A hazai tibetológia elfelejtett atyja – 100 éve született Uray Géza

A tudós a tibetológia olyan klasszikusa, akinek munkái az ótibeti korral foglalkozóknak máig megkerülhetetlenek.

1977-ben meghívta vendégoktatónak a Bécsi Egyetem Tibetológiai és Buddhizmuskutató Intézete. Noha ma egy ilyen meghívás teljesen megszokott eljárás, abban az időben egészen kivételesnek számított, hogy nyugati egyetem a vasfüggönyön túlról invitáljon valakit saját katedrájára. Tevékenysége nyilvánvalóan elnyerte az egyetem vezetőségének és a hallgatóságnak a tetszését, hiszen később még három különálló tanévben megismételték a felkérést. Habár 1984-ben nyugdíjba vonult, az aktív tudományos munkával nem hagyott fel, munkahelyén tovább dolgozott részállásban, és természetesen munkaidején kívül is. 1988-ban elnyerte a nyelvészeti tudományok doktora fokozatot az életművét bemutató tézisekre.

Bár az állami kitüntetések messze elkerülték, nemzetközi elismertségét mutatja, hogy a magyar Acta Orientalia mellett a bonni Monumenta Tibetica Historica tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának is tagja lett 1976-tól, illetve a bloomingtoni Journal of the Tibet Society tanácsadó szerkesztőjévé választották 1981-től.

Fotó: csoma.mtak.hu

A neves orientalista, Róna-Tas András jellemzése szerint: 

Urayt cikkei, tanulmányai már életében a szakma klasszikusává avatták.

Uray Géza 1991. július 17-én hunyt el Bécsben utolsó vendégprofesszori időszaka alatt. Halála előtt még épp átvehette az egyetem által a 70. születésnapja tiszteletére megjelentett tanulmánykötetet.

Felesége, Uray-Kőhalmi Katalin, a mandzsu-tunguzisztika legjelesebb magyarországi képviselője volt.

Kutatói pályafutása tulajdonképpen két korszakra osztható, kezdetben egyértelműen a nyelvészeti kérdések izgatták. Alapvetően új eredményeket ért el a tibeti összehasonlító dialektológia, valamint a tibeti szóalkotástan és az írástörténet területén. A második korszakban a tibeti történeti földrajz és az ótibeti társadalomtörténet filológiai kérdéseit vette górcső alá. Kutatásai elsősorban a VII–X. századi közép-ázsiai történelem tibeti forrásaira és a tibeti császárkorra irányultak. Áttörő eredményeket ért el a tibeti források régi iráni, török és mongol népekre vonatkozó tudósításainak feltárása terén.

Hazai ismertségének és elismertségének hiányáról így ír az emlékére az MTA Orientalisztikai Munkaközösség által 1991-ben megjelentetett tanulmánygyűjtemény előszava: 

A magyar tudományos életben, sajnos, nem volt köztudomású, hogy Uray Géza nemzetközi rangú s régóta világhírű tudós, a magyar tibetológia büszkesége. Csak munkatársainak és barátainak köre tudta, hogy a régi Tibet történeti földrajzának problémakörében végzett kutatásai alapvető jelentőségűek s a nemzetközi tibetológia klasszikusává teszik őt, akinek eredményei nélkül tibetológiai kutatás éppúgy nem képzelhető el már ma sem, mint ahogyan az egész diszciplína nem léteznék (vagy egészen más úton-módon alakult volna ki) Kőrösi Csoma Sándor nélkül.

Kutatásai eredményeinek fontosságát az jellemzi igazán, hogy a nemzetközi orientalisztikai tudományos világ harminc évvel halála után is intenzíven érdeklődik munkái iránt. Ezt az igényt kielégítendő 2019-ben az MTA könyvtára megjelentetett egy kötetet, amely Uray 38 idegen nyelvű tibetológiai tanulmányát tartalmazza. Ezen kiadvány remélhetőleg csak az első lépés, amely segít fellebbenteni itthon a feledés fátylát, amely méltánytalanul borítja eme nagyszerű tudóst és munkásságát.

A szerző a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa

Borítókép: FLICKR