak, másrészt védenek és megóvnak minket. Skandináviában a korlátlan szabadságot hirdetik, és sokszor az egyház is e mögé áll. Azt sugallja, mintha ez lenne a keresztény szabadság. Ugyanakkor a szélsőségesek elenyésző kisebbségben vannak, csak ők a leghangosabbak, provokálnak, és ezzel lejáratják az egyházat. Úgy vélik, mindig, mindenben a kisebbségek mögé kell állni. Szerintem meg kell vizsgálni, hogy az adott kisebbség mit képvisel. Azért van kisebbségben, mert elnyomják, vagy azért, mert amit képvisel, az nem „kompatibilis” a többségi normalitással.

– Hogy létezhet az, hogy a keresztény egyházaknak sokfelé Nyugat-Európában fontosabb a politikailag korrekt magatartás, minthogy kiálljanak krisztusi tanításai mellett?

– A megnyilvánulásuk mögött talán az a szándék húzódik, hogy az egyház szeretne modernnek, korszerűnek tűnni. S abban bíznak, hogy ha minden trendi dolgot támogatnak, akkor azt fogják mondani, hogy milyen haladó gondolkodású az egyház. Ezek a szélsőséges megnyilvánulások ugyanakkor kontraproduktívak, mert az emberek az egyházban éppen a jó értelemben vett állandóságot, stabilitást, ha úgy tetszik, a konzervativizmust keresik, amelyre alapozni lehet.

– S persze leginkább Istent.

– Igen. Ugyanakkor Krisztus nem foglalkozott külön a homoszexualitás kérdésével. Bár akkor is voltak ilyen jelenségek, de ez számára nem volt központi kérdés. Jézus a felelős szabadságot és a szolidáris, befogadó szeretetet hirdette és élte meg. Pál apostol figyelmeztet, hogy mindent szabad, de nem minden használ. Az üres szabadság rombol.

– Van pozitív hatása is a skandináv modernitásnak? Tódulnak a hívek a templomokba?

– Egyáltalán nem, az egyház ugyanakkor megosztott lett.

– Mit lehet tenni, hogy a józan ész kerekedjen felül Európa jóléti államaiban? Lehet-e egyáltalán bármit tenni?

– Egyetlen esély, hogyha a lelkészek tényleg Isten igéjét hirdetik. Nagy felelősség eldönteni, hogy trendik, PC-k, modernek akarnak lenni, vagy merik azt hirdetni, amit Jézus ránk bízott? Az élő és ható ige át tudja formálni az ember gondolkodását. Ha az egyház a megtérés fontosságát tudja hirdetni, az életeket ment, máskülönben üresre prédikálják a templomokat.

– Sokan gondolják azt, hogy a hanyatlás nálunk is elkerülhetetlen. Mit gondol, van remény védekezni az őrület ellen?

– Az a lényeg, hogy a fő irányt ne tévesszük el, és az a benyomásom, hogy a lelkészi karunk túlnyomó többsége józan biblikus alapokon áll és prédikál, és próbálja a gyülekezetét építeni. Vannak szabadabb elvek alapján gondolkozó kollégák is, velük meg kell próbálni értelmes teológiai párbeszédet folytatni. A fő irány: Krisztus!

– Magyarországon a kormány is kiáll a hagyományos értékek, a hit, a haza, a család és a gyermek mellett. Magára is haragította ezzel Brüsszelt, ahol mindent megtesznek azért, hogy az LMBTQ-lobbit az oktatási intézmények falain belülre segítsék. Helye van az ilyen szintű érzékenyítésnek az iskolákban?

– Én egyelőre nem érzékelem a közvetlen veszélyt, hogy ott állnának az iskoláink, óvodáink közelében olyanok, akik ezt a propagandát terjeszteni akarják. Ugyanakkor azt sem mondom, hogy nincs jelen ez a szélsőség, elegendő csak a múlt hét végi Pride felvonulásra gondolni.

– Azért az kiderült, hogy a Labrisz Leszbikus Egyesület már jó ideje tart homoszexuális érzékenyítő előadásokat hazai középiskolákban. S a szervezet gondozásában jelent meg az első magyar LMBTQ-mesekönyv Magyarországon. Ezek komoly intő jelek.

– Az egész kicsit olyan, mint a vírusveszély, meg kell erősíteni vele szemben az immunrendszert. Fel kell készíteni erre a gyerekeket, a problémától ugyanis nem lehet őket hermetikusan elzárni. Az oktatási intézményeknek ebben óriási felelőssége van, és elfogadom, hogy a család első számú joga a nevelés. E téren ugyanakkor szkeptikus vagyok, mert a gyerekek az idejük jelentős részét az iskolában töltik, másrészt sok családban a túlterhelt szülők nem tudják megfelelően kézben tartani a gyermekük nevelését. S akkor még nem beszéltünk az internet világáról és annak veszélyeiről. Összetett a probléma.

– Több mint három éve, 2018 májusában vonult nyugdíjba. Előtte tizenöt évig volt a Déli evangélikus egyházkerület püspöke. Mire a legbüszkébb a püspöki szolgálatból?

– Annak nagyon örülök, hogy sok oktatási intézményt tudtunk átvenni. Ezt komoly missziói esélynek tartom. Hálás vagyok, hogy püspöki éveim vége felé elkezdtünk gyülekezeteket plántálni, újraéleszteni, templomokat építeni. Az egyház olyan, mint egy mély gyökerekkel rendelkező öreg fa, amelynek vannak elszáradó ágai, és ezeket el kell engedni. Öröm ugyanakkor, hogy mindig fakadnak új hajtások is.

– Jó egy évtizede ezt nyilatkozta: „A gyülekezeteinknek ki kellene jönnie az »erős vár« egocentrikus, önmentő fedezékéből. Csak nyitott, vonzó közösségek tudják megszólítani környezetüket és továbbadni a rájuk bízott örömhírt és szeretetet.” Sikerült ebből a szempontból előbbre lépni?

– Ez most nagyon aktuális kérdés, főként a járvány miatt. Végre újra kinyithattuk templomainkat, de a korábbi protestáns szokásoknak megfelelően az istentiszteletek után be is zárjuk azokat. Nehezen térünk magunkhoz, és a templomaink csak lassan nyílnak meg. Pedig az eddig hangoztatott távolságtartás helyett igazi közeledésre, közösségre lenne szükségünk. Isten olyan közel jött hozzánk, hogy emberré lett!

– Sokat mondják, hogy Magyarországon is egyre kevesebben járnak keresztény szertartásokra, és mind kevesebb pap, lelkész szolgál az egyházaknál. Hasonló tendenciákat tapasztal ön is?

– A kép vegyes, mert a klasszikus lelkész szakra sajnos nem elegendő a jelentkezők száma. A rendszerváltás után volt egy felfutás, akkor harmincfős évfolyamok voltak, ma évente tíz körül van a hallgatóink létszáma. Az viszont örvendetes, hogy komoly érdeklődés van a hittantanári és a most indult szeretetszolgálati munkatársi képzés iránt.

– Mi kell ahhoz, hogy e téren pozitív változás következhessen be?

– Két kulcs van. Egyrészt nagy jelentősége van annak, hogy az oktatási intézményeikben az iskolalelkészek mennyire tudják vonzóvá tenni a pályát. Továbbá kérdés az is, hogy a gyülekezetekben vannak-e olyan ifjúsági közösségek, amelyek a lelkészi pálya felé terelhetik a fiatalokat.

– Miként szolgálja nyugdíjazása óta a Magyarországi Evangélikus Egyházat?

– Megtanultam, hogy ha valami hasznosítható, és eldobjuk, az a környezetét mérgezi, és így van ez egy nyugdíjassal is. Igyekszem újrahasznosítani magam, nem szeretném megkeseríteni a környezetem életét. Tanítok a teológián, rádiósmunkát végzek, és igehirdető szolgálatok is adódnak. Koordinálom egyházunk munkatársképzését és missziói bizottságát, részt veszek a zsinat munkájában, valamint a Magyar Bibliatársulat elnöke vagyok.

– Feltételezem, amióta nyugdíjas, több ideje jut a családjára is. Hogy él Gáncs Péter, a magánember?

– Három gyermekünk és nyolc unokánk van, a feleségemmel sokat vagyunk velük. Nagy ajándék nekem, hogy látom a folytatást! A covidos időszakban sok mindent megtapasztaltunk, mert elment az édesanyám és az anyósom, de kaptunk két unokát a „helyükre”. Ez az élet csodája!