Augusztus 15-én ünnepli Szűz Mária mennybevétele – hagyományos magyar nevén Nagyboldogasszony – ünnepét a katolikus egyház.
Mind ez idáig Szűz Mária mennybevételének dogmája az utolsó ünnepélyesen kihirdetett kötelező erejű katolikus hittétel, amit XII. Pius pápa Munificentissimus Deus – A legbőkezűbb Isten – kezdetű apostoli konstitúciójával mondott ki 1950. november 1-jén. A tanmeghatározó bulla szövege szerint „A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, miután befejezte földi életének pályafutását, testestül-lelkestül fölvétetett a mennyei dicsőségbe”.
Ez a megfogalmazás szándékosan nyitva hagyja azt a katolikus hagyományban tisztázatlan kérdést, hogy a szűzanya meghalt-e vagy „elragadtatott”, miként az ószövetségi hagyományban arra Hénok esetében szerepel példa. Erre utal az ünnep hagyományos latin elnevezése – dormitio – is, ami elszenderülést jelent.
Az ünnep tanítása arra vonatkozik, hogy Mária földi élete végén abba az állapotba jutott, ahová a katolikus hit szerint a többi üdvözültek csak az általános feltámadás után, a végső napon fognak kerülni.
A hittétel szándékosan nem mennybemenetelről beszél, mint Krisztus esetében, hanem mennybevételről, amely megfogalmazás világossá teszi, Mária nem önerőből ment a mennybe, hanem Krisztus kegyelme tette lehetővé anyjának megdicsőülését.
A szeplőtelen fogantatás dogmájának 1854-es kimondása óta egyre erősebb igény mutatkozott, hogy a szentszék hirdesse ki Mária mennybevételének dogmáját is. XII. Piusz pápa ezért körkérdéssel fordult az ügyben a világ püspökeihez, akik túlnyomó többségben a dogma kimondása mellett foglaltak állást.
A mennybevétel dogmája kihirdetésének fontos apropója volt, hogy a II. világháború borzalmai után az egyház szerette volna az emberi élet és test méltóságára, értékére és sérthetetlenségére felhívni a figyelmet. Szűz Mária mennybevételének tanításával a katolikus egyház az üdvösség reális lehetőségére is igyekszik felhívni a figyelmet, arra, hogy mindenkinek van lehetősége Krisztus kegyelméből a mennybe jutni. Erre utal az ünnep liturgiájában szereplő prefáció szövege is amely a szűzanyáról fogalmazva úgy szól: „Ő lett az Egyház megdicsőülésének kezdete és példaképe, zarándok népednek pedig vigasztalása és reménye.” Mária mennybevétele régóta a katolikus hagyomány része volt. Az ünnepléséről már a VII. századtól tanúskodnak írásos emlékek, és 847-ben IV. Leó pápa tette hivatalos ünneppé.
Magyarországon Szent István király óta emlékeznek meg Nagyboldogasszony napjáról. Az államalapító király minden évben augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson. Élete vége felé pedig, már betegen ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg. A felajánlás nyomán érvényesült a magyar közjogban a Regnum Marianum-eszme, amely szerint Magyarország Mária országa, így a magyar államiság a kezdetektől összefonódik a Mária-kultusszal. Így tehát Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország patrónájának napja is.
Nagyboldogasszony napja kötelező ünnep a katolikus egyházban, vagyis a hívőknek ezen a napon kötelező szentmisén részt venniük. Magyarországon több székesegyház, köztük az esztergomi bazilika és számos templom tartja ezen a napon a búcsúját, vagyis ünnepli a védőszentjét. Az ünnep számos országban munkaszüneti nap, 1945 előtt Magyarországon is az volt.
Borítóképen a mennybevételt megörökítő XV. századi római freskó. Fotó: Europress/AFP
